- A közelmúltban szerződést hosszabbítottál Diósgyőrben. Milyen út vezetett idáig?
- A Debreceni Labdarúgó Akadémián dolgoztam a második csapatnál és az U19-es korosztálynál, és eszem ágában sem volt felnőttekkel foglalkozni, miután korábban 20 hónapon keresztül ezen a területen is kipróbáltam magam. Tavaly nyáron azzal keresett meg Benczés Miklós, hogy Andrusch József távozását követően kapusedzőre van szüksége a DVTK-nak. Én csak egyet kérdeztem: az élvonal-e a cél? Ugyanis csak az NB I.-ért hagytam volna félbe a korábban megkezdett munkát. Amikor igennel válaszolt, tulajdonképpen gyorsan megegyeztünk. Sajnos a feljutás az első idény végén elmaradt, ezért annak ellenére elgondolkodtam a folytatáson, hogy nagyon gyorsan befogadtak a klubban, és a szurkolóktól is kaptam pozitív visszajelzéseket. Sokat beszélgettem a családtagokkal, barátokkal, kollégákkal, akik mind azt mondták, ritka, hogy valami elsőre sikerüljön, és különben sem úgy ismertek meg, hogy könnyen feladom a céljaimat. Mikor a szakmabeliek, ráadásul olyanok, akikre felnézek mondták azt, hogy nem csak a DVTK-nak, hanem nekem is az élvonalban van a helyem, az olyan lendületet adott, hogy azt mondtam: folytassuk! Az új idény eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, jött az edzőváltás, ami engem rendre megvisel. Mindig magamban keresem először a hibát, és ilyen esetben, amikor csak a vezetőedzőt menesztik, akkor is a teljes stáb nem jól végezte jól a munkáját. Kuznyecov Szergej érkezése, illetve az általa hozott szemlélet, valamint az egyre jobb eredmények mutatták meg a fényt az alagút végén. A közelmúltban dr. Bajúsz Endre szakmai vezetővel beszélgettünk, és a céljaim felől érdeklődött. Neki is elmondtam, hogy NB I.-es kapusedző szeretnék lenni, méghozzá Diósgyőrben, ő pedig meglepetésemre felvetette a szerződéshosszabbítás lehetőségét, hogy én is legyek része a Szergej stábja elé felvázolt hosszú távú projektnek. Megtisztelőnek tartottam az ajánlat, mert ritkán ajánlanak valakinek szerződéshosszabbítást nyolc hónappal a futó megállapodás lejárta előtt. Az itt töltött rövid idő alatt megszerettem a klubot, a várost, azt a fajta lelkesedést, ami jellemzi a szurkolókat, máshol nem tapasztaltam még ilyen szenvedélyt. Beszéltem Szergejjel, beszéltem a családommal, és miután mindenki támogatott, gyorsan meg is egyeztünk.
- Szemmel láthatóan átalakult a DVTK játéka az elmúlt hónapokban, mennyiben érinti ez a kapusokat?
- A DVTK játéka nem a “rúgd előre, fuss utána” elven alapul, hanem tudatos mozgásokkal, labdajáratással építjük fel a támadásokat. Rengeteget kell gyakorolni, hogy jól működjön, de ha összeérik a csapat, akkor rendkívül látványos játékot eredményez. Amikor Kuznyecov Szergej megérkezett, akkor leültünk, és alaposan átbeszéltük a modern kapusjátékot. Elmondtam a meglátásaimat, bemutattam egy heti munka alapján az általunk végzett munkát, illetve ő is felvázolta, hogyan használja a kapusokat, és milyen elvárásai vannak velünk szemben, ugyanis nem minden vezetőedző gondolkodik egyformán ezen a területen sem. Van, aki csak annyit vár el, hogy álljon a kapufák között, és ne kapjon gólt, míg mások, így Szergej is elvárja, hogy a kapusok vegyenek részt a támadásépítésben, a labdakihozatalban vagy éppen a gyors kontrák indításában.
