Kovács Jánost nem érte váratlanul a DVTK Labdarúgó Sportakadémia megkeresése, hiszen már korábban is felvetődött a sportszakember esetleges diósgyőri szerepvállalása. Akkor azonban még az egyéb elfoglaltságai ezt nem tették lehetővé. Amikor viszont Ausztriából hazatért, minden akadály elhárult, így megkezdhette a munkát a piros-fehéreknél. 

- A DVTK egy nagy múltú klub, ahol megtiszteltetés dolgozni - szögezte le előre Kovács János, az akadémia vezető scoutja. - Az elmúlt években többször is beszéltem Fogarasi Zoltán igazgatóval, aki vázolta az elképzeléseket, a terveket és azt, hogy a fiataloknak milyen irányt tűztek ki Diósgyőrben. Számomra ez nagyon szimpatikus, és örülök, hogy ebben a folyamatban nekem is lehet részem. A scout (játékosmegfigyelő) hálózat hazánkban még nem olyan fejlett, mint Olaszországban és Angliában, de meggyőződésem, hogy jó úton járunk. Örülök, hogy a szakmát a két ország neves játékosmegfigyelőitől sajátíthattam el, nagyon sokat tanultam, amit most szeretnék a DVTK-nál kamatoztatni. 

Kovács János több mint egy évtizeden keresztül edzőként dolgozott a hazai futballban, aztán váltott. Egyáltalán nem bánta meg, hogy megragadta az adódó esélyt. A magyar trénerek közül elsők között végezte el a két nemzetközi képzést, az elmúlt években pedig a mindennapokban szerzett jelentős tapasztalatot. 

- Érdekes, új szakma, ahol állandóan mozgásban vannak a dolgok - tette hozzá Kovács János. - A nemzetközi szinthez képest ezen a területen is van lemaradásunk. Van hova fejlődnünk, de meggyőződésem, hogy jó irányba mozdultunk el. Játékos-megfigyelőként Kisvárdán kezdem a munkám, ezután a Mol Fehérvár és a Debrecen következett. Az utóbbi egy évet Ausztriában töltöttem, most pedig már itt vagyok a DVTK-nál. Mindent átbeszéltünk, ezután pedig szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. 

Az új játékos-megfigyelőnek az volt az első feladata, hogy átnézze az elmúlt időszak dolgait, megismerje a jelenlegi korosztályokat, tisztában legyen az akadémián folyó munkával. Kovács János számára ugyanis a külföldön töltött időszak miatt az előző szezon kimaradt a hazai utánpótlásból. 

- Ezt a lemaradást gyorsan sikerül majd behozni, hiszen előtte naprakész voltam a csapatokkal, a játékosokkal kapcsolatban - folytatta a DVTK LSA vezető scoutja. - Ráadásul az edző kollégák nagyon segítőkészek, nyitottak velem szemben. Minden szempontból igyekeznek képbe helyezni a játékosainkkal kapcsolatban. Beszéltünk azokról a korosztályokról, posztokról, ahol erősítésekre van szükség, hiszen mindenkinek érdeke, hogy Diósgyőrben még erősebb legyen a hátország. A nyári igazolások még nem az én javaslatom alapján történtek, de igyekeztem követni a folyamatokat, minél gyorsabban bekapcsolódni a munkába. A téli időszakban viszont már más lesz a helyzet, bízom benne, hogy egyre több ügyes, jó képességű futballistát tudunk majd a sorainkban tudni. 

Kovács János szerint a kimondott saját nevelésű labdarúgókról 13 éves korig lehet beszélni, a nagypályás csapatoknál viszont megjelennek a megyéből, sőt a távolabbról érkező tehetségek is. Ennek a folyamatnak így kell lennie, hiszen a kiemelt akadémiáknak az a feladata, hogy a leginkább tehetséges játékosoknak nyújtanak fejlődési lehetőséget. 

- A földrajzi elhelyezkedés miatt nemcsak felnőtt, hanem utánpótlás szinten is nehezebb játékost szerződtetni, mint egy fővárosi egyesületnek. Valamiért a futballistás, és a szülők az ország középső részét részesítik előnyben - árulta el korábbi tapasztalatait Kovács János. - A kiszemelt játékosok esetében ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek vonzóvá teszik számára a DVTK-t. Egyértelműen ide tartozik az infrastrukturális helyzet, amely országos szinten is az egyik legjobb. Fontos, hogy a családoknak olyan jövőképet tudjunk  vázolni, ami alapján könnyebben elengedik a gyereket. Diósgyőrben minden szempontból adottak a feltételek, de biztos, hogy néhány apróbb pluszt  hozzá kell tenni, ha versenyre akarunk kelni a budapesti egyesületekkel. Bízom benne, hogy már most is, jó csapataink lesznek, amelyeket a későbbiekben tovább tudunk majd erősíteni. Nekünk ugyanis az elsődleges feladatunk, hogy idővel kiszolgáljuk a DVTK felnőtt csapatát, emellett pedig kiemelt akadémiaként válogatott és nemzetközi szintű labdarúgókat kell nevelnünk. 

Névjegy

Név: Kovács János
Születési hely: Tiszalök
Születési idő: 1978. január 15.

Szakmai pályafutás

2021/2022 FC Ritzing (Ausztria, nemzetközi program vezető)
2020 Globalfoot.PT - transzfercég, Portugália, elemző játékosközvetítő
2019/2020 Debreceni VSC vezető scout
2017/2019 Videoton FC, Mol Fehérvár FC vezető scout, scout
2016/2017 Kisvárda Master Good scout, videóelemző
2014/2016 szabadúszó játékosmegfigyelő
2014/2016 Tiszalök VSE, ügyvezető elnök, szakosztályvezető
2012/2014 Tiszalök VSE, vezetőedző (NB III., megyei I. osztály)
2005/2016 Tiszalök VSE, utánpótlás edző