- Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedik - nyilatkozta Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője. - Idén a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának beteg gyerekeinek gyógyulását szeretnénk segíteni egy pénzgyűjtéssel, amelyhez nagy örömünkre a DVTK is csatlakozott. Barátunk, Ferenci Gábor kislánya, Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak az osztályon olyan beteg kisgyerekek, akiknek ezzel a segítséggel a gyógyulását segíthetnénk elő, esetleg sajnos utolsó időszakait könnyíthetnénk meg. Gábor az emlékének adózva, lévén komoly versenyzői múlttal is rendelkező harcművész, megfogadta, hogy 100.000 fekvőtámaszt teljesít. Az utolsó 100-at szeretné a Diósgyőr szurkolóival és a DVTK sportolóival együtt lenyomni december 3-án, a Haladás elleni mérkőzést megelőzően, a DVTK Stadion előtti téren. Kérek mindenkit, hogy támogassa az akciót és ha tud, jöjjön ki a meccsre és segítsünk együtt Gábornak lenyomni a fekvőtámaszokat!

- Az elmúlt években a szurkolókkal közösen a DVTK már sokszor bebizonyította, hogy hegyeket képes megmozgatni, ha arra van szükség - tette hozzá dr. Világi Péter, a klub kommunikációs és marketing igazgatója. - Az elmúlt években több alkalommal segítettünk már a GYEK kis betegein, minden évben gyűjtünk a helyi állatmenhelyeknek, nemrég egymillió forintot gyűjtöttünk a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak és idén tavasszal tartós élelmiszerekkel megtöltöttünk egy kamiont az orosz-ukrán háború menekültjeinek megsegítésére. Természetesen első szóra igent mondtunk az ultrák megkeresésére, hiszen most is egy igazán nemes ügyről van szó. A legutóbbi hazai meccsen 7340-en szurkoltunk a helyszínen, ha mindenki csak 100 forintot utalna most el, már az is egy nagyon komoly összeg lenne. A klub nevében és is arra biztatok mindenkit, hogy csatlakozzon a szombati figyelemfelhívó akcióhoz és lehetőségének megfelelően támogassa a gyűjtést, hiszen biztosan jó helyre kerülnek az adományok.

Az Ultras Diósgyőr és a DVTK közös gyűjtése 2022. december 10-ig tart.

Az adományokat a DSZK (Diósgyőri Szurkolók Közössége) számlaszámára lehet utalni: 11600006-00000000-83461268 (külföldi utalás esetén a HU26116000060000000083461268 számlaszámra).

A közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy: „FEKVŐTÁMASZ”!

Ti vagytok a legnagyobbak!