- Kifejtenéd ezt egy kicsit részletesebben?
- A kapus elsődleges feladata természetesen az, hogy ne kapjon gólt, vagy legalábbis minél kevesebbet. Ezen kívül irányítania kell a védelmet, de a modern futballban bevonják a labdajáratásba, és az azzal szorosan összefüggő támadásépítésbe. Az idősebbek emlékezhetnek arra a régebben minden meccsen többször előforduló jelenetre, hogy a kapus leteszi az ötösre a labdát, belerúg egy hatalmasat, hogy lehetőség szerint a kapujától minél távolabbra történjen valami. Mára teljesen átalakult a koncepció, a csapatok többsége rövid passzokkal próbálja felépíteni a támadást. Diósgyőrben is mélységi forgató szerepet kap ilyenkor a kapus, akinek a belépésével létszámfölényt tudunk kialakítani. Ezért idegen szóval sok helyen nem is "goalkeeper", hanem "goalplayer" a megnevezésük. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a kapusoknak egyre ügyesebbnek kell lenni lábbal, de ezen kívül azt is szükséges tudni, mikor merre mozogjon, hogy a védők meg tudják játszani, illetve folytatni tudja a játékot annak érdekében, hogy szépen kihozzuk a labdát. Minél inkább a csapatjáték szerves részévé válik a kapus, annál inkább szükséges a csapat és a kapus, illetve a vezetőedző és a kapusedző közös munkája.
- Hogyan értékeled az idei év eddig lejátszott mérkőzéseit?
- Az a célunk, hogy hosszú távon meccsenkénti egy alatt tartsuk a kapott gólok átlagát. Amennyiben ezt teljesítjük, akkor a kapusok és a védelem teljesítménye jó alapot nyújthat a feljutásra. Jelenleg 17 meccsen 16 kapott gólnál járunk, tehát lassan irányba fordulunk, de igazából akkor lennék elégedett, ha a 38. fordulót követően 30 alatt tudnánk tartani a kapott gólok számát.
- Ha már a számokról beszélünk, a DVTK idén hét bajnokin egyáltalán nem kapott gólt, a legutóbbi öt mérkőzésen pedig mindössze egyet.
- Kellenek a nullás meccsek, mert a kapusoknak és a védőknek - de a kapusedzőnek is! - mentálisan fontos, hogy ne kapjon gólt. Szerintem a kispadon néha furcsán néznek rám a kollégák, amikor 3-0-s vezetésnél egy perccel a lefújás előtt üvöltök, hogy most már ne kapjál gólt! A 3-0 vagy a 3-1 szinte ugyanaz, mégis óriási a különbség közte. A szurkolók most biztosan nem értenek egyet velem, de azon a véleményen vagyok, inkább nyerjünk 1-0-ra, mint 5-4-re.
- Három kapussal dolgozol együtt, mennyire vagy elégedett a teljesítményükkel?
- Nagyon kritikus vagyok a saját kapusaimmal, de az vitathatatlan, hogy három rendkívüli módon sikerorientált kapussal dolgozok együtt.
Az előző idényben Póser Dániel védett többet, és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, sok mérkőzésen pontot hozott. Ha csak nagy vonalakról beszélünk, akkor mindig azt a kérdést teszem fel: hozzátettek a kapusok a csapat teljesítményéhez, vagy elvettek? Úgy vélem, tavaly a hibákkal együtt is inkább hozzátettek, és nem a kapusokon ment el a feljutás.
Az idei évben eddig csak Branislav Danilović állt a kapuban. Tudnám sorolni, mikor lehetett volna jobb döntést hozni, de idén is megállapítható, hogy inkább hozzátett, nem pedig elvett.
