Guirantes nyitotta meg a találkozót egy duplával, majd Garbin és Cooper szórtak egy-egy hármast (5-3). A következő percekben remek védekezést bemutatva fokozatosan növelte előnyét a házigazda együttes. Aho Tyra, és Green kettesei között Garbin vágott be egy újabb triplát, igaz, ezt Copper is megtette másodízben (13-6). Williams bátran elvállalt hárompontosával jött közelebb a Cegléd. A 7. percben a nem sokkal előtte csereként beállt Bacsó Zsófi szenvedett sajnálatos sérülést. A DVTK magabiztosan tartotta néhány pontos előnyét, hiszen a csereként érkező Kiss és Bernáth is pontosan szálltak be, míg a vendégeknél a volt diósgyőri Szabó Petra dobott szép középtávolit (16-11). Egy perccel a negyed vége előtt már tíz fölé duzzadt a két csapat közti különbség, főleg Bernáth volt elemében, a túloldalon azonban Szabó P. állt csapat élére, minek köszönhetően tízen belül maradt a Cegléd (28-20).

Nagyszerűen kezdte a második negyedet a DVTK HUN-Therm, hiszen Green két duplája után Kiss Angi hintett egy lapos ívű hármast, amire Williams válaszolt hasonló dobással (35-23). Oláh Fruzsi sarokból elengedett trojkája is utat talált a gyűrűbe, ezek után Keramidas edző kénytelen volt időt kérni. Hiába az eligazítás, csapata továbbra sem találta a ritmust, így a diósgyőriek Kiss és Guirantes találataival tovább építették az előnyüket (42-23). A következő periódusban Turudić ugyan megtörte csapata gólcsendjét egy büntetővel, de Green és a frissen pályára lépő Vég-Dudás révén akciógólt továbbra is csak a hazaiak jegyeztek. Két újabb hárompontossal Garbin vállalta magára a közönség szórakoztatását, majd Aho Nina is megvillant (54-24). A szünetig még Guirantes két szép, két-két pontot érő megmozdulása érdemel említést. Talán nem túlzás, macska-egér játék zajlott a pályán ezekben a percekben, és bár Turudić bevágott egy triplát, a Pest megyeieknek megváltással ért fel a félidő végét jelző dudaszó (59-26).

A térfélcserét követően a kanadai Cooper triplájára Green válaszolt közelről, majd Guirantes volt eredményes. Miután Kiss Angi is bedobta büntetőit, kissé visszaesett a játék színvonala, jóllehet Green azért így is bemutatott egy szép lefordulást a védőjéről, és az angol center a ziccert sem hibázta el (67-29). A folytatásban remek napot kifogó Kiss villogott, a kék mezes csapatban Williams igyekezett tartani a lelket (71-33). Turudić hármasa után még három perc maradt hátra a játékrészből, ebből a periódusból Aho Tyra szép betörése emelhető ki, illetve az egyik diósgyőri vezérszurkoló Mikulás-jelmezben való feltűnése a lelátón (76-41).

A záró felvonás első percei Vég-Dudás Annáról szóltak, aki szép akciógól megszerzése mellett két szép szerelést is bemutatott, illetve lepattanót is szerzett. A vendégcsapatban Laufer Gabriella termelte a pontokat (78-46). Amikor egy labdaszerzés után Williams is értékesítette a ziccerét, Völgyi Péter időt kért, mert kissé beragadt a csapata ebben a negyedben. Vezetőedzőnk Márkusz Lillának is bizalmat szavazott, de az újabb kosarat ismét a ceglédi Laufer szerezte. A diósgyőriek gólcsendjét Oláh hármasa törte meg, és nem sokkal később Bernáth triplája is célba ért (84-51). Cooper 2+1-ese jelentette a folytatást, illetve Williams dobott egymás után öt pontot, a DVTK fiataljai sok dobást elhibáztak (85-59).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 10. forduló

DVTK HUN-Therm - VBW CEKK Cegléd 85-59 (28-20, 31-6, 17-15, 9-18)

Miskolc, DVTK Aréna, 700 néző. Játékvezetők: Tőzsér Dénes, Makrai Márton, Jankovics Viktor.
DVTK: Aho T. 4, Aho N. 2, Guirantes 10, Garbin 15/15, C. Green 15. Csere: Kányási 2, Kiss A. 15/3, Bacsó, Bernáth 10/6, Oláh 7/6, Vég-Dudás 5, Márkusz. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Cegléd: Williams 17/9, Rakita, Turudić 9/3, Szerelem-Kobolák, Cooper 16/9. Csere: Horváth, Laufer 10/6, Szabó P. 7/3, Szirony. Vezetőedző: Konstantinos Keramidas.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.


Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Ez egy kötelező győzelem volt a csapat számára, voltak nagyon jó periódusaink, de ennél még fegyelmezettebbnek kell lennünk védekezésben, ha ettől jobb csapatok ellen akarunk mérkőzéseket nyerni. Összességében ez ma nem volt rossz teljesítmény, sajnálom, hogy az utolsó negyed kicsit ritmustalanra sikeredett tőlünk, de a fiatalok tudtak bizonyítani. A negatív pontja a mérkőzésnek Bacsó Zsófi sérülése, ami súlyosnak tűnt a pálya széléről. Ez sajnos azt jelenti, hogy újabb ember esik ki a rotációnkból. Mielőbbi felépülést kívánok neki!

Vég-Dudás Anna: Úgy gondolom, hogy hosszú szünet után egy jó lendületű mérkőzéssel tudtunk kezdeni. Tudtuk gyakorolni azokat az elemeket, amiket a találkozó előtt megbeszéltünk. Úgy gondolom, oda tudtunk figyelni ezekre, és szép eredményt tudtunk elérni.

Keramidas Konstantinos: Kritika nem érhet minket a mai mérkőzés után, két teljesen eltérő játékerőt képviselő csapat találkozott ma, ráadásul mi sokat is utaztunk. Az első félidő nem sikerült túl jól, a másodikban már jobban játszottunk, de még egyszer mondom: kritika a mai teljesítményünk után bennünket nem érhet.

Kiana Evette Williams: Nagyon jó csapat ellen játszottunk és én úgy gondolom, hogy felkészülten érkeztünk erre a találkozóra. Sajnos azok az apró, specifikus dolgok amiket elterveztünk nem valósultak meg. Szerintem keményen küzdöttünk ma, megyünk tovább ezen az úton.