Egymás ellen

A DVTK és a Dorog egyszer találkozott a másodosztályban, az élvonalban viszont már 12 alkalommal járt a dorogi csapat Diósgyőrben. 

Első alkalommal a II. világháborút követő első teljes bajnoki idényben jártak dorogi labdarúgók Diósgyőrben. Móré János május 26-án a Károlyi - Solt, Felföldi Kispataki, Bohus, Krucsai, Dobai, Németh, Doma, Pesthi, Ijász csapatot küldte pályára, és döntetlent született. A DVTK gólját Ijász szerezte.

Az első győzelem a következő találkozón, 1951-ben született. Tomecskó József Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Futó I, Török, Krucsai, Nagy, Csorba, Németh, Pribelszky, Vékony összetételű csapata 4:1 arányban győzött Csorba, Németh, Pribelszky és Vékony góljával.

Ezt követően kétszer pontot raboltak a vendégek, de utána sorra diósgyőri siker született a két csapat mérkőzésein.

Legutóbb 1976-ban, a mai napig utolsó élvonalbeli idényében játszott a Dorog Diósgyőrben. A DVTK aranycsapatát Szabó Géza ezen a napon a Veréb - Szántó, Salamon, Váradi Martis, Oláh (Fükő), Tatár, Görgei, Borostyán, Fekete, Feledi (Polyák) összetételben küldte pályára, a győztes gólt Váradi Ottó szerezte.

A Merkantil Bank Liga előző évi kiírásának 12. fordulójában Könyves Norbert góljával már a mérkőzés elején vezetést szerzett a DVTK a Dorog ellen. A második félidőben Eperjesi Gábor fejesével megduplázta az előnyét, egyúttal eldöntötte a mérkőzést a DVTK.

Diósgyőri VTK - Dorogi FC 2-0 (1-0)

DVTK: Póser Dániel - Szeles Tamás, Hegedűs János, Szatmári Csaba - Eperjesi Gábor, Molnár Gábor, Zsemlye Balázs, Oláh Bálint, Bokros Szilárd (Bárdos Bence, 83.) - Könyves Norbert (Horváth Zoltán 62.), Hornyák Marcell (Zsolnai Richárd, 59.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Dorog: Tulipán - Kárász (Nyíri, 46.), Dlusztus, Izing, Papp M. - Szerencsi (Barna G., 89.), Lénárt (Nagyházi, 68.), Hajdú R. (Pohner, 89.) - Girsik, Szabó L. (Csillag D., 75.), Szedlár. Vezetőedző: Fenyvesi László.

Gólszerző: Könyves Norbert (1-0) a 10., Eperjesi Gábor (2-0) a 65. percben.

Legutóbb idén április 6-án Dorogon találkozott a két csapat. Az első félidő középső negyedórája kivételével a DVTK végig hatalmas fölényben játszott, időnként óriási nyomás alá helyezte a hazai védelmet, és a küzdeni tudás eredményeként közvetlenül a lefújás előtt Könyves Norbert lövésével sikerült megszerezni a győzelmet.

Dorogi FC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

Dorog: Tulipán Á. - Nyíri V., Dlusztus A., Izing, Papp M. - Szerencsi M., Keresztes K. (Berkó, 56.), Barna G. (Pohner, 66.) - Rácz F. (Nagyházi, 76.), Girsik (Oldal, 56.), Szedlár (Vígh Á. 76.). Vezetőedző: Fenyvesi László
DVTK: Póser Dániel - Szatmári Csaba, Dejan Karan, Bárdos Bence - Polgár Kristóf, Lucas, Oláh Bálint (Bertus Lajos, 75.), Bokros Szilárd (Hornyák Marcell, 85.) - Jurek Gábor (Kocsis Dominik, 75.), Eppel Márton (Horváth Zoltán, 46.), Könyves Norbert. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerző: Könyves Norbert a 90+5. percben.

