Szombaton, Tatabányán léptek először szőnyegre a diósgyőri birkózók a hétvégén a korcsoportos leány ob-n. A Diák I-es kategóriában Balázs Zea országos bajnoki címet szerzett 46 kg-ban, míg Oláh Zoé és Szakács Veronika a dobogó második fokára állhatott fel. A Diák II-eseknél szintén három piros-fehér színekben versenyző végzett a dobogón. Oláh Jázmin és Budai Arabella Laura ezüst-, Glonczi Diána pedig bronzérmet nyert a bajnokságon. A csapatversenyek tekintetében a DVTK pedig mindkét korcsoportban az első három egyesület között zárt.

Másnap Békés megyében a junior birkózók szálltak harcba a kötött- és szabadfogású válogatóversenyen, ahol a kötöttfogásúaknál három miskolci érem is született, ami a bronzérmet jelentette a DVTK-nak a csapatversenyben. Egyéniben Zurai Rajmund a 77 kilogrammosoknál-, Szinay Csaba pedig a 82 kg-osok között nem talált legyőzőre, míg Botos Dominik 72 kg-ban állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A szabadfogásúak 70 kg-os súlycsoportjában Thuroczy Gábor ötödik lett.

Diák I. és Diák II. korcsoport Leány Birkózó Országos Bajnokság 

Leány Diák II. korcsoport

24 kg 2. helyezett Budai Arabella Laura
35 kg 5. helyezett Kosik Vivien
38 kg 2. helyezett Oláh Jázmin
50 kg 3. helyezett Glonczi Diána

Csapatban 3. helyezett DVTK

Leány Diák I. korcsoport

29 kg 4. helyezett Náni Natasa
38 kg 2. helyezett Szakács Veronika
42 kg 5. helyezett Radics Jázmin
46 kg 1. helyezett Balázs Zea
+66 kg 2. helyezett Oláh Zoé

Csapatban 2. helyezett DVTK

Junior korcsoport Birkózó Kötött és Szabadfogású válogatóverseny

Kötöttfogás

72 kg 3. helyezett Botos Dominik

77 kg 1. helyezett Zurai Rajmund

82 kg 1. helyezett Szinay Csaba

Csapatban: 3. helyezett DVTK

Szabadfogás

70 kg 5. Thuroczy Gábor 

 

Borítókép: Botos Dominik, Thuroczy Gábor, Zurai Rajmund, Szinay Csaba (versenyzők) és Juhász Sándor (edző) Cikkben szereplő kép: A DVTK-Miskolci Sportiskola leány birkózócsapata és Juhász Sándor, Lakatos Győző (edzők)