Mindketten igazi profik, akiktől még én is rengeteget tanulok, hogyan kell az étkezést, a pihenést, a vitaminozást komolyan venni, hogyan kell felkészíteni a testet az edzésre, és utána még milyen munkát kell végezni, hogy minél gyorsabb legyen a regeneráció.
Bánhegyi Bogdán még nem mutatkozott be az első csapatban, de jó úton halad. Bogesz hatalmas tehetség, egyik célom, hogy eljuttassam az élvonalig. Amikor Andrusch József távozott, hívta volna magával Újpestre, de előtte megkérdezte, mit tervezek vele. Amikor felvázoltam neki a célom, akkor egyből letett róla, hiszen itt van a legjobb helyen. Mindenféle teszten az az eredmény jön ki, hogy elbírja a nyomást, él-hal a Diósgyőrért, láttam róla olyan fotót, amikor 8 évesen kifestett arccal szurkol a lelátón. Még egy kicsit gyorsulnia kell úgy, hogy közben izmosodik is. Már jelen pillanatban rá mernék bízni egy-két meccset, de a hosszú távú jó teljesítményhez a még több rutin hiányzik.
Emiatt nagyon nyugodtan ülök a padon, szinte vakon lehet a kapusok közül választani, mindenki képes a jó teljesítményre.
- És milyen a hangulat? Hálátlan a kapusposzt, mert a legközelebbi munkatársak egyben a legnagyobb vetélytársak is.
- Egy rövid történettel tudok talán legjobban válaszolni. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, egyszer leültünk beszélgetni. Élvonalbeli kapusedző akarok lenni, nekem az NB I. a célom - jelentettem ki. Erre csípőből rávágta mindenki, hogy nekik is. Ez az a kohézió, ami előre viszi a társaságot, és látszik is a teljesítményükön. Azon viszont nem tudunk változtatni, hogy egyszerre csak egy kapus léphet pályára.
Természetesen vannak hibák, amit zárt ajtók mögött szeretek megbeszélni velük, mert csak úgy tud belsőséges viszony kialakulni, ha bízunk egymásban. Mindig nyíltan beszélek, sosem dicsérem a hibát, és ha úgy történt, akkor azt is elismerem, ha nem jól készültünk fel a héten.
- Ha csak egy röpke pillantást vetünk a pályafutásodra, akkor is egyből kiderül, hogy életed a védés. Így van?
- Hatéves koromban kezdtem focizni, és végigjártam a szamárlétrát. 17 évesen vittek fel az első csapathoz, és profi szerződést kaptam Nyíregyházán, valamint szerepeltem a korosztályos válogatottban is. Az élvonalban ültem a kispadon, be azonban nem állítottak. Érdekesség, hogy az a Vadon Lajos védett, aki most a DVTK női csapatának kapusait készít fel. Sajnos sorra jöttek a sérülések, 21 éves koromra nyolcszor műtötték a térdeimet, így be kellett látni, hogy az NB I. csak álom marad számomra kapusként. Ezért is vágyom annyira arra, hogy kapusedzőként az élvonalban dolgozzak. Alacsonyabb szinten, az NB III.-ban és kispályán még védtem, amivel párhuzamosan vállalkozást indítottam. Amikor a kispályás bajnokságban az év kapusának választottak, akkor azt mondtam, ennél már úgysincs feljebb, kijöttem a mezőnybe, és azóta sem védtem. Eszem ágában sem volt kapusedzőnek állni, de az egyik meccs után sörözés közben a Nyírbátorba akkor kinevezett Márton István megkérdezte, nincs-e kedvem segíteni neki. Némi túlzással fogalmam sem volt, mit kell tenni, de megnyugtatott, hogy csak kapura kell rugdosni, és üvöltözni a kapusokkal. Amikor kiderült, hogy ezért még pénzt is adnak, akkor elvállaltam a civil munkám mellett. Innentől kezdve elragadtak az események, sorra talált meg a Bozsik József Akadémia, a Nyíregyháza Spartacus első csapata, a Debreceni Labdarúgó Akadémia és végül a DVTK. Végigjártam a korosztályokat, dolgoztam vezető kapusedzőként, és felnőttekkel is.
