Az U15-ös korosztály éppen az egyik hétközi edzésére készült, amikor az öltöző ajtaján váratlan vendégek kopogtattak. Tuska János, a DVTK kapusedzője valamint a felnőtt kerethez tartozó hálóőrök látogatták meg a korosztályos csapatot. Danilovic Branislav, Póser Dániel és Bánhegyi Bogdán is részt vett az eseményen, ahol a díjátadás előtt az új program részleteit is ismertették. 

 - Ezzel a kezdeményezéssel is igyekszünk az első csapatot és az akadémiát közelebb hozni egymáshoz - fogalmazott az U15-ös együttes előtt Szalma Pál, a DVTK LSA kapusképzés koordinátora. - Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy minél több olyan közös programot indítunk, ami a hétköznapokon a fiataljaink motivációját emelheti. Ez is abszolút ilyen, amelyet  gondosan előkészítettünk az elmúlt időszakban. A lényeg, hogy az akadémia kapusait folyamatosan figyelik a velük foglalkozó kapusedzők, és akit a havi munkája, elhivatottsága, saját magához képest mért fejlődése alapján kimagaslónak ítélnek meg, az nyerheti el a címet. A díjat akár ugyanaz a sportoló többször is megkaphatja, így mindenki számára folyamatosan fennáll a lehetőség a bizonyításra. Ebben a külön versengésben az akadémia összes kapusa érdekelt az U7-es korosztálytól egészen az NB III.-as csapatig, sőt a lányok sem maradnak ki. Bízunk benne, hogy folyamatosan egyre nehezebb dolgunk lesz a döntésnél, és a díjazás mindenkit sarkall majd a jó teljesítményre, ami a hétközi munka után talán a hétvégi mérkőzések során is megmutatkozik majd. 

Az ösztönző felhívást üdvözölte Vámosi László, a DVTK LSA szakmai igazgatója is, aki egy rövid köszöntő után átadta a szót az ötletgazdának. Tuska János egy másik klubban korábban már sikeresen működtette ezt a programot, és most Diósgyőrben is szerette volna bevezetni.  

- Sokat beszélgettünk az öltözőben, hogy a fiatal kapusainkat hogyan tudnánk arra ösztönözni, hogy minél hamarabb, minél jobb teljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet – tette hozzá Tuska János, a DVTK felnőtt csapatának kapusedzője. - Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt időszakban már négy utánpótlás korú kapus vehetett részt a felnőtt csapat edzésén, ami mutatja, hogy mindenki számára adott a lehetőség. Ezt a programot Nyíregyházán éveken keresztül sikeresen működtettük, bízom benne, hogy Diósgyőrben is hasonló fogadtatása lesz. Elsősorban nem a mérkőzéseken nyújtott teljesítményt, hanem a hétköznapokon mutatott alázatosságot, az elhivatottságot, az edzésmunkát, valamint az egyén fejlődését figyelik az akadémia kapusedzői, ez alapján születik meg a döntés. 

Az augusztusi teljesítménye alapján a hónap kapusa Koltai Bence lett, tehát a vendégek nem véletlenül jártak az U15-ös korosztály öltözőjében. Hajzer Tamás kapusedző tanítványa Danilovic Branislav által dedikált kesztyűt vehette át, valamint egy lehetőséget kapott arra, hogy egy technikai jellegű kapusedzésen vehessen részt a felnőttek között.  

- Egyáltalán nem tudtam, hogy létezik egy ilyen díj, és nagyon meglepődtem, hogy engem választottak. Ugyanakkor már most építő jelleggel hat rám, hiszen azóta nagyon boldog és büszke vagyok - mondta Koltai Bence. - Sosem vagyok elégedett magammal, így belülről az előző hónapom teljesítményén is találtam hibapontot. Ennek ellenére örülök, hogy a szakemberek úgy látták, hogy mindent megtettem a siker és a fejlődés érdekében. Boldog vagyok, hogy átvehettem a Danilovic által dedikált kesztyűt, amit szinte biztos, hogy nem fogok használni. Ereklyeként vigyázok rá, és őrzöm a szobámban. Nagyon motivált vagyok, a jövőben sem fogom elbízni magam. Előre tekintek és igyekszem a további edzéseken, mérkőzéseken is a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani.