A két kisebb akadémiai korosztály számára ismét lehetőség nyílt arra, hogy hét közben a DVTK Stadionban edzenek. A tréning elején a hölgyek között megjelent Tuska János, a felnőtt férfi csapat kapusedzője. A látogatásának célja ezúttal nem volt váratlan, hiszen néhány nappal korábban a Napos Oldal televíziós magazinban hozta nyilvánosságra, hogy a DVTK Labdarúgó Sportakadémia kapusai közül szeptember legjobbjának Bényei Bernadettet választották. A fiatal tehetség örömmel vette át a felnőtt keret kapusai - Branislav Danilović, Póser Dániel és Bánhegyi Bogdán - által dedikált kesztyűt, és nagy izgalommal várja a felnőtt együttessel a közös edzést is. Utóbb ugyanis az augusztusi legjobb Koltai Bencéhez hasonlóan természetesen Bényei Bernadettet is megillet. 
 

 

- Néztem a műsort, a Napos Oldalból értesültem róla, hogy rám esett a választás - újságolta az előzményeket Bényei Bernadett. - Óriási meglepetésként ért, egyáltalán nem gondoltam, hogy enyém lesz a díj. Azt viszont elismerem, hogy amikor értesültem a Hónap Kapusa kezdeményezésről plusz erőt mozgósítottam magamban. Igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Boldog vagyok, hogy sikerült, de úgy érzem, hogy ennek ellenére még bőven van bennem. Ez a díj egy jó tükröt mutat nekem. Bizonyítja, hogy amit csinálok az jó irányba vezet, hiszen az akadémián dolgozó kapusedzők is így gondolják. Nagyon örülök a felnőtt keret által dedikált kesztyűnek, de a lehetőségnek is, hogy együtt edzhetek a DVTK felnőtt csapatával. Biztos, hogy különleges élmény lesz számomra a fiúk edzésébe bekapcsolódni.