Ezen kívül kétszer nyertem meg a kapusháborút, sajnos harmadszorra nem rendezték meg a COVID-19 világjárvány miatt. Jövőre talán ismét lesz, és úgy tervezem, ha sorozatban harmadszor is nyerek, akkor visszavonulok, és megadom a lehetőséget a többieknek is.
- Nyugtass meg, most már nem csak kiabálsz a kapusokkal, ugye?!
- Ahogy komolyra fordult a dolog, a gyakorlati tapasztalatok mellett fontossá vált az elméleti tudás is, ezért elvégeztem az UEFA kapusedző A tanfolyamot, ami a mai napig a legmagasabb szint. Amikor az MLSZ elindította a Kapusedző B tanfolyamot, akkor jóhiszeműen jelentkeztem, hiszen akkoriban a debreceni akadémián dolgoztam, ez pedig a fiatalokkal foglalkozó szakembereknek szólt. Mondanom sem kell, hogy hülyének néztek, mert miért veszi el más elől a helyet a B-n az, akinek megvan A is. Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy nem vettek fel a képzésre, de minden előadáson és gyakorlaton ott ültem a hallgatóság soraiban. A második tanfolyam előtt pedig Illyés Dániel instruktor már azzal keresett meg, hogy segítenék-e neki. Elvállaltam, és annyira elégedettek lehettek velem, hogy idén már én vezetem az MLSZ egyik Kapusedző C tanfolyamát. Én hiszek abban, hogy mindenkitől lehet tanulni, ezért nagyon szeretek kapusedzők között lenni. Sok az innovatív kolléga, ráadásul egy összetartó társaság, akik folyamatosan előremutató szakmai vitákat vívnak, és csak az egymás elleni 90 percre teszik félre a jó kapcsolatot. Szinte felfoghatatlan, de miattam jönnek kollégák a DVTK meccsére, pedig ott aztán nekem van a legkisebb szerepem, mert csak a bemelegítést töltöm a pályán.
És ahogy korábban szóba került, a labdarúgás fejlődésével egyre szorosabb a kapcsolat a kapus és a mezőnyjátékosok, valamint a kapusedző és a vezetőedző között, ezért megszereztem az UEFA A-licencet is, hogy még jobban értsem, mit várnak el tőlünk.
- Aki követ az Instagramon, az tudhatja, nem te vagy az egyedüli kapus a családban, igaz a kislányodról a koránál fogva nem derült ki, van-e hozzá érzéke.
- Az édesapám és a nagyapám nem focizott, de szerették a sportot, ez fertőzött meg engem is. Állítólag az 1986-os mexikói világbajnokság idején Maradona góljainál a tévé előtt ugráltam, amiből természetesen nem emlékszem semmire, de az tény, hogy ő lett a kedvenc labdarúgóm, a kapuskesztyűmet is az ő képe díszíti tiszteletem jeléül. Bálint fiam örökölt tőlem valamit, ő most Budapesten él az első feleségemmel, és az FTC U15-ös csapatának kapuját védi. Semmit nem erőltettem, ezt követően sem fogom, és lebeszélni sem akarom, hiszen örülök, hogy focizik. Azt szoktam mondani neki, hogy ameddig szeretnél védeni, addig csináld, és ha már ezt választottad, akkor becsülettel tedd! Tehetségesnek tűnik, az U15-ös válogatottba már hívták összetartásra. Hozzám hasonlóan ő is a védésnek szenteli az életét, én csak reménykedek benne, hogy a sérülésekkel több szerencséje lesz, mint az apjának. Bízom benne, hogy megadatik neki, hogy élvonalbeli kapus legyen, és addigra mind a ketten elmondhassuk magunkról, hogy NB I.-es klubhoz tartozunk.
