- Amikor felkértünk erre a beszélgetésre, egyből igent mondtál, de azt is hozzátetted, nem érzed magad kényelmesen ebben a helyzetben. Miért?
- A magánéletben sem vagyok egy beszédes típus, és ha valaki belép az öltözőbe, ott sem az én hangomat hallja. Még a családomnak sem szoktam mesélni, nemhogy másoknak, pedig apukám, aki egykor maga is labdarúgó volt kíváncsi minden részletre. Szokott is biztatni, ha esélyt kapok a szereplésre, akkor éljek vele, mert ki kell szolgálni a szurkolókat ezen a téren is, amivel egyetértek, de nem vagyunk egyformák… Pedig Kölnben németül is adtam tévéinterjút, és a magyar válogatott keret edzései előtt is többen kérdeztek, szóval nem ismeretlen a helyzet.
- Kezdjünk is bele akkor! A legutóbbi fordulót követően a DVTK fellépett a 2., az idény végén már feljutást érő helyre, ami ugyan csak részeredmény, mégis jól mutat. Mennyire beszédtéma a tabella az öltözőben?
- Jó érzés ránézni a tabellára, de én azt sem bánnám, ha egész évben a 3-4. helyen állnánk, és csak az utolsó fordulóban ugranánk az élre. Számunkra az a legfontosabb, hogy amikor meghúzzák a vonalat, akkor az alattunk legyen, és feljussunk az élvonalba, minden más részletkérdés. Bevallom, nem szoktam böngészni a tabellát, mert az csak egy pillanatnyi állapotot tükröz, sokkal inkább arra fordítom az energiámat, hogy tisztességgel felkészüljek a következő mérkőzésre. A legutóbbi hét mérkőzésből hatot megnyertünk, bízom benne, hogy a folytatásban is sorra győzünk, és akkor okafogyottá vá- lik a bajnokság állását figyelni, mert nem tudnak megelőzni a vetélytársak.
- Minek köszönhető a jó forma?
- Nagyon fontos az időtényező. Vadonat új csapat épül Diósgyőrben, napról napra jobban ismerjük egymás játékát, és hétről hétre jobban összeszokik a csapat, így összjátékban is előre lépünk. Ez a folyamat még most is tart, folyamatosan fejlődik a csapat, és láthatóan jó úton járunk.
- Több klubban, több országban játszottál, mi a tapasztalatod: egy már kialakult csapatba beilleszkedni, vagy egy éppen összeálló öltöző "alapító tagjának" lenni?
- Amikor egy-két ember érkezik egy csapatba, akkor eleinte nekik kell alkalmazkodni mindenhez, ezért kicsivel könnyebb beilleszkedni egy formálódó társaságba, ahol közösen alakítjuk ki a mindennapi élet normáit. Szerencsére mindenki nyitott, és az is biztos, Diósgyőrben senki nem hívott új fiúnak.
- Az edzőváltást követően három nyertes meccs után egy kisiklás következett, majd két újabb győzelem. Hogyan értékeled ezt a teljesítményt?
- A válogatott szünet után nem úgy jöttünk vissza, ahogy szerettünk volna. Számunkra a legjobbkor állt meg a bajnokság, mert azalatt a három hét alatt rengetegen hiányoztak az edzésekről kisebb-nagyobb sérülés és betegség miatt. Többször alig egy csapatnyian edzettünk, de igyekeztünk ebből a helyzetből is kihozni a legjobbat. A folytatásra ismét összeállt a keret, Szentlőrincen mégis nagyon fontos pontokat hullajtottunk el. Ezt követően az lett a legfontosabb feladat, hogy győzelmekkel bizonyítsuk be, nem a Gyirmót és az MTK elleni siker, hanem a szentlőrinci vereség számított meglepetésnek. Az külön örömteli, hogy nem csak hat pontot szereztünk a legutóbbi két fordulóban, hanem a játékunk is láthatóan javult mérkőzésről mérkőzésre.
- Akkor lássuk először a Dorog elleni találkozót!
- Kár lenne tagadni, hogy a végén mellénk állt a szerencse, de tettünk érte. Az egész találkozón fölényben játszottunk, megállás nélkül támadtunk, a végére már a 16-oson belülre szorítottuk az ellenfelet (Az InStat statisztikája szerint
a DVTK 70:30 százalékos arányban birtokolta a labdát, 81 alkalommal vitte be azt a 16-oson belülre, valamint 25 lövésből 9-szer talált kaput, míg 9-szer a vendég védők blokkoltak - a szerk.). A hosszabbításban is fáradhatatlanul mentünk
előre, mert kellett a három pont. Hittünk a győzelemben, mert nagyon akartuk, és ennek lett meg az eredménye.
