A diósgyőri kézisek az első hat felkészülési mérkőzésükből ötöt megnyertek, és jól indították a bajnokságot megalapozó hónapokat. A kezdeti osztálybeli ellenfelek után magasabban jegyzett csapatokhoz látogatott a DVTK, akik ellen szintén bíztató játékot mutatott a már kialakult keret.

- Múlthéten először Nyírbátorban játszottunk (Nyírbátor 25:28 DVTK - a szerk.), ahol nagyon meggyőző első félidő után tudtunk nyerni, majd pedig az NB I. B-ben is meghatározó Debrecennel csaptunk össze (DEAC 39:37 DVTK - a szerk.), akik ellen szoros mérkőzésen kaptunk ki úgy, hogy nálunk mindenki kapott játéklehetőséget - kezdte Molnár András, vezetőedző. - Utóbbi meccsen nagyon jó arcunkat mutattuk, hiszen 37 gólt lőttünk egy olyan csapatnak, aki egy osztállyal feljebbi, ez pedig azt mutatja, hogy jó úton járunk. Sajnos hazai pályán rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtunk játszani még egy NB I. B-s csapattal, és ilyenkor már nem tudunk más hasonlóan erős ellenfelet keríteni, ám így is túl vagyunk 8 edzőmérkőzésen, ami nem kevés. Nagyjából látom már a csapatot is, megtörtént a keret kialakítása. Akiknek biztosan játéklehetőséget tudok adni azok maradtak, és a saját utánpótlásunkból tervezek felemelni majd gyerekeket, mivel azt akarom, hogy lássák az utat, hogy igenes van lehetőség a felnőtt csapatba kerülni.

Jövőhét kedden Kazincbarcikán kilencedik felkészülési mérkőzésével hangol finomra a DVTK, ahol pár apróbb dolog kerül majd Molnár Andrásék fókuszába.

- A Kazincbarcika ellen az utolsó simításokat fogjuk elvégezni, az eddigi nyolc mérkőzésen tapasztalt hiányosságokat próbáljuk kijavítani, és éles helyzetben kipróbálni. A fizikális része a mutatóinknak pozitív, nem is kicsit, viszont a taktikai dolgokban még van hová fejlődni, a héten ezen dolgoztunk. Továbbra is szeretném hogyha egy színesen játszó, szerethető csapat alakulna ki, ami a nézőket is kicsalogathatja.

A megyei edzőmérkőzés után pedig szeptember 10-én a bajnokság is kezdetét veszi, amit már mindenki nagyon vár a diósgyőri csapatból.

- Nagyon bizakodóak vagyunk. Ritka jó, fiatal szellemű csapat alakult ki, aminek van jövője. Kompaktok, és egyben vannak, ráadásul nagyon akarnak. Jó közösség van épülőben nemcsak a játékosok, hanem a stáb terén is. Sikerült az értékeket megtartani és továbbfejleszteni, és bízom benne, hogy ezek eredményességgel is fognak párosulni. Mindenki nagyon várja már a jövőheti rajtot, utána pedig rögtön rangadóra utazunk Mezőkövesdre.

A célokról továbbra is óvatosan nyilatkozott Molnár András, aki szerint izgalmas bajnokság vár a DVTK felnőtt férfi kézilabda csapatára.

- A lehető legjobb helyezés elérése a cél, amibe minden benne van, azonban a második forduló után sokkal tisztábban láthatunk majd. A Mezőkövesd és az Acélváros a bajnokság esélyesei, de ez egy kiszámíthatatlan, borzasztóan nehéz idény lesz.