- Előttem vannak azok a pillanatok, amikor megszületett ennek a programnak a gondolata, és az első eseménnyel kapcsolatos valamennyi szervezői feladat. A Covid okozta nehézségek ellenére sikerült a terveinket megvalósítani, de azóta eltelt egy újabb esztendő. Szerencsére ismét meg tudtuk valósítani ezt a rendezvényt - fogalmazott a tornával kapcsolatban Polényi Tamás, a DVTK LSA szervezési vezetője. - Szerencsére csak és kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptunk az első torna után, ezért még nagyobb lelkesedéssel és egy év tapasztalattal a hátunk mögött vágtunk neki a szervező munkához. Fontosnak tartottuk, hogy újra megmérkőzzünk a pályán, de talán ettől is lényegesebb az a tapasztalatcsere, amire a mostani találkozásunk lehetőséget kínál. Beszélhetünk arról a dologról, ami mindannyiunkat éltet, ami valamennyiünk napjait, életét kitölti. A labdarúgásról, az utánpótlás labdarúgásról. A tapasztalat cseréből pedig hasznos ötletek, jó gondolatok, megvalósítható tervek, és ami ugyanilyen lényeges: akár baráti kapcsolatok is születhetnek.

Persze arra is mindenki nagyon kíváncsi volt, hogy mi történik majd a pályán. Ki lesz a legjobb a II. Akadémiák Viadalán. Egy évvel ezelőtt az ETO FC Győr nyert, akik most magukkal hozták a vándorserleget, de szerették volna ismét hazavinni magukkal. Kihívókban viszont nem volt hiány: erős kerettel érkezett a Debrecen, az FTC, az MTK, az Illés Akadémia, a Gera Zoltánnal felálló MLSZ, és természetesen a házigazda DVTK is szeretett volna bizonyítani. 

- Ezúttal is  nagyszerű napon vehettünk részt Diósgyőrben - tette hozzá az U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán. - A csapatunkban vannak korábbi NB I.-es, sőt válogatott játékosok, ezért bízom benne, hogy ismét eredményesek lehetünk. Ugyanakkor az is fontos, hogy az országban dolgozó sportszakemberekkel ilyenkor tovább építhetjük a kapcsolatokat és kicseréljük a tapasztalatokat, hiszen az őszi szezon végén vagyunk az utánpótlás bajnokságokban.

Gera Zoltán optimizmusa nem volt alaptalan, az MLSZ együttese ugyanis jól szerepelt a csoportküzdelmek során, és az egyenes kieséses szakaszban is hibátlan maradt. Egészen a döntőig. Az első három találkozóját a DVTK is megnyerte, így a továbbjutás egyáltalán nem volt kérdés. A negyeddöntőben azonban épp az MLSZ állította meg a piros-fehéreket, akik az alsóházban két győzelemmel, végül az ötödik helyen zárták az eseményt. 

- Már nincs minden nap nyolc mérkőzés a lábunkban, ezért komoly kihívás volt végigjátszani ezt a tornát - fűzte  hozzá Takács Péter, a DVTK korábbi U20-as világbajnoki bronzérmes játékosa, aki jelenleg az U14-es korosztály vezetőedzője. - Néhány edzéssel készültünk, de a kispályán nagy előnyt jelent a komolyabb összhang, ami nem minden esetben volt meg. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, úgy érzem, ez a rendezvény már egyértelműen az akadémiánkhoz fűződik, bízom benne, hogy nagyon sokáig fennmarad.

A legjobb négy közé az MLSZ mellett a két csoportgyőztes MTK és Debrecen, valamint a Ferencváros jutott. A finálét pedig a hajdúságiak és a több szövetségi edzőt felvonultató együttes vívta, amely végül a DVSC sikerét hozta. 

- Aki ebben a helyiségben tartózkodik, annak kivétel nélkül fontos a magyar futball jövője, a hazai utánpótlást - ezt már Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója emelte ki az Akadémiák Viadalának díjkiosztó ünnepségen. - Örülök, hogy ezzel a rendezvénnyel évente egyszer összehozzuk a szakmát, a pályán összemérjük az erőnket, azon kívül pedig kicsélhetjük egymás tapasztalatait. Tavaly hagyományteremtő szándékkal indítottuk el ezt a viadalt, idén pedig tovább fejlesztettük, hiszen már 12 csapat fogadta el a meghívásunkat. Ez volt a cél, meggyőződésem, hogy minden szempontból tartalmas és eredményes napot zártunk le. Szeretném két kollégámnak külön is is megköszönni a szervező munkát, mert Polényi Tamás és Szabó Levente nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre. 