- Láthatóan türelmesen játszott a csapat.
- Ez is egy fontos összetevője a sikernek. Sok csapat elkezdte volna előre ívelgetni a labdát, de mi tartottuk magunkat a saját játékunkhoz, türelmesen építkeztünk. Az utolsó pillanatban is lehet gólt lőni, sőt azután is, amíg a játékvezető le nem fújja a mérkőzést. Persze nehéz egy ilyen betömörülő védelem ellen játszani, de soha nem szabad feladni, és akkor jönni fognak az eredmények is.
- A Békéscsaba kintebb jött, mégsem lett sokkal könnyebb a mérkőzés. Hogy láttad?
- Hazai pályán ők is próbáltak gólt szerezni, de mi jobban játszottunk. A végén nagyobb különbség is lehetett volna, és ez önmagamra nézve is kritika, mert ziccerben nem tudtam háromra növelni az előnyt. És ilyen a foci, mi kihagytuk a helyzeteket, ők pedig egyenlítettek egy szöglet után, ezért a vége izgalmassá vált.
- A BMTE ellen is győzni tudott a DVTK, egy újabb, közvetlenül a lefújás előt lőtt góllal. És újra a kezdőcsapatban kaptál helyet.
- Nagyon fontos három pontot szereztünk a Budafok ellen. Nehezen rázódtunk bele a meccsbe, de nagyobb gondot jelentett, hogy kaptunk egy gólt az elején. De mentünk tovább, küzdöttünk az utolsó percig, aminek meglett az eredménye. Jó érzés volt újra kezdeni, és azt tudni kell rólam, hogy soha nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mindig többet várok magamtól, de annál, amit vasárnap nyújtottam, sokkal többre lesz szükség a folytatásban.
- Térjünk vissza oda, hogy megérkeztél Diósgyőrbe!
- Az első pillanattól jól éreztem magam, jó hangulat fogadott a pályán és a pályán kívül is. Gyorsan csapattá formálódott a sok új játékos, és ugyan az eredmények hektikusan jöttek, de szereztem gólokat és adtam gólpasszokat.
- Az edzőváltást követően a jobb szélen kaptál lehetőséget, mennyire ismerős számodra ez a poszt?
- Természetesen ott próbálom kihozni a legjobbat magamból, ahová az edző állít, de azért lehetőség szerint a támadósor valamelyik posztja legyen az, mert ott érzem magam komfortosan. A bajnokság elején a pálya közepén szerepeltem többnyire közvetlenül az első támadó mögött, ám jelenlegi felállásban nincs ilyen poszt, ezért a szélen tudok a csapat hasznára lenni. Sok szempontból eltérő a feladatom, hogy mást ne mondjak, többet kell védekezni, támadásban pedig több beadást várnak tőlem. Mivel korábban középen játszottam, emlékszem rá, milyen helyzetből lőttem a gólokat, és igyekszem oda tenni a labdát. Kölnben egy ideig szerepeltem ebben a pozícióban, és most már egy ideje ismét ezt gyakorlom az edzéseken, meg is látszik az eredménye a mérkőzéseken, még akkor is, ha Békéscsabán kellett egy védő a gólhoz. Az én feladatom az, hogy minél többször adjam be veszélyesen a kapu előterébe a labdát, és akkor előbb-utóbb érkezni fog egy társ, vagy egy kétségbeesetten menteni igyekvő védő, és máris kész a gólhelyzet.
- Hiába kerültél ki a szélre, szinten minden mérkőzésen gólhelyzetbe tudsz kerülni.
- Ez így igaz. Amikor a szélső hátvédek fellépnek, akkor beljebb tudunk mozogni, illetve a gyors ellentámadások során is helyzetbe kerülhetek. Most már csak arra várok, hogy ezen a poszton is megszerezzem az első gólt, és átszakadjon a gát. Hatékonyabban kell kihasználni a helyzeteket, ami felszabadultabbá tesz, és akkor jönni fognak az újabb gólok is, ebben biztos vagyok.
- Másik nagy változás, hogy az utóbbi időben rendre csereként lépsz pályára. Presztízskérdés ez számodra?
