Diósgyőrben hosszú évek óta hagyomány, hogy a klub képviselői ellátogatnak a Vasgyári temetőbe, a Diósgyőri VTK első elnöke, az 1963-ban elhunyt klubalapító, Vanger Vilmos sírjához, valamint minden esztendőben tiszteletüket teszik a Szirmai katolikus temetőben, Rakaczki Bence sírjánál, és sajnos az utóbbi időben már a miskolci Mindszenti temető is sorra szokott kerülni, ahol a tragikusan fiatalon, mindössze 17 évesen elhunyt Takács Márton sírja található.


Vanger Vilmos és Rakaczki Bence sírjánál egy néma főhajtást követően a szurkolók képviseletében Martini Emil a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője, a klub nevében dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportszakmai vezetője, Tamás Gábor, a DVTK cégvezetője, a sportolók képviseletében pedig Salamon József és Veréb György helyezte el a megemlékezés koszorúját. Valamint Bence sírjánál a diósgyőri utánpótlás nevében Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója, és Polényi Tamás, a DVTK LSA szervezési vezetője rótta le kegyeletét.


A DVTK Stadionnál található Rakaczki Bence emléktáblánál a DVTK első csapatának szakmai stábja és a klub labdarúgói hajtották le némán a fejüket, ezzel is emlékezve a DVTK azon szurkolóira és sportolóira, akik ma már nem lehetnek közöttünk.


A miskolci Mindszenti temetőbe Takács Márton sírjához Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója, Zsivoczky Gyula, a DVTK U19-es csapatának vezetőedzője, Marci korábbi edzője és Polényi Tamás, a DVTK LSA szervezési vezetője látogattak el.

Emléketek örökké megőrizzük!