Az utánpótlás országos sakk egyéni- és csapat döntőre április végén, Miskolcon a Rendészeti Szakközépiskolában került sor. A közel háromszáz fős versenyen a DVTK sakkcsapata több mint húsz játékossal és öt csapattal vett részt. A tavalyi évekhez képest előrelépés, hogy idén már nem csak az egyéni versenyben, hanem csapatban is sikerült érmet szereznie a piros-fehéreknek. Az U14-es korcsoport versenyében Lazsádi Kerka végzett a második helyen, míg az U12-esek között Kovács Kristóf állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Csapatban a DVTK U14-es együttese zárt bronzérmes helyen Turcsányi Vince, Kovács Kristóf, Szabó Ákos és Lazsádi Kerka révén.

A diósgyőri fiatalok számára az országos döntőt megelőző két-három hétben indult meg a felkészülés a speciális időbeosztást igénylő, gyorsabb rapid versenyekre, akik egy hazai rendezésű 24 órás schnell versennyel hangoltak a bajnokságra. A versenyen résztvevők nagy része ifjúsági sakkozó volt, akik nem csak végig játszották a versenyt, de bizonyítva állóképességüket és tudásukat a verseny díjazottjai közt végeztek. A versenyt Pribelszky Bence nyerte, őt követte Zámbó Zoltán és Turcsányi Vince a dobogón, majd Kovács Kristóf és Gáthi Donát az ötödik és hatodik helyen. A különdíjasok is a piros-fehérek közül kerültek ki, így a legjobb női Lazsádi Kerka, a legjobb ifjúsági Csiki László és a legjobb serdülő Tóth Kinga lett. A következő időszakban, májusban a diákolimpia országos döntői várnak a DVTK fiatal sakkozóira.

Utánpótlás országos rapid sakk bajnokság 

Egyéni

U8

Török Kinga 7. hely

U12

Kovács Kristóf 3. hely

Lazsádi Blanka Anna 8. hely

U14

Lazsádi Kerka 2. hely

Turcsányi Vince 9. hely

Török Rita 10. hely

U16

Füle Simon 5. hely

U18

Kiss Enikő 7. hely

Csapat

U10

Török Vilmos, Lazsádi Lídia, Kovács Máté, Kovács Ágnes. Török Rita - 8. hely

U14

Turcsányi Vince, Kovács Kristóf, Szabó Ákos, Lazsádi Kerka - 3. hely

 U18

Füles Simon, Gáthi Donát, Csiki László, Kiss Enikő - 7. hely