Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója

“Boldogok vagyunk, hogy a COVID helyzetet követően ismét találkozhatunk, és megrendezhetjük a II. DVTK Rakaczki Kupát. A tavalyi döntő után gyakorlatilag egyből hozzáfogtunk a szervező munkához annak érdekében, hogy emelni tudjuk az idei torna szívonalát. Az egyébként is temérdek rendező munkát megnehezítette a világot érintő számtalan bizonytalansági tényező, de így is kitartottunk az eredeti tervünk mellett. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, ami garantálja a szakmai előrelépést és azt, hogy Rakaczki Bencéről ismét méltóképpen tudjunk megemlékezni. A tavalyihoz képest új csapatokat is meghívtunk, és a mezőnyt hatról nyolc együttesre emeltük. Sok sikert és sérülésmentes tornát kívánok a résztvevő csapatoknak!”

Icsó Zsolt, vezetőedző Diósgyőri VTK U16

“Nagyszerű, hogy házigazdái vagyunk egy ilyen rangos nemzetközi tornának. Nekünk viszont ez a hét is egy állomásnak tekinthető a bajnokságra történő felkészülés során. Egy utánpótlás csapat soha nem lehet kész, folyamatosan azon dolgozunk, hogy a játékosaink fejlődjenek. Ez a mostani négy mérkőzés remek tanulási folyamat, igazi értékmérő lesz, hogy jelen pillanatban valójában hol is tartunk.”

Milorad Vilotic, vezetőedző Crvena Zvezda

“Kiváló lehetőség számunkra ez a hét, hiszen neves és minőségi futballt képviselő klubok utánpótlás csapataival találkozhatunk. A játékosok előrelépése szempontjából lényeges, hogy minél több ilyen eseményen részt tudjunk venni. Most majd kiderül, hogy milyen szinten vannak a fiúk, és az előttünk álló mérkőzések rávilágítanak azokra a sarkalatos pontokra, amit a későbbiekben javítanunk kell. Való igaz, hogy a Dundee helyett mi vagyunk a beugró csapat, de a meghíváson nem kellett sokat gondolkodni, hiszen elég a mezőnyön végignézni. Egyértelmű, hogy számunkra a felkészülési időszak egyik legfontosabb állomása a II. DVTK Rakaczki Kupa. 

Marko Sisic, vezetőedző HNK Hajduk Split

“Először is köszönjük a meghívást, nagyon jó lehetőség számunkra ez a torna. Ebben az évben vettem át a korosztály irányítását, szerencsére jó képességű játékosok alkotják a csapatunkat. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy nemzetközi szinten ez mire lesz elegendő. Néhány héttel ezelőtt kezdtük el a közös munkát, ezért most több taktikai elemet is gyakorolatunk, és lemérhetjük a tudásunkat is. 

Tomasz Babel, vezetőedző Legia Warszawa

“Lengyelországban nagyon sok tornán részt veszünk, de ez a magyarországi esemény arra is jó lehetőség, hogy igazi közösséget építsünk a csapatnál. Jó ellenfelekkel találkozhatunk, egy komoly mérföldkő lesz számunkra ez a néhány nap a nyári munka során. Nagyon szeretnénk az elképzeléseinket, az alapelveinket gyakorolni, megvalósítani. Bízom benne, hogy a fiúk nyerő mentalitással állnak majd hozzá valamennyi mérkőzéshez.”

Radoslav Skolnik, vezetőedző FC Košice

“Év közben is nagyon sokat dolgozik együtt a kassai és a diósgyőri utánpótlás. Oda-vissza gyakran járunk edzőmérkőzésekre, tornákra egymáshoz, ezért a mostani kupára is örömmel jöttünk el. Boldogok vagyunk, hogy a tavalyi után ismét számított ránk a DVTK, ezért egész héten komolyan készültünk az eseményre. Igyekszünk a saját stílusunkban futballozni, ha pedig hibázunk, akkor azt otthon majd szeretnénk a legrövidebb idő alatt kijavítani. Meg akarjuk mutatni az erényeinket, de biztos, hogy a hiányosságok is napvilágot látnak, ezért ebből a szempontból is hasznos számunkra a II. DVTK Rakaczki Kupa.”

Kiss Márton György, vezetőedző, Puskás Akadémia FC

“Nehéz megmondani, hogy a felkészülés ezen időszakában milyen formában vagyunk, mire lehetünk képesek. Igazából nem is a számszerű végeredmény és a helyezés a legfontosabb számunkra, hanem az, hogy a játékosok nemzetközi színtéren is megmutassák magukat. Azt pedig majd meglátjuk, hogy az adott pillanatban, az éppen aktuális mérkőzésen ez mire lesz elegendő.”

A program

2022. augusztus 9., kedd
14:00
Puskás Akadémia FC - CFR Cluj (B)
15:45 FC Košice - HNK Hajduk Split (B)
17:00 Diósgyőri VTK - FK Crvena Zvezda (B)

2022. augusztus 10., szerda
14:00
CFR Cluj - Legia Warszawa (D)
15:45 Puskás Akadémia FC - SK Slavia Praha (D)
17:30 Diósgyőri VTK - HNK Hajduk Split (C)

2022. augusztus 11., csütörtök
14:00
Puskás Akadémia FC - Legia Warszava (B)
15:45 CFR Cluj - SK Slavia Praha (B)
17:30 FC Košice - FC Crvena Zvezda (B)

2022. augusztus 12., péntek
11:00
Legia Warszawa - SK Slavia Praha (D)
13:45 FC Košice - Diósgyőri VTK (D)
15:30 HNK Hajduk Split - FK Crvena Zvezda (C)

2022. augusztus 13., szombat
13:00
Mérkőzés a 7-8. helyért (B)
15:00 Mérkőzés az 5-6. helyért (B)
16:30 Mérkőzés a 3-4. helyért (A)
18:00 Döntő (A)
19:15 Ünnepélyes eredményhirdetés

Helyszínek
(A): Miskolc, DVTK Stadion
(B): Miskolc, DVTK Edzőközpont
(C): Putnok, Várady Béla Sportközpont
(D): Putnok, Elek Ákos Sportközpont