- Örülök a visszatérésnek, és annak is, hogy újra bizalmat szavaz nekem a klub - mondta Bokros Szilárd. - Nagyon remélem, és bízom benne, hogy idén el tudjuk érni azt a célt, amit már tavaly is kitűztünk magunk elé. Jól ismerem a DVTK-t, azzal a céllal érkeztem, hogy a csapat hasznos tagjaként sok szép élményt szerezzünk a szurkolóknak és az egész városnak. Úgy érkeztem, hogy megküzdök a helyemért, játszani úgyis az fog, aki jobban teljesít, és akivel jobban megy a csapatnak.
Az elmúlt hetekben egy erőnléti edzővel készültem délelőttönként, míg délután egyénileg végeztem labdás gyakorlatokat. Igyekeztem maximálisan karban tartani magam, de természetesen más csapattal edzeni. Nagyon várom, hogy újra csatlakozhassak a régi társakhoz, és megismerhessem az újakat is!

Bokros Szilárd Monoron tanulta a labdarúgás alapjait, 11 évesen igazolt Felcsútra. A korosztályos válogatott labdarúgó 2018. augusztusában mutatkozott be az élvonalban, ahol eddig kilenc alkalommal lépett pályára. Az előző idényben kölcsönben szerepelt Diósgyőrben, 23 mérkőzésen lépett pályára piros-fehérben. A bal oldali védő a kölcsönjáték után is Diósgyőrben folytatja, miután a DVTK megvásárolta a játékjogát.

Bokros Szilárd megfelelt a minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését, és hétfőn csatlakozik régi-új társaihoz

Névjegy

Név: Bokros Szilárd
Születési idő: 2000. március 28.
Születési hely: Kistarcsa
Magasság: 183 centiméter
Poszt: balhátvéd, védekező középpályás

Sikerei
Korosztályos válogatott

Magyarország U19 (9/0)
Magyarország U18 (5/0)
Magyarország U17 (2/1)
Magyarország U15 (4/0)

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia év játékosa (2016/2017)

NB I.-es mérkőzés: 9/0
NB II.-es mérkőzés: 56/2

Pályafutás
2022/2023 Diósgyőri VTK (NB II.)
2021/2022 Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB II.) 23/0
2020/2021 Puskás Akadémia II (NB III.) 17/0
2019/2020 Puskás Akadémia II (NB III.) 11/0
2018/2019 Puskás Akadémia (NB I.) 9/0
2018/2019 Puskás Akadémia II (NB III.) 8/0
2017/2018 Csákvár (kölcsönben, NB II.) 33/2
2016/2017 Puskás Akadémia U19, U17
2015/2016 Puskás Akadémia U17, U16
2014/2015 Puskás Akadémia U16, U15
2013/2014 Puskás Akadémia U15, U14
2012/2013 Puskás Akadémia U13
2011/2012 Felcsút SE U13
2007-2011 Monori SE utánpótlás

Nyári játékosmozgás Diósgyőrben

Érkezett

Távozott