- Inkább úgy fogalmazok, hogy azért szeretnék bekerülni a kezdőbe, mert csereként nehezebb jó teljesítményt nyújtani, pedig az a lényeg, hogy aki menet közben beáll, az új lendületet adjon a csapatnak.
- Miért nehéz csereként jól játszani? Az egyszeri néző azt gondolja, a fáradt ellenfelek között könnyebb pihenten cikázni.
- Aki jól bemelegít, annak ez nem fizikai kérdés, hanem mentális. A pályán lévők már régen felvették a pörgős játékritmust, amihez a friss embernek azonnal alkalmazkodni kell, különben folyamatosan szerelik, megelőzik. Emiatt az is előfordulhat, hogy csereként fejben jobban elfárad valaki, mintha végigjátszotta volna a 90 percet.
 |
| Szőke Adrián (Fotó: Szabó Krisztián) |
- Még csak 24 éves vagy, de tekintélyes, egyúttal kanyargós pályafutás áll a hátad mögött. Végigfutsz a kedvünkért rajta?
- Szerencsém volt, mert akármerre jártam, mindenhol sokat kaptam az edzőimtől, és ennek köszönhetően folyamatosan fejlődtem. Moholon kezdtem, és eleinte Apró Attila egyengette a pályafutásomat, aki Adán sportigazgatóként, a Nyers István
Akadémia szakmai vezetőként dolgozott, és amikor Tarpán kapott munkát, 16 évesen az ő hívására először igazoltam külföldre. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályban játszottam, de minden héten felnőttek ellen, bele kellett erősödni a mezőnybe. Jól sikerült az őszi szezon, felfigyeltek rám Felcsúton is, és tavasszal már a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián szerepeltem. Ezt követően lehetőséget kaptam, hogy egy német kiscsapatba igazoljak, és a család is Németországba költözött. Ez mindannyiunknak nagy lehetőséget jelentett, szerintem a szüleim sem gondolkodtak sokat rajta. Jól éreztem magam Felcsúton, de szeretem a kihívásokat, és kíváncsi voltam, hogy jobban tudok-e fejlődni Németországban. Szerencsére gyorsan megakadt rajtam az 1. FC Köln megfigyelőinek a szeme, és másfél év korosztályos szereplést követően két idényt a második csapatban töltöttem. A miénk fiatal társaság volt, az ellenfeleknél viszont rutinos labdarúgók szerepeltek, akiktől ismét sokat tudtam tanulni. Amikor jobban ment a játék, lőttem a gólokat, akkor felvittek az első csapathoz, együtt edzettem a Bundesliga 2-t megnyerő csapattal.Visszatekintve azt mondom, akkoriban nem kaptak olyan sok lehetőséget a fiatalok, ezért nem tudtam bajnokin pályára lépni, így az idény végén klubot és országot váltottam. A holland élvonal akkor is előre lépést jelentett, ha nem tudtam stabil helyet kiharcolni magamnak a kezdőcsapatban. De legalább megtanultam kezelni azt a helyzetet, amikor az ember mindent belead, mégis alig kap lehetőséget. Amikor lejárt a szerződésem, akkor több helyre hívtak, a DVTK a legkitartóbban. Tetszettek a komoly célok, és végig éreztették velem, hogy számít anak rám. És most itt vagyok.
- A vajdasági Moholról származol, Könyves Norbert a szomszédos Adáról érkezett, de oda valósi Bajúsz Endre és Oláh Lóránt, valamint Kerekes Zsombor és Nagypál Tibor, vagy a válogatott kézilabda-kapus Sterbik Árpád. Hogyan kerülhet ki ennyi kiváló sportember erről a néhány négyzetméterről?
- Ez mind igaz, de az okát nem tudom. Kell hozzá tehetség, és küzdeni akarás, és az biztosan közös bennünk, hogy otthon megtanultunk mindenért küzdeni. Ha nem úgy sikerült valami, ahogy elterveztem, akkor sem adtam fel, hanem mentem tovább, és azért dolgoztam, hogy legközelebb jó legyen. Később nagy hasznát vettem ennek a képességnek, mert Németországban és Hollandiában sem tudtam volna előre lépni nélküle.
- Annyira kicsi a világ, hogy édesapád, Szőke Csaba és Könyves Norbert még játszott is együtt!
