Az átigazolásokról

- Közös gondolkodással finomhangolás történt a játékoskereten - kezdte dr. Bajúsz Endre. - Olyan játékosokat kerestünk, akik minőséget képviselnek, azonnal bevethetők, és hosszú távon is erősítést jelentenek. Lőrinczy Attila, Medgyes Sinan, Senkó Zsombor a mi játékosunk, Jeremie Obounet esetében pedig megállapodtunk, már csak a papírmunka maradt hátra. A négy igazolásból egyébként három már nyáron is képbe került. Már nem tervezünk új igazolást, de nem is zárkózunk el tőle, ha bárhol szerződést bont, és szabaddá válik egy számunkra érdekes játékos.


- A keret létszáma optimális, ezért távozók is lesznek - folytatta a sportszakmai vezető. - Szőke Adrián kölcsönbe mehet Topolyára, Kotula Máté visszatér Mezőkövesdre, Póser Dániel pedig szabadon tárgyalhat a DVTK engedélyével. Rajtuk kívül az első csapatban ősszel bemutatkozó korosztályos válogatott Vajda Botond is kölcsönben játszhat tavasszal.

Német, cseh és dán élvonalbeli ellenfelek

- Úgy szoktam fogalmazni, hogy ahogy edzünk, úgy játszunk, ezért a konkurenciaharc nagyon fontos az edzéseken, mert senkinek nincs bebiztosítva a helye - vette át a szót Kuznyecov Szergej. - Ennek megfelelően erősítettünk, illetve aki kevesebbet játszott, annak jobb, ha máshol megkapja a lehetőséget.

 

- Az utolsó bajnokit követően egy hét pihenőt kaptak a játékosok, majd elkezdték az egyéni edzéseket - folytatta. - Karácsony előtt három, utána négy edzést teljesítettek, az adatokat folyamatosan megkaptuk a stábbal. Ennek megfelelően jó állapotban tértek vissza a játékosok, amit a hétfői és keddi felmérések is alátámasztanak. Ez azért fontos, mert kevés idő maradt a bajnoki rajtig.

- Az edzőtáborban minél erősebb ellenfelekkel szerettünk volna játszani, így német, cseh és dán élvonalbeli klubok várnak ránk, és dolgozunk azon is, hogy az utolsó napon dupla mérkőzést játsszunk - tájékoztatott. - Fel kell építeni a felkészülést, manapság már nincs Cooper-teszt az első napon, mint az én időmben. Fokozatosan kell terhelni a játékosokat, az edzőtábor első mérkőzésén 45-45, a másodikon 60, a harmadikon pedig a mért adatok alapján döntjük el, hogy 70, vagy 90 percet kapnak a játékosok. És végül az FC Košice ellen zárunk közvetlenül a bajnoki rajt előtt.

“Ha jó a társaság, akkor jönnek az eredmények”

- Nem vagyunk elégedettek az eddig elért eredményekkel, még sok maradt hátra, sok mérkőzést kell megnyerni - mondta Koman Vladimir csapatkapitány. - Komoly céljai vannak a klubnak, és komoly célokat tűzött ki maga elé a csapat. A bajnokság második felében arra kell koncentrálni, hogy még pontosabban, még jobban, még könnyebben tudjuk venni a mérkőzéseket.

 

- Ahogy a Mester is elmondta, kevés volt a pihenő, mindenki komolyan készült. Nagyon várjuk a munkát, mert megvannak a célok. - folytatta. - Most jön a neheze, de mindig lehet csiszolni a csapatjátékon. Az újakat nagyon gyorsan be kell építeni, mert ha jó a társaság, akkor jönnek az eredmények is.

- Ősszel több apró kisebb sérülés hátráltatott. A futball kontakt sport, bármikor történhet valami. Bízom benne, hogy 2022-vel lezárult a sérülések kora, és folyamatosan a csapat rendelkezésére állok. Nem lennék Diósgyőrben, ha nem szeretnék újra élvonalbeli focista lenni. A tudásommal, rutinommal feljutáshoz segíteni a csapatot, mert nekünk ott a helyünk - zárta Koman Vladimir.