- Fáradt vagyok, különösen a mai edzés után. De igazából egyik sem könnyű, hiszen a kemény edzések ideje van most, és most kell keményen kell dolgozni azért, hogy elérjük a céljainkat a jövőben - mondta Csirmaz István, aki december közepén megházasodott.
![]() |
Csirmaz István is "köszöntötték" a társak az első edzésen (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
- A lakodalom másnapján már futóedzés várt rám, hiszen megkaptuk a programot a stábtól - folytatta. - December 20-ig az esküvőre készültem, utána pedig minden erőmmel azon dolgoztam, hogy megfelelő állapotban kezdjem a csapatedzéseket. Már január 2-án és 3-án elvégzett tesztekre sem mondanám, hogy könnyű volt, de tudjuk, hogy szükség volt rá, mert ez alapján tervezte meg a stáb a munkát, amit a nehézsége ellenére is élvezünk.
A DVTK Spanyolországban edzőtáborozik, ahol 3-4 felkészülési mérkőzést játszik.
- Ott is kemény munka vár ránk, és kiemelem, hogy erős csapatokkal találkozunk. Arra számítok, hogy az idő előre haladtával egyre inkább előtérbe kerül a taktika, és minél jobban felkészülünk a Soroksár elleni első bajnokira.
A DVTK programja
2022. december 19., hétfő
Egyéni felkészülés kezdete személyre szabott program alapján
2023. január 2., hétfő
Egészségügyi és fizikai tesztek (DVTK Medical - Fájdalom Ambulancia)
2023. január 4., szerda
A csapat felkészülésének kezdete (DVTK Edzőközpont)
2023. január 8., vasárnap
Edzőtábor kezdete, indulás Spanyolországba
2023. január 13., péntek
??? - DVTK
2023. január 16., hétfő
??? - DVTK
2023. január 19., csütörtök
??? - DVTK
2023. január 20., péntek
Edzőtábor vége, hazautazás Spanyolországból
2023. január 25., szerda
DVTK - FC Košice (helyszín és időpont később)
Merkantil Bank Liga 21. forduló
2023. január 29., vasárnap
13:00 Soroksár SC - DVTK