Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságának döntőjébe a keleti és nyugati elődöntőkből is 10-10 csapat jut be, ahonnan az első 15 egyesület kvalifikálhatja magát a 2023-as szezontól életre hívott CSB1 divízióba.

A DVTK atlétika szakosztálya 20 versenyzővel a közel maximális számban nevezve vág neki a kétnapos keleti elődöntőnek, ahol a cél a döntőbe jutás. A piros-fehérek versenyzői közül egészséges és harcba száll a pontokért Nemes Rita Európa-bajnoki hatodik többpróbázó, Tóth Anna U23-as vb bronzérmes gátfutó, Kácser Zita tokiói olimpikon hosszútávfutó, Bacsa Fanni EYOF és YOG döntős sprinter, illetve több más válogatott diósgyőri atlétai is.

Minden versenyszámban az első 16 helyezett kap pontot, amik eredmény bónusz pontokkal is kiegészülhetnek (a Dr. Spiriev Bojidar által készített WA pontérték táblázat legutóbbi kiadása alapján.). A Csapatbajnokság részét képező félmaraton versenyszámok 2022. május 8-án, vasárnap összevonva már megrendezésre kerültek a Félmaraton Magyar Bajnokság 2022 keretén belül Budapesten, ahol több értékes pont is gazdára talált. A DVTK érmekkel és több pontszerző hellyel együtt 44 pontot szerezett a Puskás Aréna körül rendezett versenyben, amivel jelenleg a keleti csoport harmadik helyén áll a hétvégi pályaversenyek előtt.

Atlétikai Magyar Csapatbajnokság Keleti Elődöntő

Időrend

Helyszín