Jānis Voris szülővárosában, Rigában kezdett jégkorongozni és kifejezetten tehetséges kapusnak tartották számon, hiszen rendszeresen szerepelt a lett utánpótlás válogatottakban. Első világbajnoksága rögtön egy U18-as elit VB volt, ahol három meccsen szerepelt. A következő évi U18-as Divízió 1/A-s világbajnoksága is kifejezetten jól sikerült, a torna legjobb kapusaként aranyérmet ünnepelhetett. Ebben a szezonban Eurázsia egyik fő junior jégkorongligájában, az MHL-ben védett 58 mérkőzést, majd a következő idényt már Észak-Amerikában kezdte. Amerika egyik legrangosabb jégkorongligájából ismét Rigába vezetett az útja, ahol karrierjének egy fontos időszakához ért, hiszen 7 mérkőzést is védhetett a Dinamo Riga KHL-es csapatában, valamint az U20-as Divízió 1/A világbajnokságon ismét a torna legjobb kapusa lett. A 2020/2021-es idényben 11 mérkőzést játszott a dán élvonalban, valamint szintén 11 mérkőzést az orosz bázisú KHL-ben. A legutóbbi évadat a Donbass Donetsk csapatánál kezdte, akikkel 2 Bajnokok Ligája mérkőzésen is szerepelt, de az ukrán-orosz háború által leginkább sújtott területről távozni kényszerült és az évadot a lett HK Mogo együttesénél fejezte be.

- A szerződésem aláírása előtt több olyan játékossal is beszéltem, akik jól ismerik a csapatot és a ligát - kezdte nyilatkozatát Jānis Voris - Minden információt begyűjtve arra jutottam, hogy ez egy remek lehetőség, hogy tovább fejlődjek, jobb kapussá váljak és hasznos tapasztalatokra tegyek szert. Tudom, hogy a városban nagy hagyományai vannak a jégkorongnak, szeretnék minél hamarabb beilleszkedni, segíteni a csapatot. Ami a védési stílusomat illeti, szerintem a szurkolók nem fognak unatkozni, szeretem a látványos védéseket, szeretem birtokolni, megjátszani a korongot és élvezni a játékot. A nyár folyamán minden nap arra öszpontosítok, hogy megfelelő állapotban kezdhessem meg a szezont, kikapcsolódásként pedig horgászni járok, amit egyszerűen imádok, remélem az új otthonom közelében is találok majd vízpartot. 

Névjegy

Név: Jānis Voris
Születési hely: Riga, Lettország
Születési idő: 2000. január 20.
Súly: 75 kg
Magasság: 181 cm
Poszt: kapus

Pályafutása

2022/2023 DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)
2021/2022 Donbass Donetsk (Ukrajna) , HK Mogo (Lettország)
2020/2021 Rødovre Mighty Bulls (Dánia), Dinamo Riga (KHL)
2019/2020 Dinamo Riga (KHL), HK Riga (MHL)
2018/2019 Springfield Jr. Blues (NAHL), Jamestown Rebels (NAHL), Northern Cyclones (NCDC)
2014-2018 HK Riga (MHL, Lettország)

Szerződéssel rendelkező játékosok a 2022/2023-as szezonra

Kapusok
Jānis Voris
Kiss Bence

Hátvédek
Kevin Wehrs
Vojtkó Mátyás
Szirányi Bence
Kiss Roland
Jesper-Juhani Ilvessuo

Csatárok
Miskolczi Márk
Ritó László
Páterka Bence
Jack Walker
Vladislav Kuleshov
Ján Blaško

fotó: Dinamo Riga