A másodosztályú (NB II., NB I/B, NBB, II. Liga) Diósgyőr - Dorog mérkőzések

  1. 2021/2022
    2021. október 17. DVTK - Dorog 2-0 G.: Könyves, Eperjesi

Az élvonalbeli Diósgyőr - Dorog mérkőzések 

  1. 1945/1946
    1946. 5. 26. DVTK - Dorogi AC 1:1
  2. 1951
    1951. 4. 1. DiVasas - Dorogi Bányász 4:1
  3. 1952
    1952. 5. 4. DiVasas - Dorogi Bányász 0:0
  4. 1954
    1954. 11. 24. DiVasas - Dorogi Bányász 1:1
  5. 1955
    1955. 4. 17. DiVasas - Dorogi Bányász 4:2
  6. 1957/1958
    1957. 8. 25. DVTK - Dorogi Bányász 2:0
  7. 1958/1959
    1959. 3. 1. DVTK - Dorogi Bányász 1:1
  8. 1959/1960
    1959. 8. 30. DVTK - Dorogi Bányász 2:0
  9. 1960/1961
    1960. 12. 11. DVTK - Dorogi Bányász 1:0
  10. 1964
    1964. 8. 2. DVTK - Dorogi Bányász 2:1
  11. 1966
    1966. 4. 10. DVTK - Dorogi Bányász 2:0
  12. 1976/1977
    1976. 9. 18. DVTK - Dorogi AC 1-0

A DVTK hazai mérlege: 8 győzelem, 4 döntetlen, 0 vereség. 21 lőtt, 7 kapott gól.

Dorogi FC

Alapítva: 1914
Klubszín: piros-fekete
Élvonalbeli idények: 22
Legjobb eredmény: NB I. 4. helyezett (1962/1963)
Először az országos másodosztályban: 1939/1940
Másodosztályú idények: 34
Folyamatosan az NB II.-ben: 2016 óta

A dorogi klubot 1914. március 1-jén alapították. Az élvonalban 1945/1946-os idényben debütáltak, és 1966-ig két idény kivételével a legjobbak között játszottak. Ekkor a harmadik osztályig zuhantak, de az 1973/1974-es bajnokságot újra az NB I.-ben kezdték. Egy év után ismét búcsúztak, és 1976/1977-ben - a mai napig utoljára - még egy évet a legmagasabb osztályban töltöttek. A '80-as és a '90-es éveket a másod- és harmadosztályban töltötték, a 2000-es évek közepén két idényt a negyedik vonalban játszottak. A mélypontot követően 2016-ban jutottak fel az NB II.-be.

Az előző bajnokságban megcsapta őket a kiesés szele, végül a leggyengébb bennmaradó helyét szerezték meg. Legeredményesebb játékosuk a 4 gólos Hajdú Roland lett.

Merkantil Bank Liga 2022/2023 

A Dorog rendkívül gyengén kezdte a bajnokságot, jelen pillanatban az utolsó helyen állnak.

A pontszámok növekedése

Összesített tabella
5. Diósgyőri VTK 9 5 0 4 15-12 3 15
20. Dorogi FC 9 1 3 5 7-18 -11 6

Hazai tabella
7. Diósgyőri VTK 4 3 0 1 8-3 5 9
19. Dorogi FC 4 1 1 2 4-8 -4 4

Idegenbeli tabella
4. Diósgyőri VTK 5 2 0 3 7-9 -2 6
18. Dorogi FC 5 0 2 3 3-10 -7 2

Formatabella

A legutolsó 5 mérkőzés alapján
4. Diósgyőri VTK 5 3 0 2 9-7 2 9
19. Dorogi FC 5 0 3 2 2-6 -4 3

Eredmények

  1. forduló: KBSC - Dorog 2-0
  2. forduló: Dorog - Gyirmót 1-4 (videó)
  3. forduló: MTK - Dorog 5-2 (videó)
  4. forduló: Dorog - Szentlőrinc 2-1 (videó)
  5. forduló: Szeged - Dorog 2-0
  6. forduló: Békéscsaba - Dorog 0-0 (videó)
  7. forduló: Dorog - BMTE 0-0 (videó)
  8. forduló: Mosonmagyaróvár - Dorog 1-1 (videó)
  9. forduló: Dorog - Kozármisleny 1-3

A legutóbbi fordulóban a Molnár Zs. - Tóth B. (Barna G., 60.), Gyurácz, Keresztes K., Papp M. - Lénárt - Oldal T. (Rácz F., 60.), Szerencsi, Lustyik (Albert Á., 40.), Szedlár (Sztojka, 60.) - Paudits (Magyari, 60.) összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

