Az első héten fizikai állapotfelmérések mellett könnyített erőnléti edzések szerepelnek a programban, ezután egyhetes edzőtáborba utazik a csapat Mátraházára, az olimpiai edzőközpontba. Az azt követő időszakban taktikai, labdás és erőnléti edzések mellett több edzőmérkőzés is helyet kap majd.



Mind a csapatunk, mind pedig a DVTK család életében fontos mérföldkő, hogy az edzéseket idén már a DVTK Arénában fogják végezni a lányok, ezzel is tovább színesítve multifunkciós csarnokunk palettáját.



- Nem foglalkozunk azzal, hogy nem az Extraligában fogunk szerepelni, mindenkitől a maximumot várom el, kizárólag azzal leszek elégedett. Úgy végezzük a felkészülést, hogy lehető legtöbbet fejlődhessünk együtt, csapatként és a játékosok külön-külön egyénileg is. Fizikailag és mentálisan is kemény tíz hét áll előttünk, de hiszek abban, hogy a végére egy összetartó, egymásért a végsőkig küzdő közösségé formálódva kezdjük majd meg a bajnoksgot - mondta Németh Szabolcs vezetőedző.