NB III., Keleti csoport, 3. forduló

2022. augusztus 14., vasárnap
11:00
DVTK tartalék - Körösladányi MSK

Vezetőedzői várakozás

Zsivoczky Gyula: - Teljesen nem ismeretlen számunkra a Körösladány csapata, mert az elmúlt hetekben elég sok mérkőzésüket láttuk, igyekeztük széleskörűen feltérképezni őket. A szokásunkhoz híven őket is kielemeztük, csakúgy, mint a többi csapatot. Az újoncokkal kapcsolatban meg kell említeni a Hajdúszoboszlót, amely tavaly az élmezőnyhöz tartozott, úgyhogy természetesen a Körösladányt sem vesszük könnyelműen. Biztos, hogy nehéz találkozó vár ránk, de mindenféleképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Utána ugyanis egy héten belül két összecsapás vár majd ránk: a DEAC és a BVSC is a csoport élmezőnyéhez tartozik, úgyhogy nagyon jó lenne ezekbe a találkozókba úgy belemenni, hogy már hat pontunk van. A játékosoknak nagyon sokat jelentett a jászberényi siker, ebből táplálkozunk, de most már gőzerővel a vasárnapi mérkőzésre készülünk. 

A bajnokság állása
Hírek a DVTK tartalékról

Helyszín

Az NB III. Keleti csoport, 3. fordulójának programja

2022. augusztus 14., vasárnap
11:00
DVTK tartalék - Körösladányi MSK
11:00 Kisvárda Master Good II - Termálfürdő FC Tiszaújváros
12:00 Vasas II - Debreceni EAC
13:00 Debreceni VSC II - BVSC-Zugló
13:00 Békéscsaba 1912 Előre II - Eger SE
17:30 Sényő-Carnifex FC - BKV Előre
17:30 Facultas-Tiszafüredi VSE - Jászberényi FC
17:30 Füzesgyarmati SK - Aqua-General Hajdúszoboszló
17:30 FC Hatvan - Pénzügyőr SE
17:30 Karcagi SE - Putnok FC