Július 9-én, Debrecenben kezdődött meg az U17-es női kosárlabda világbajnokság. A magyar válogatott az A csoportba került, ahol Belgium, Japán és Mexikó együttesével kellett megmérkőznie az egyenes kieséses szakaszba jutásért.

Völgyi Péter tanítványai 100%-os mérleggel, magabiztos játékkal végeztek a csoport első helyén, majd a nyolcaddöntőben Argentínát is sikeresen győzték le a mieink. A negyeddöntőben végül Kanada túl nagy falatnak bizonyult, ezzel eldőlt, hogy csapatunk az 5-8. helyosztó ágon folytathatja a világbajnokságot.

Az első helyosztó mérkőzésen a csoportkörből már jól ismert Japán jött szembe, akiket másodszor is magabiztosan múltak felül a magyar lányok. Az ötödik helyért rendezett találkozón, Ausztrália ellen a mieink - egy sérüléstől is hátráltatva - végül nem tudtak győzelmet aratni, de így is a kiváló eredménynek számító hatodik helyen végeztek.

Külön öröm számunkra, hogy ennek a sikernek több diósgyőri vonatkozása is van: Völgyi Péter munkáját - csakúgy, mint a DVTK felnőtt csapatánál - Ábrahám Márta segédedzőként támogatta. A DVTK Akadémia két játékosa, Albert Szidónia és Papp Lilla pedig tevékeny részt vállalt az eredményes világbajnoki szereplésből.

- Négy és fél hetet tudtunk készülni erre a világbajnokságra, 18 fős kerettel indultunk neki, de a sok sérülés miatt több változtatást is kellett tennünk - értékelte a tornát Völgyi Péter. - Ennek ellenére azt gondolom, hogy sikerült ütőképes keretet összeállítani, bár Toman Dóri és Rátkai Eszter hiányát megéreztük, velük szerintem még színesebb lehetett volna a támadójátékunk.

Tartottam a csoportkörtől, előzetesen jelentősen erősebbnek tűntek az ellenfelek, mint ahogy végül szerepeltek a tornán, magabiztos játékkal tudtunk csoportelsők lenni. Örültem, hogy három győztes meccsel futhattunk neki a legfontosabb mérkőzésnek Argentína ellen - itt dőlt el, hogy az alsó vagy a felső házban folytathatjuk-e tovább a vb-t. Azzal, hogy itt győztünk, és bejutottunk a negyeddöntőbe, az előzetes várakozásaimat sikerült teljesíteni, de a neheze innen következett, hiszen tudtuk, hogy már csak nagyon erős ellenfelek jöhetnek szembe. Kanada ellen egyszerűen fizikálisan nem tudtuk felvenni a versenyt, magas poszton olyan kiemelkedő játékosaik voltak akik ellen nem tudtunk megfelelően védekezni.

Egy álommal kevesebbek lettünk, nem sikerült a négy közé jutás, de ettől a ponttól kezdve az volt a cél, hogy megszerezzük az ötödik helyet, és bebizonyítsuk, hogy helyünk van a világ élvonalában. A Japán elleni összecsapástól kicsit tartottam, mindig benne van, hogy egy nagyobb arányú győzelem után egy csapat hajlam lehet lebecsülni az ellenfelet, ha újra találkoznak, de a lányok nagyon összeszedetten kosaraztak, jól zárták ki ezt a fejükből, így még annál is magabiztosabb sikert arattunk ellenük, mint a csoportkörben.

A záró mérkőzésen már minden fizikai és mentális tartalékunkra szükség volt, sajnos Toman Petra első negyedes sérülésével elvesztettük a vezérünket, és bár a lányok óriásit küzdöttek, nem tudtuk megszorongatni a fizikálisan erősebb ausztrál csapatot.

Azt gondolom, hogy ez egy jó, de reális eredmény. Mindenképpen megmutatta, hogy hol kell még fejlődnie a magyar női kosárlabda utánpótlásnak. Annak viszont nagyon örülök, hogy a lányok sok élménnyel és tapasztalattal lettek gazdagabbak - zárta a szakember.

U17-es női világbajnokság, Debrecen

Csoportkör

Magyarország - Belgium 55-39

Japán - Magyarország 55-79

Mexikó - Magyarország 36-71

Egyenes kieséses szakasz

Magyarország - Argentína 82-53

Magyarország - Kanada 49-70

5-8. helyosztó ág

Magyarország - Japán 67-45

Magyarország - Ausztrália 52-72