A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

A vasárnapi mérőzést vezető békéscsabai Andó-Szabó Sándor 1979. augusztus 17-én született, és 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 és 2018 FIFA kerettagként dolgozott.

2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.

A focibiro.hu statisztikája szerint az élvonalban eddig 288 mérkőzésen 1323 sárga és 71 piros lapot, míg a másodosztályban 76 találkozón 275 sárga és 24 piros lapot osztott ki.

Andó-Szabó Sándor idén a DVTK - MTK rangadóra kapott küldést, az előző bajnoki idényben pedig két alkalommal vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek, a 2. fordulóban a DVTK - Vasas meccsen, majd a 37. körben az Ajka - DVTK találkozón  fújta a sípot. Korábban számtalanszor találkoztunk vele, többek között az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.

Andó-Szabó Sándor munkáját az oldalvonal mellett Rózsa Dávid és Ország Péter segíti. A tartalék játékvezető feladatát Gaál Ákos látja el.

Andó-Szabó Sándor a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. november 27. 15:00 ETO - DVTK
2022. szeptember 12. 20:00 DVTK - MTK 3-0

2021/2022 (NB II.)
2022. május 16. Ajka - DVTK 0-0
2021. augusztus 9. DVTK - Vasas 2-1

2020/2021 (NB I.)
2021. április 29. DVTK - Újpest 0-0
2021. február 6. DVTK - Kisvárda 2-0
2020. december 5. DVTK - FTC 1-3
2020. október 25. DVTK - PAFC 3-0

2019/2020 (NB I.)
2019. november 23. Újpest - DVTK 0-2
2019. augusztus 24. DVTK - Mezőkövesd 0-3

2018/2019 (NB I.)
2019. április 27. Mezőkövesd - DVTK 3-0
2019. március 30. MTK - DVTK 2-1
2018. december 1. Haladás - DVTK 1-1
2018. szeptember 1. DVTK - Paks 0-0
2018. augusztus 18. DVTK - Haladás 1-0
2018. augusztus 11. MTK - DVTK 1-0
2018. július 22. FTC - DVTK 4-1

2017/2018 (NB I.)
2018. április 14. Balmazújváros - DVTK 2-1
2017. november 18. PAFC - DVTK 1-0
2017. augusztus 26. DVTK - Mezőkövesd 2-1

2016/2017 (NB I.)
2017. április 8. FTC - DVTK 1-1 
2016. szeptember 24. DVTK - DVSC 1-3
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2

2015/2016 (NB I.)
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2

2014/2015 (NB I.)
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3

2013/2014 (NB I.)
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1

2012/2013 (NB I.)
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1

2011/2012 (NB I.)
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2

2010/2011 (NB II.)
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1

2009/2010 (NB I.)
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2

2008/2009 (NB I.)
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1

2007/2008 (NB I.)
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1

2006/2007 (NB I.)
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0

2005/2006 (NB I.)
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1

Alapvonali játékvezetőként

2019/2020 (NB I.)
2020.06.07. 21:05 FTC - DVTK
2019.08.04. 18:00 DVTK - Honvéd

2018/2019 (NB I.)
2018.10.27. 17:00 DVTK - FTC

2017/2018 (NB I.)
2018.03.10. 19:30 Videoton - DVTK
2017.02.18. 15:30 Mezőkövesd - DVTK

Rózsa Dávid a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2022.11.27. 15:00 ETO - DVTK
2022.08.28. 19:00 DVTK - KBSC

2021/2022 (NB II.)
2022.04.06. 16:00 Dorog - DVTK
2021.11.01. 20:00 DVTK - Haladás

Ország Péter a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2022.11.27. 15:00 ETO - DVTK
2022.10.22. 13:00 Mosonmagyaróvár - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022.05.16 20:00 Ajka - DVTK
2021.08.15 19:00 Siófok - DVTK

Gaál Ákos a DVTK mérkőzésein

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022.11.27. 15:00 ETO - DVTK
2022.08.22 17:45 PMFC - DVTK

2021/2022 (NB II.)
22021.11.07 13:00 Szentlőrinc - DVTK

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető Mérkőzés
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás Siófok - DVTK
2. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint DVTK - Soroksár
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre 'Kécske - DVTK
4.  Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László DVTK - Ajka
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos PMFC - DVTK
6.  Ducsai József Rózsa Dávid Ring Kevin Kovács J. Zoltán DVTK - KBSC
7. Zierkelbach Péter Mohos Milán Kulman Tamás Derdák Marcell Gyirmót - DVTK
8.  Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Ducsai József DVTK - MTK
9.  Kovács J. Zoltán dr. Bede Tamás Mayer Gábor Móri Tamás 'Lőrinc - DVTK
10.  Káprály Mihály Tóth II Vencel Kovács Gábor Jakab Árpád DVTK - Dorog
11.  Kovács J. Zoltán Sinkovicz Dániel Tőkés Róbert Nagy Norbert Előre - DVTK
12.  Nagy Norbert Szilágyi Norbert dr. Bede Tamás Sipos Tamás DVTK - BMTE
13.  Berényi Tamás Király Zsolt Ország Péter Gál Péter MTE - DVTK
14. Nazsa Tamás Tőkés Róbert Szilágyi Norbert Lovas László DVTK - KFC
15. Takács Tamás Szert Balázs Csatári Tibor Ducsai József Szeged -DVTK
16. Ducsai József Bornemissza Norbert Varga Gábor Szigetvári Márk Csákvár - DVTK
17. Pillók Ádám Baghy Csaba Tőkés Róbert Katona Balázs DVTK - Nyíregyháza
18. Andó-Szabó Sándor Rózsa Dávid Ország Péter Gaál Ákos ETO - DVTK