- Nagyszerű sorozat közepén jár a DVTK, amit Mosonmagyaróváron is sikerült folytatni. Milyen volt a mérkőzés?
- Magabiztos győzelmet arattunk, amit az eredmény is mutat. A sikerhez kellett Jurek Gabi gyönyörű gólja, hiszen utána még jobban felénk billent a meccs. 

- Az első félidőben a 0-0-s állás ellenére is a DVTK játszott fölényben, hogyan láttad az első játékrészt a kispadról?
- Már akkor több helyzetet alakítottunk ki, például Holdampf Geri hatalmas kapufát lőtt. Hetek óta azt érzem, hogy a DVTK egy stabil csapat, amelyik akkor sem pánikol, ha az ellenfél szerez vezetést, vagy éppen mi nem találunk be az elején. Ezt támasztja alá az is, hogy mennyi gólt szerzünk az utolsó negyedórában (a 75. percet követően 8-at, azaz az összes találat egyharmadát - a szerk.). Ez hatalmas önbizalmat ad a csapatnak!

- Ezúttal kevés játékidőt kaptál, de azt jól használtad ki, mert a DVTK második gólja előtt előled próbált menteni a hazai védő.
- Azt mondtam a srácoknak az öltözőben, hogy az öngól fellépett a házi góllövő listán a második helyre (mosolygott - a szerk.), remélem, sikerül megelőznöm. A viccet félretéve, Gabi szép labdát adott, sajnáltam, hogy a védő megelőzött. 

- .. majd jött a 88. perc. Kívülről egyszerűnek tűnik az ilyen gól, és belülről?
- Lali gyönyörű labdát adott Marcinak (Bertus Lajos és Papp Marcell - a szerk.), aki szépen tette középre, nekem pedig csak ott kellett lennem. Minden héten gyakoroljuk a kapu elé érkezést, kinek merre és milyen ütemben kell mozognia. A Mester rendre felhívja ezek fontosságára a figyelmet, csatárként sokszor elég jó helyen érkezni, és akkor úgyis megtalál a labda. Így történt a múlt héten is, amikor Lali szép beadása jó helyen talált, sajnos a fejes nem sikerült, most azonban összejött a gól is. Azért dolgozom, hogy több percem legyen és több gólom.


- A különbség az utóbbi idők egyik legnagyobb győzelmét mutatja (korábban csak az MTK ellen nyert 3-0-ra a DVTK), ez azt jelenti, hogy fejlődik a csapat?
- A Mester már jelezte, hogy jó lenne egy olyan mérkőzést játszani, ahol több góllal nyerünk, amikor ő is nyugodtabb lehet, és nem kell a 90. percben is izgulnia. Belülről úgy érezzük, hogy fejlődik a csapat, és bízom benne, hogy a szurkolók is így látják. A csapatrészek egyre jobban mozognak együtt, kevesebb helyzetet engedünk az ellenfélnek. Mosonmagyaróváron magabiztos győzelmet arattunk, ami kijárt a csapatnak.

- A következő fordulóban ismét egy újonc, a Kozármisleny csapata ellen játszik a DVTK. Nem elhanyagolható különbség lesz viszont, hogy hazai pályán, várhatóan jobb körülmények és biztosan több szurkoló előtt.  
- Nem is kérdés, hogy nekünk mindig jobb hazai pályán játszani! A saját közönségünk és a jól ismert saját pálya előnyt ad. Amikor az utolsó percekben szereztük meg kétszer is a győzelmet, akkor ismét bebizonyosodott, mekkora támogatást kapunk a lelátóról. A Kozármisleny ellen egy másik mérkőzést játszunk, de ugyanúgy kell menni tovább, és ahogy Óváron, úgy vasárnap is rá kell rúgni a vezető gólra a másodikat és a harmadikat, és akkor tudunk még tovább lépni. 

- Miközben a DVTK legutóbbi nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, Gyirmót és az MTK ezen a hétvégén is újabb pontokat hullajtott. Hogy látod most a feljutási esélyeket?
- Ha így tudjuk hozni a mérkőzéseket, akkor elég jó esélyünk lesz a feljutásra. Azt is látni kell, hogy amióta Szergej a vezetőedző, honnan hová jutottunk el, szerintem egyénileg és a csapatrészek is rengeteget fejlődtek, sokkal stabilabb a csapat. Ezen kívül megvan bennünk az a lelkierő, ami a feljutáshoz segíthet. Nagyon bízom magunkban!