A puerto ricói válogatott negyedikként jutott tovább az A csoportból, így Kanada ellen mérkőzhetett meg a legjobb nyolc között. Az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott kanadai csapat végül hozta a papírformát, és 60-79 arányban legyőzte Puerto Ricót.  Arella Guirantes 31 perc alatt 19 pontot, 7 lepattanót és 3 asszisztot jegyzett.

Összefoglaló

Darcee Garbin és az ausztrál nemzeti csapat végül elsők helyen jutott tovább a B csoportból, így Belgiummal kerültek szembe a negyeddöntőben. A házigazda végül nagy arányú, 69-86-os győzelmet aratott, így bejutott az elődöntőbe. Darcee Garbin 3 percet töltött a pályán, egy lepattanót szerzett.

Az elődöntőben Ausztrália ellenfele Kína volt. Óriási csatában, egylabdás mérkőzésen végül 59-61-re kikaptak az ausztrálok, így Kína jutott be a döntőbe. Garbin ezúttal összesen 2 percet kapott.

A bronzmérkőzésen Kanadával került szembe az ausztrál csapat, hazai közönség előtt pedig ellentmondást nem tűrő játékkal szerezte meg a harmadik helyet a csapat. A DVTK HUN-Therm légiósának az utolsó mérkőzésen 6 perc jutott, 2 lepattanót és 1 asszisztot jegyzett.

A torna végén a FIBA kihirdette a világbajnokság All-Star csapatát és megnevezte a második legjobb ötöst is. Az utóbbiba Arella Guirantest, a DVTK HUN-Therm új légiósát beválasztották: a puerto ricói irányító 18.2 pontot, 6.5 lepattanót és 3.5 gólpasszt átlagolt a tornán.