- Nyáron érkeztél Diósgyőrbe és egyből egy nehéz feladattal álltál szemben: mondhatni egy teljesen új csapatot kellett építeni. Ennek függvényében hogyan értékeled a mögöttünk álló tizenegy fordulót?
- Ennek az évnek úgy indultunk neki, hogy mind nekem, mind a csapatnak az alapokról kellett kezdeni. Nekem a játékosokat, a játékosoknak pedig személyemben egy új edzőt kellett megismerniük, új elveket kellett elsajátítaniuk. Bár az alapokról való építkezés passzol az edzői filozófiámhoz, ám azt látni kell, ez egy lassú és nagy odafigyelést igénylő feladat. Rögtön az elején fel kellett rázni a játékosokat, hiszen az elmúlt szezon sikertelensége miatt eleinte extrán kellett motiválni őket, hogy igenis higgyenek magukban, és higgyék el azt, hogy van fény az alagút végén. Próbáltuk tudatosan úgy felépíteni őket, hogy érezzék, nem a tavalyi évhez hasonló szezon vár rájuk.

- Az elmúlt hónapok eredményei azt mutatják, hogy az irány jó, hisz egy tehetséges, motivált és különleges kohézióval megáldott kerettel dolgozhatsz.
- Olyan szisztematikus munkát kezdtünk el, ami az én elveim szerint zajlik, hiszen van egy elképzelésem arról, hogy milyen röplabdát szeretnék játszatni a csapattal. Ettől az elképzelésemtől ugyanakkor a kezdetben messze álltak a lányok. Volt időnk, így a nulláról építettük fel azokat a technikai- és csapatszerkezeti elemeket, amelyek a játékunk alapját jelentik. A klubtól megkaptunk mindenfajta támogatást, így egy nagyon intenzív és jól sikerült tíz hetes felkészülést tudhattunk magunk mögött a nyáron. Bár hosszú időszak volt, de el tudtuk végezni azt a fajta munkát, mely kellett ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a velünk szemben támasztott elvárásoknak.

- A makulátlan mérleget két vereség rontja csak el. Miben voltak másabbak azok az összecsapások?
- Bár minden vesztes találkozó fáj - nem szeretek veszíteni - az egyik az vállalható vereség volt. Az utolsó bajnokinkon a Vasas otthonában egy olyan összecsapást játszottunk, ahol mind a két csapat az utolsó leheletéig küzdött, és a végén a vendéglátóinknak pattant jobban a labda. Elmondtam a lányoknak a mérkőzés után, hogy így ki lehet kapni, és ha dolgozunk azokon a hibákon, amiket elkövettünk, akkor azok a jövőben nem fordulhatnak elő. Nagyon fontos, hogy egy játékost technikailag bármire meg lehet tanítani, ha ő is partner ebben, és ezek a lányok egytől-egyig tanúbizonyságot tettek arról, hogy nagyon akarnak. Ha ezt a mentalitást visszük tovább, akkor a befektetett munka meg fog térülni. A TF elleni hazai találkozóban az volt az igazán bosszantó, hogy hazai pályán kaptunk ki. Nem szeretem, ha a várunkat veszik be. Ott sajnos a csapat egy olyan arcát mutatta, amit szerencsére azóta sem láttam viszont a pályán. Frusztrált, nyögvenyelős mérkőzés volt, amelynek sima vereség lett a vége.


- Ellenben melyik mérkőzést emelnéd ki – úgymond – néznéd meg újra a félszezonból?
- Azt kell mondjam, mérkőzésről-mérkőzésre, apránként léptünk előre és számomra ez a fontos. Szomorú lennék, ha például egy októberi találkozót kellene említenem, ahol olyan produktumot tettünk le, amit azóta sem, mert akkor az azt jelenti, hogy azóta nem fejlődtünk. Nekünk ebben a szezonban az a célunk, hogy a játék taktika és technikai részében, de legfőképp mentálisan lépkedjünk előre. Nem titkolt célunk felkerülni az Extraligába, ami viszont nem egy lépcsőfok lesz, hanem négy-öt az idei bajnokság színvonalához képest. Arra szeretném felkészíteni a játékosaimat, hogy ha révbe érünk, akkor ne sokként érje őket az, ami vár rájuk jövőre, hanem már minden szempontból készek legyenek a magasabb osztály által támasztott igényeknek. Sportoló és sportoló között nem feltétlenül a technikai tudás és a képzettség, mint olyan döntenek. A jó, jobb és a legjobb között - úgy gondolom - a mentális képesség a döntő faktor, hisz ebben mutatkozik meg, hogy mennyire bírja a mérkőzés jelentette pszichés terhet. Ezeket a játékosokat keresem, ezeket a játékosokat próbáljuk képezni. Reményeim szerint úgy tudunk nekivágni a következő évnek, hogy lesz a jelenlegi keretből öt-hat olyan játékos, aki húzóembere lehet egy esetleges Extraligás csapatnak.