A II. Akadémiák Viadalát végül a DVSC-DLA nyerte meg, második az MLSZ, harmadik pedig büntetők után az MTK Budapest lett. A legjobb kapusnak Illyés Dánielt (MLSZ), a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Palásthy Norbertet (FTC) választották. A gólkirályi cím viszont Diósgyőrben maradt, hiszen a legtöbb találatot Kuznyecov Szergej, a DVTK felnőtt csapatának vezetőedzője szerezte. 

A II. Akadémiák Viadalának eredményei

A csoport

Diósgyőri VTK - Honvédelmi Minisztérium 3-2
ETO FC Győr - Várda Labdarúgó Akadémia 2-1
Régiós Válogatott - Debreceni VSC-DLA  1-3
Diósgyőri VTK - Várda Labdarúgó Akadémia 2-0
Régiós Válogatott - Honvédelmi Minisztérium 3-6
ETO FC Győr - Debreceni VSC-DLA 0-1
Diósgyőri VTK - Régiós Válogatott 7-2
Honvédelmi Minisztérium - ETO FC Győr 0-4
Debreceni VSC-DLA - Várda Labdarúgó Akadémia 3-2
Régiós Válogatott - ETO FC Győr 1-8
Várda Labdarúgó Akadémia - Honvédelmi Minisztérium 1-1
Diósgyőri VTK - Debreceni VSC-DLA 2-3
Várda Labdarúgó Akadémia - Régiós Válogatott 7-1
Diósgyőri VTK - ETO FC Győr 1-2
Debreceni VSC - Honvédelmi Minisztérium 1-1

Az A csoport végeredménye

1. Debreceni VSC-DLA 13 pont
2. ETO FC Győr 12 pont
3. Diósgyőri VTK 9 pont
4. Honvédelmi Minisztérium 5 pont
5. Várda Labdarúgó Akadémia 4 pont
6. Régiós Válogatott 0 pont

B csoport

FC Košice - Pécsi MFC 1-3
Illés Akadémia - MLSZ 1-1
Ferencvárosi TC - MTK Budapest 1-1
Pécsi MFC - MLSZ 1-4
Ferencvárosi TC - FC Košice 6-3
Illés Akadémia - MTK Budapest 0-2
Pécsi MFC - Ferencvárosi TC 1-5
FC Košice - Illés Akadémia 1-5
MTK Budapest - MLSZ 5-2
Ferencvárosi TC - Illés Akadémia 4-4
MLSZ - FC Košice 4-0
Pécsi MFC - MTK Budapest 1-2
MLSZ - Ferencvárosi TC 3-1
Pécsi MFC - Illés Akadémia 0-2
MTK Budapest - FC Košice 1-2

A B csoport végeredménye

1. MTK Budapest 10 pont
2. MLSZ 10 pont
3. Ferencvárosi TC 8 pont
4. Illés Akadémia 8 pont
5. Pécsi MFC 3 pont
6. FC Košice 3 pont

Helyosztók a 9-12. helyért

Régiós Válogatott - Pécsi MFC 4-3
Várda Labdarúgó Akadémia - FC Košice 4-5

Helyosztó a 11-12. helyért

Pécsi MFC - Várda Labdarúgó Akadémia 3-5

Helyosztó a 9-10. helyért

Régiós Válogatott - FC Košice 1-4

Negyeddöntők

Debreceni VSC-DLA - Illés Akadémia 3-1
Diósgyőri VTK - MLSZ 0-3
ETO FC-Győr - Ferencvárosi TC 1-3
Honvédelmi Minisztérium - MTK Budapest 2-2 (büntetőkkel, 2-3)

Helyosztók az 5-8. helyért

Diósgyőri VTK - ETO FC Győr 4-3
Illés-Akadémia - Honvédelmi Minisztérium 5-3

Helyosztó a 7-8. helyér

ETO FC Győr - Honvédelmi Minisztérium 3-4

Helyosztó az 5-6. helyért

Diósgyőri VTK - Illés Akadémia 4-2

Elődöntők

Debreceni VSC-DLA - MTK Budapest 5-1
Ferencvárosi TC - MLSZ 2-4

Helyosztó a 3-4. helyért

Ferencvárosi TC - MTK Budapest 4-4 (büntetőkkel, 1-3)

Döntő

Debreceni VSC-DLA - MLSZ 2-0

A II. Akadémiák Viadalának végeredménye

1. Debreceni VSC-DLA
2. MLSZ
3. MTK Budapest
4. Ferencvárosi TC
5. Diósgyőri VTK 
6. Illés Akadémia
7. Honvédelmi Minisztérium 
8. ETO FC Győr
9. FC Košice
10. Regiós Válogatott
11. Várda Labdarúgó Akadémia 
12. Pécsi MFC 

Különdíjak

Legjobb kapus: Illyés Dániel (MLSZ)
Legjobb mezőnyjátékos: Palásthy Norbert (Ferencvárosi TC)
Gólkirály: Kuznyecov Szergej (Diósgyőri VTK)