2 gólos
Paudits Patrik

1 gólos
Berkó Ádám
Magyari Szilárd
Szedlár Zoltán
Szerencsi Miklós
Tóth Barnabás

Sárga lap

2 sárga lap
Gyurácz András
Lakatos Csaba
Lustyik Levente
Magyari Szilárd
Tóth Barnabás

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Albert Ádám (Dabas-Gyón)
Borsos Vilmos (Paks, kölcsönbe; legutóbb DVTK, kölcsönben)
Dani Zoltán Antal (SC Sopron, kölcsönből vissza)
Gyurácz András (Budaörs)
Kovács Olivér (Szolnok)
Lakatos Csaba (Szolnoki MÁV)
Lustyik Levente (Kelen SC)
Magyari Szilárd (Soroksár)
Molnár Zsombor (Vasas, kölcsönbe)
Paudits Patrik (Kecskemét)

Távozott
Belányi Balázs (Komárom, kölcsönbe)
Girsik Áron (Siófok)
Izing Martin (?)
Hajdú Roland (Soroksár, kölcsönből vissza)
Horváth Roland (BVSC)
Lőrincz Attila (VLS Veszprém)
Mursits Roland (Haladás)
Nyíri Vince (Haladás)
Szabó Lukaš (szlovák-magyar, ŠTK Šamorín)
Zabari Dávid (Hódmezővásárhely) 

A Dorogi FC kerete

Kapusok
89 Borsos Vilmos (HUN) 2000.09.21.
31 Molnár Zsombor (HUN) 2003.07.01.
33 Tulipán Ákos (HUN) 1990.11.16.

Mezőnyjátékosok  
9 Albert Ádám (HUN) 1990.10.16.
71 Barna Gergő (HUN) 2002.05.06.
13 Berkó Ádám (HUN) 1991.01.02.
25 Faragó Bálint (HUN) 2004.05.14.
19 Ferkó Máté (HUN) 2003.04.15.
5 Gyurácz András (HUN) 1995.02.23.
25 Harmat Zsombor (HUN) 2005.04.01.
17 Kapornai Bertalan (HUN) 2002.08.06.
4 Kárász Krisztián (HUN) 1995.12.03.
23 Keresztes Krisztián (HUN) 2000.01.04.
22 Kovács Olivér (HUN) 1990.12.22.
77 Lakatos Csaba (HUN) 1998.07.12.
88 Lénárt, Tomáš (SVK) 1990.06.07.
8 Lustyik Levente (HUN) 1999.03.07.
11 Magyari Szilárd (HUN, ROU) 1998.05.20.
3 Nagyházi Dávid (HUN) 1994.01.12.
7 Oldal Tibor (HUN) 1995.01.26.
20 Papp Máté (HUN) 1990.03.10.
99 Paudits Patrik (HUN) 1994.03.20.
27 Pohner Zsolt (HUN) 2004.07.13.
21 Rácz Ferenc (HUN) 1991.03.28.
80 Szalai József (HUN) 2002.11.11.
16 Szedlár Zoltán (HUN) 1994.02.11.
66 Szerencsi Miklós (HUN) 1998.01.29.
24 Szilágyi Szabolcs (HUN, ROU) 2003.09.23.
28 Sztojka Dominik (HUN) 2003.12.23.
6 Tóth Barnabás (HUN) 1994.07.28.
18 Vígh Ádám (HUN) 1987.06.26.

A kispadon

A dorogi kispadról hétfőn menesztették Fenyvesi Lászlót, az utódja kedd délelőtt még nem ismert.

Ismerős a másik oldalon

Az ellenfél játékosaként tér vissza Diósgyőrbe Tóth Barnabás, aki 2017 nyarától 2020 végéig 25 mérkőzésen lépett pályára a DVTK mezében. Ezt követően fél évre Tiszakécskére került kölcsönbe, a harmadik idényét tölti Dorogon.

Borsos Vilmos az előző idényben két kupamérkőzésen védte a DVTK kapuját, bajnoki mérkőzésen nem lépett pályára.

A dorogi szakmai igazgató, ifj. Bene Ferenc Szentes Lázár, majd Szivics Tomiszláv segítőjeként dolgozott a DVTK első csapata mellett 2012 ás 2014 között, a Magyar Kupa döntőjében ő helyettesítette az eltiltott vezetőedzőt. Ezt követően a DVTK utánpótlás szakmai igazgatójaként dolgozott még egy évig, idén nyáron tért vissza Dorogra.