- Mi Németh Szabolcs edzői filozófiája?
- Hiszek az elvégzett munkában, és abban, hogy a jól elvégzett munka eredményt hoz. Főleg a fiatal játékosokkal szemben extrán számít az, hogy türelmesek legyünk. Amennyiben a lányok teljesítik a kéréseimet, maximálisan vállalom is a felelősséget a taktikáért, a mérkőzésekért, de csak addig tudom ezt tenni, amíg megcsinálják, amit kérek. Elértünk már egy olyan időszakhoz, amikor hitelesek tudunk lenni egymás számára a csapattal. Én megismertem őket, ők megismertek engem. Tudom, hogy mit kérhetek tőlük, mert az egy dolog, hogy milyen röplabdát szeretnék játszatni, és egy másik az, hogy a csapatban mik a lehetőségek. Nem akarok senkit becsapni, hogy olyat kérek, amire egyelőre nem vagyunk felkészülve. A legfontosabb dolog a türelem, hiszen egy szisztematikus munkát csak türelmesen lehet építeni. Ráadásul ne felejtsük azt, hogy a már említett tizenhárom játékosnak a fele még húsz esztendős sincs. Hogy a jövőben milyen szerep fog hárulni rájuk, csak rajtuk múlik. A mi ajtónk nyitva áll, viszont a küszöbön nekik kell átlépni. Én irányt tudok számukra mutatni, és aki vállalja ezt az irányt, azt elviszem magammal akár a hátamon is, minden nehézség ellenére.

- A tavalyi együttesnek maradt egy magja, akikhez csatlakozott jó néhány utánpótlás játékos a nyáron. Hogy sikerült az ő beintegrálásuk a csapatba?
- Máshonnan közelíteném meg ezt a kérdést. Az év elején kiválasztottam tizenhat játékost, akikből tizennégy magyar, és a tizennégy magyarból tizenhárom miskolci, diósgyőri lány. Nagyon kevés csapat mondhatja el magáról, hogy ennyi saját nevelésű játékosa van. Valószínűleg nem lesz mindegyikből Extraligás topjátékos, de én lennék a legboldogabb, ha rám cáfolnának. Hosszútávú célunk is az, hogy Diósgyőrbe magyar játékost ne kelljen igazolni, hanem a saját utánpótlásunkból meg tudjunk oldani kulcspozíciókat. Visszatérve az eredeti kérdésre, a nyáron a felnőtt kerethez csatlakozó játékosokról csak pozitívan tudok nyilatkozni. Nagyon jó kémia alakult ki a fiatalok és az idősebbek között, nincsenek klikkek az öltözőn belül. Próbáljuk folyamatosan beléjük sulykolni, hogy egymás nélkül nem tud senki érvényesülni, legyen szó akár mérkőzésről, akár edzésről. A röplabda egy tipikus csapatjáték, ahol össze kell dolgozni a társaiddal és bíznod kell bennük. Ahhoz, hogy valaki jól játsszon, bizony kell a másik is, és ahhoz, hogy a csapat eredményes legyen, mindenkire szükség van. Ez a szemlélet határozza meg a mindennapi munkánkat az edzések során.


- Mennyit adott hozzá a csapathoz az a fegyvertény, hogy a DVTK Aréna parkettáját leltek új otthonra a lányok?
- Bár még csak fél éve vagyok a DVTK család tagja, ám annál jobban érzem magamban a diósgyőri szív dobbanását. A nézőszámok azt mutatják, hogy a DVTK röplabda csapatának igenis Diósgyőrben a helye. Sokkal jobban elérjük azokat az embereket, akik érzelmileg kötődnek a DVTK-hoz, azzal, hogy kiköltözhettünk az Arénába. Bárcsak aktív játékos pályafutásom során én is ilyen teremben játszhattam volna! A lányoknak mindig azt mondom, hogy a profi sportot úgy fogják fel, mint egy színházat, amelyben ők a színésznők, a szurkolók pedig azok a fizető nézők, akik jegyet váltottak az előadásra. A mi színházunk egy csodálatos épület, amit élvezni kell. Ha pedig csinálunk valamit, azt csináljuk tiszta szívből, szeressük és élvezzük, mert ezt a néző is érezni fogja a lelátón. Az kell, hogy legyen a célja a játékosoknak, hogy minden hazai mérkőzésen olyan produktumot tegyenek le a parkettre, hogy a nézők felállva tapsoljanak a végén.

- Egy kéthetes szünete van most a csapatnak. Milyen jellegű munkát végeztek ebben a szusszanásnyi időben?
- Az utolsó mérkőzésen elszenvedett vereség miatt rosszul indult ez a két hét. Nem hagyhattuk, hogy ez nyomot hagyjon a lányokban, múlt hét elején elemeztük a mérkőzést, átrágtuk a dolgokat. Bár a találkozót követően én is lehettem volna ideges, de inkább próbáltam egyből a megoldást keresni, hogy hol csúszhattunk el. Ha örlődünk, idegeskedünk, akkor csak toljuk magunk előtt a problémát. Megpróbáljuk stabilizálni azokat a részeket, csapatszerkezeteket, ahol becsúsztak azok a hibák, amik ezt a szoros összecsapást, ám mégis vereséget okozták. A lányok nagyon elszántak, és megértették azt, hogy abban a napi kétszer két órában, amikor edzésre jönnek a maximumot kell adniuk, a saját határaikat feszegetve. Legyen akármilyen napjuk, az edzésen meg kell feszülniük és kilépni a saját komfortzónájukból, hiszen az a fejlődésüket eredményezi és én a mindennapi fejlődésben hiszek. Igyekszünk felkészülni az előttünk álló nyolc-tíz hétre, hiszen csupán rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e nyerni a bajnokságot, avagy… Más opció nem létezik! Lépésről-lépésre haladunk, de nem titkolt célunk minél előbb eldönteni a bajnokság sorsát!