- És minden bizonnyal láttam is őket együtt a pályám, de olyan kicsi voltam még akkor, hogy összemosódnak az emlékek. Az biztos, apukám meccseire rendszeresen kijártam, és még az is felrémlik, hogy a korkülönbség miatt úgy emlegették
őket, mint apa-fia. Később is kapcsolatban maradtunk, időnként találkoztunk otthon, és amikor Diósgyőrbe igazoltam, akkor is sokat segített nekem. A DVTK-ban még sajnos keveset játszottunk együtt, de bízom benne, lesz még lehetőség rá, és talán azt is továbbadja nekem, amit az apukámtól tanult (mosolyog - a szerk.). Pedig ő igazán jó focista volt, Óbecsén (FK Bečej - a szerk.) még a jugoszláv élvonalban is pályára lépett, Magyarországon pedig Százhalombattán játszott az 1999/2000-es idényben a másodosztályban. Sajnos egy sérülés miatt profi szinten már nem tudta folytatni, az amatőrök között azonban még tíz éve is szerepelt. A mai napig szeret játszani, de utána három hétre kidől.
- Akkor volt kitől örökölni a sport szeretetét!
- Igazi sportcsaládból származom, anyukám a mai napig kézilabdázik egy alacsonyabb osztályú német bajnokságban, a HSV Frechen csapatában. Érdekesség, hogy időnként a 18 éves ikerhúgaimmal, Anitával és Boglárkával játszik együtt.
- Ha ezek után azt mondod, hogy a barátnőd is sportol…
- …nem csak sportol, hanem ő is kézilabdázik Kazincbarcikán. Természetesen örülök, hogy megtalálta a játéklehetőséget, másrészt emiatt kevesebbet találkozunk, mert nekem általában délelőtt, neki pedig délután van edzése, nem is beszélve a meccsekről. Régóta ismerjük egymást, osztálytársak voltunk otthon.
- A Gólöröm címlapján két kutyával szerepelsz. Velük együtt teljes a család?
- Kittinek négy éve van egy tacskója, és úgy döntöttünk, hogy legyen egy „közös” kutyánk is, egy dalmata. Akinek van két kutyája, ráadásul az egyik egy fiatal, az pontosan tudja, hogy mennyi figyelmet igényelnek. A napi program része a kutyasétáltatás, ha nem a lakásunk körül, akkor elmegyünk Lillafüredre vagy Miskolctapolcára.
- Vajdasági magyarként két válogatott közül választhattál, játszottál is a szerb és a magyar korosztályos válogatottban.
- Elsőre úgy tűnhet, hogy milyen jó, mert szabadon lehet választani, de valójában ez egy nagyon nehéz döntés. Magyar vagyok, de Szerbiában nőttem fel, magyar és szerb csapattársaim, barátaim vannak, magyar és szerb edzőkkel dolgoztam együtt, és így tovább.
- Végül a piros-fehér-zöld színek mellett döntöttél, és Gera Zoltán az U21-es, Marco Rossi pedig az A-válogatott keretébe hívott meg. Foglalkoztat ez a téma mostanában is, vagy előbb fel kell jutni az NB I.-be?
- Az igazat megvallva valahol mindig ott motoszkál a fejemben. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a meghívás csak és kizárólag a szövetségi kapitányon múlik, amiért én a klubcsapatomban tehetek a legtöbbet. Amennyiben jó teljesítményt nyújtok, akkor úgyis észrevesz, így nekem a DVTK-ban kell elsősorban jól játszani.
- Például a Mosonmagyaróvár ellen.
- Számunkra mindig a győzelem a legfontosabb, amihez hozzá szoktam tenni, hogy jó játékkal. Itthon játszunk, szeretnénk örömet okozni a szurkolóknak, és bízom benne, meg tudjuk mutatni, hogy fejlődtünk játékban is.
- Az utóbbi mérkőzések arról szóltak, hogy a többé-kevésbé betömörülő, de mindenképpen elsősorban a védekezésre koncentráló csapatokat kellett legyőzni. Várhatóan így lesz legközelebb is, mi lehet a siker kulcsa?
- Az biztos, akár hazai pályán, akár idegenben nagyon nehéz feltörni az ellenfelek védelmét. A legjobb módszer a gyors gól - és utána nem engedni, hogy még gyorsabban kiegyenlítsenek -, mert egy-két gólos mínuszban nekik is jobban
ki kell jönni, mert a hátrányon nincs mit őrizni. A játékunk alapja, hogy a szélen bontsuk meg az ellenfelet, ebből szereztünk több gólt is a közelmúltban.
