- A türelem és a hit volt a legfontosabb az őszi szereplés kapcsán? Eltelt néhány forduló, mire a csapat felvette a ritmust, a tempót. Mitől fordultak meg a dolgok?
- Igen, egyértelműen. A megfelelő nyári felkészülést követően a bajnokság első felében bealudt a csapat. Olyan ellenfelekkel találkoztunk, akik fizikálisan erősebbek és gyorsabbak voltak nálunk - tekintett vissza a bajnokság első szakaszára Kádár László, a Diósgyőri VTK U15 vezetőedzője. - Az őszi szezon második felében viszont már teljesen más arcát mutatta a csapat. Ekkor ugyan kevés gólos meccseket játszottunk, de szépen gyűjtögettük a pontokat. 

- Ekkora kezdett kifizetődni a korábban elvégzett munka?
- Fogalmazhatunk így is. Ezekben a hetekben is látszott az a deficit, amin a jövőben dolgoznunk kell, viszont megjelentek azok a pozitív értékek, amelyeket a sikerek érdekében tavaszal is tovább kell erősítenünk. Örömmel töltött el, hogy az őszi idény második felében már mérkőzés szituációkban is megjelentek azok a dolgok, amiket a hétközi edzéseken gyakoroltunk. 

- Mely területeken?
- Nagy hangsúlyt fektettünk a kolletkív védekezésre, és az egy az egy elleni szituációkra is. Ennek szerencsére meg is lett az eredménye. Miután ezekben a játékhelyzetekben jól teljesítettünk a labdaszerzések után jöttek a kontrák, esetleg a játékfelépítés, amit rendre támadás befejezésekkel tudtunk lezárni. 

- Az egyéni teljesítményeket nézve pozitív szempontból kik okozták a legnagyobb meglepetést?
- Összességében mindenki megtette azt, amit a stábbal együtt kértünk tőlük. Mentálisan nagyon erős a társaság, hiszen közös erővel egy rendkívül mély gödörből sikerült kimászni. Szintén növelte az önbizalmunkat a prágai kirándulás, hiszen a Slavia ellen nagyszerűen futballozott a csapat. Ha  mégis ki kellene emelnem néhány játékost, akkor Juhász Kristóf, Farkas Ruben és Meggyesfalvi Balázs teljesítményét helyezném az élre. 

- Miért?
- Ők hárman meccsről-meccsre hozták azt a szintet, amit a korosztály Kiemelt csoportja megkövetel. Rubennek köszönhetően nagyon kevés gólt kaptunk, Kristóf labdáival rendkívül veszélyes helyzeteket teremtettünk. Balázs egyéni vállalkozó kedve és technikai tudása pedig ahhoz kellett, hogy rendre meg tudjuk bontani az éppen aktuális ellenfelünket. Varga István és Khier-Bek Ádám pedig újonnan érkezve tett le olyan munkát az asztalra, amivel beverekedték magukat a kezdő csapatba. 

- Mikor kezdődik a felkészülés, milyen állomásai lesznek és milyen tavasz várhat az U15-ös korosztályra?
- A korábbiakhoz hasonlóan tesztekkel és mérésekkel indítjuk az új évet január közepén. Ezután jönnek a csapatszintű edzések és a felkészülési mérkőzések. Nagyon jó programot sikerült összeállítani, ezért rendkívül optimista vagyok. A felkészülés elején egy kipihent, mentálisan és fizikálisan friss kerettel fogunk találkozni, a bajnoki meccsen pedig egy olyan csapat lép majd pályára, amely nagyon sokat tapasztalt. Ezt a tudást pedig hasznosítani fogjuk. Mindenkivel partiban lehetünk, és jóval szorosabb meccseket játszunk majd az esélyesebbnek tartott csapatokkal is. 

- Mi változik az őszhöz képest?
- A tavasz mindig tartogat meglepetéseket, mert az ellenfelek már ismerik egymást. Tudják, hogy kitől mit lehet várni. A játékosok ebben a korban fizikálisan egyre jobban kezdenek összeérni, az egyéni különbségek pedig kiegyenlítődnek, kezdenek eltűnni. Biztos vagyok benne, hogy remek tavasz vár ránk, amelyet a tabella első felében fogunk zárni. 

A Diósgyőri VTK U15 eredményei

2022. szeptember 3., szombat
11:00
Diósgyőri VTK U15 - Budapest Honvéd-MFA U15 0-3

2022. szeptember 24., szombat
12:00
Vasas Kubala Akadémia U15 - Diósgyőri VTK U15 4-0

2022. október 1., szombat
11:00
Diósgyőri VTK U15 - Ferencvárosi TC U15 0-1

2022. október 8., szombat
11:00
Debreceni VSC-DLA U15 - Diósgyőri VTK U15 4-1

2022. október 15., szombat
11:00
Diósgyőri VTK U15 - Pécsi MFC U15 4-2

2022. november 9.,  szerda
12:00
Várda Labdarúgó Akadémia U15 - Diósgyőri VTK U15 2-1

2022. november 12., szombat
13:00
Diósgyőri VTK U15 - Újpesti TE U15 0-0

2022. november 19., szombat
13:00
MTK Budapest U15 - Diósgyőri VTK U15 0-2

2022. november 23., szerda
13:00
Diósgyőri VTK U15 - ETO FC Győr 1-0

2022. november 26., szombat
11:00
Diósgyőri VTK U15 - Illés Akadémia-Haladás 0-1

2022. december 10., szombat
13:00
Puskás Akadémia FC U15 - Diósgyőri VTK U15 7-1

A házi góllövőlista állása

3 gólos
Kis Atilla
Varga István

1 gólos
Bordás Benedek
Khier Bek Ádám
Szabó Marcell
Zsilvölgyi Csege