Polgár Kristóf 2018-ban igazolt a DVTK-ba, és az eltelt évek alatt 60 élvonalbeli és 21 másodosztályú bajnokin, valamint 8 kupameccsen viselte a piros-fehér szerelést, és ez idő alatt összesen három gólt szerzett.

- Búcsúzóul szeretném megköszönni ezt a négy évet, amit Diósgyőrben töltöttem - kezdte Polgár Kristóf. - Hálás vagyok azért, mert a szombathelyi távozásomat követően a DVTK vezetése megadta a lehetőséget arra, hogy továbbra is az élvonalban szerepeljek, és fejlődjek. Az első két évem nagyon jól sikerült, amiért külön köszönetet mondok Fernando Fernándeznek és Feczkó Tamásnak. Bíztak bennem, így olyan önbizalomra tettem szert, aminek segítségével ki tudtam bontakozni. A második két év azonban sajnos sem a csapatnak, sem nekem nem úgy sikerült, ahogy elterveztük.
Az eltelt négy év alatt jártunk fenn és lenn, viseltem a csapatkapitányi karszalagot, lőttem gólokat, de nem kerültek el a sérülések és a betegség sem, azaz minden megtörtént, ami a focit jellemzi. Fájó szívvel hagyom el a klubot és a várost, mert négy év alatt szívemhez nőtt mindkettő, de úgy tekintek a jelenlegi helyzetre, hogy minden változás valami újnak a kezdete. Végezetül sok sikert kívánok a DVTK-nak, és kívánom, hogy jövőre abban az osztályban szerepeljen, ahová való! - zárta szavait.

Az egykori diósgyőri csapatkapitány szerződése június 30-án lejár, és távozik. További pályafutásához sok sikert kívánunk!