A Keleti csoport eddig eltelt nyolc fordulójából kétszer nyertek a piros-fehérek, hat alkalommal pedig az éppen aktuális ellenfél volt a jobb. Ennek ellenére nem a gyengébb statisztikai mutatók miatt döntött úgy a klub vezetése az akadémiával egyetértésben, hogy szükség van a vérfrissítésre.

- Nagyra becsüljük Zsivoczky Gyula szakértelmét és az elmúlt években az NB III-as csapatnál végzett munkáját - szögezte le előre Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. – A tartalék csapatot illetően a stratégiánk a korábbi évekhez képest megváltozott, hiszen a három csoportban egyedül a DVTK tartalék az a csapat, ahol az eddig eltelt nyolc fordulóban háromnegyed-egynegyed arányban szerepeltek az akadémista korú és az ettől valamivel idősebb játékosok. Ezen a szemléletünkön – ha nem muszáj - a következő időszakban sem szeretnénk változtatni. Tudtuk előre, hogy egy ilyen csikó csapattal az eredmények is nehezebben jönnek majd. Az MLSZ fiatalok szerepeltetésére vonatkozó elvárásaival összhangban azonban nem azt kell néznünk, hogy fentről ki csatlakozik a tartalék csapathoz, hanem azt, hogy a fiatalok közül ki kerülhet az első csapat keretébe. Ennek szellemében az eddigi eredményektől függetlenül döntöttünk a váltás mellett. A fiatal játékosok képzése, fejlesztése nem szűnik meg azzal, hogy valaki belekóstol a felnőtt futball világába, viszont minden labdarúgónak szembesülnie kell a felnőtt közeget körülölelő légkörrel. Ehhez a változáshoz valaki gyorsabban, valaki lassabban tud alkalmazkodni. Ezt a folyamatot szeretnénk egy kicsit gyorsítani, és pozitív irányba terelni. A váltást ezért házon belül oldottuk meg, hiszen a nagyon jó szakmai alapokkal rendelkező Vincze Richárd eddig az U19-es korosztályt vezette, jól ismeri a tartalék keret játékosait és szakmailag is folyamatosan képzi magát (jelenleg az UEFA Pro-licenszes kurzusán tanul). A többi edzőnkhöz hasonlóan elkötelezett a Diósgyőr és a labdarúgás iránt, színrelépésével a fiataljaink felnőtt futballba történő integrálása újabb szintet léphet. Munkájához természetesen sok sikert kívánunk.

A jövőben Zsivóczky Gyula munkájára is számít a DVTK Labdarúgó Sportakadémia, a szakember ugyanis az U19-es együttes irányítását vette át.