A diósgyőri lányok a III. osztályból egy osztályozó során decemberben jutottak fel a másodosztályba, ahol a középszakasz végén a tabella élén végeztek. A helyosztó tornán, az elődöntő mérkőzésen vereséget szenvedtek a piros-fehérek, így a harmadik helyért és a bronzéremért léphettek pályára a fiatalok a bajnokság utolsó mérkőzésén.

Szalayné Sebők Éva U17 II. o. KELET - 1-4. helyért

Elődöntő

Jászberényi RK - DVTK 3:1 (-24, 10, 16, 20)

2022. május 15., 11:00 Jászberény - Bercsényi úti Játékcsarnok
Játékvezetők: Kozma Sándorné, Fekete Bálint

Az országos döntőn az első mérkőzésen, az elődöntőben a Jászberény csapata ellen mérkőztek meg a DVTK fiataljai. Az első szettben nagyon szoros volt a küzdelem, de a DVTK csapatának ezt a szettet 24:26 arányban, két ponttal sikerült behúzni. Sajnos a folytatás már nem volt ilyen sikeres, hisz nagyon sok hibával játszott a csapat és az összpontosítás sem volt tökéletes, így a mérkőzést 3:1 arányban elvesztették a piros-fehérek. 

Bronzmérkőzés

DVTK - Gödöllői RC U17 II. 3:1 (-20, 17, 20, 10)

2022. május 15., 14:00 Jászberény - Bercsényi úti Játékcsarnok
Játékvezetők: Kozma Sándorné, Fekete Bálint

A második találkozón a Gödöllő csapatával kellett megmérkőzni a bronzéremért. Az első szettet nehézkesen kezdte a csapat, így ekkor még alulmaradt az ellenféllel szemben. Ezek után azonban összeszedték magukat a lányok és fegyelmezett játékkal, kegyelmet nem ismerve, nagyszerűen menetelve a további három szettben győzedelmeskedtek, így megnyerték a bronzérmért folyó párharcot.

A DVTK bronzérmet szerzett csapata

  • Horváth Lili
  • Csáki Dóra
  • Mátyás Zsófia
  • Németh Barbara
  • Galajda Zsófia Panna
  • Kovács Ágota
  • Vanczák-Laczkó Dorina Léda
  • Bari Csenge
  • Divinyi Gréta
  • Bódis Blanka
  • Endrédi Natália
  • Sárosi Gréta
  • Takács Bernadett
  • Baricska Alíz

Vezetőedző: dr. Szabó Éva
Másodedzők: Istvánkó Eleonóra, Gaitanakis Leonidas

A torna zárásán az is kiderült, hogy a csapat legjobb játékosa, Németh Barbara különdíjban részesült.

Edzői értékelés

dr. Szabó Éva: Nagyon nehézen éven van túl a csapat, hisz az év elején a harmadosztályban kezdtük meg a bajnokságot és onnan tornáztuk fel magunkat a másodosztály élére. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy ilyen szépen megállták a helyüket ebben az osztályban és sikeres évünk megkoronázásaként éremmel a nyakunkban térhettünk haza az országos döntőből. Gratulálok a lányoknak az egész éves munkához és ehhez a szép eredményhez. Hajrá lányok, hajrá Diósgyőr!