Bokasérülése miatt Arella Guirantes játékára ezúttal nem számíthatott Völgyi Péter vezetőedző. Talán ezért is, talán nem, de a vendégek kapták el jobban a fonalat a találkozó elején. kezdésként María Araújo vágott be egy hármast, majd Tolo büntetőzött jól, azonban másfél perc elteltével Green révén a DVTK is megkezdte a pontgyártást. Murphy duplájára Kányási válaszolt akcióból, majd a csapakapitány szépen játszotta meg az angol centert, máris szoros volt az állás (6-7). Öt gironai egység után Green villant ismét a negyed felénél, Tolo gyorsan reagált rá (8-14). Ezután jó két percre befagyott az eredményjelző, az újabb találatot a vendégek jegyezték, Tolo kosarára Grigalauskytė közelije volt a válasz. A játékrész hajrája is egyértelműen a spanyoloké volt, Bernáth Réka tempója úgy kellett, mint éhezőnek a falat kenyér (12-21).

Kimaradt diósgyőri dobásokkal kezdődött második etap, Gardner bezzeg pontosan célzott a sarokból, majd közelről is bebrusztolt egy duplát. Hiába buzdította rendületlenül a hazai csapatot a szurkolótábora, erősen akadozott a gépezet, Kányási Veronika egy nagyszerű hárompontossal oldotta a feszültséget, de így is jelentős hátrányban voltak a piros-fehérek (15-25). Araújo triplája és a sokadik eladott labdából létrejött Sykes-ziccer után a 14. percben időt kért a DVTK HUN-Therm. Gyűrték egymást becsülettel a csapatok, de mindkét oldalon akadtak hibák bőven, nem csoda, hogy tetemes előnye ellenére a Girona edzője is időkéréshez folyamodott (18-31). Négy perc maradt a félidőig, Kányási Veronika szerzett szép kosarakat, illetve Murphy és Bernáth hármasai se voltak csúnyák. Araújo duplájával őrizte tisztes előnyét a Spar Girona, melyet Garbin faragott le tíz pont alá a szünetig (29-38).

A térfélcserét követően kiszakadt a gólzsák, szinte minden bement mindkét oldalon, így két percig számottevően nem változott a különbség (35-45). A 23. perc aztán nem hozott gólt, de utána Araújo duplájával és Sykes hárompontosával a Girona mozdult el hamarabb a holtpontról, jól jött Kányási középtávolija (37-50). Ugyan a szurkolók kitartóan buzdították a kedvenceiket, de csak nem sikerült átlendíteni őket a nehézségeken (41-55). Másfél perccel a játékrész vége előtt Parra távolija is utat talált a gyűrűbe, Bernáth három büntetőponttal válaszolt, de így is jelentős volt a differencia (44-58).

Egy szép egyéni megmozdulással Bernáth Réka ragadtatta tapsra a nézőket, majd Tolo duplájára Garbin válaszolt gyorsan. Amikor Green csodálatos passzából Kányási szerzett könnyű kosarat, már érezhető volt, hogy nemcsak a csapat, hanem közönsége is magasabb fokozatra kapcsolt, nem csoda, hogy Bernat Canut vezetőedző időkéréssel próbálta megtörni a hazaiak lendületét (50-60). Ha ez volt a terve a vendégek mesterének, sikerült neki megvalósítani azt, mert ugyan Garbin értékesítette a büntetőit, de aztán a csapata kivágott egy 9-0-s rohanást, ami gyakorlatilag el is döntötte a találkozó sorsát (52-69). Gardner hármasa szemernyi kétséget sem hagyott a győztes kiléte felől, innentől kezdve már csak a Girona győzelmének mértéke lehetett kérdéses, végül sikerült húsz pont alatt tartani az ellenfelet (56-74).

 

Euroliga, B csoport 14. forduló

DVTK HUN-Therm - SPAR Girona 56-74 (12-21, 17-17, 15-20, 12-16)

Miskolc, DVTK Aréna, 1500 néző. Játékvezetők: Ofer Manheim (izraeli), Özge Şentürk Bayraktar (török), Alin Faur (román).
DVTK: Aho N. 3, Kányási 17/3, Bernáth 12/3, Garbin 10, Green 6. Cserék: Grigalauskytė 8, Kiss A., Aho T., Bacsó. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Girona: Araújo 18/9, Sykes 7/3, Gardner 14/6, Murphy 7/3, Tolo 15. Cserék: Etxarri 3/3, Flores 5, Parra 5/3. Vezetőedző: Bernat Canut Font.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Sajnos elfogytunk fizikálisan és fejben is mára, rossz döntéseket hoztunk. A spanyolok azzal a négy-öt szerzett labdával, amit az aggresszív védekezésüknek köszönhetnek, megdobták azokat a könnyű kosarakat, ami két fáradt csapat mérkőzésén elég előnyt adott nekik, hogy végig kontrollálják a mérkőzést ennek az előnynek a birtokában. Próbáltunk mindent, amit lehetett, tartalékosak voltunk, Darcee nyilván nem hármas mezőnyposztos játékos, de kipróbáltuk, és Tyrának sem lenne szabad még ennyit játszania az Euroligában, ma hiányzott az a két-három húzóember, aki megfordította volna a mérkőzés menetét. Felvillanásaink voltak, viszont nem tudtunk két jó védekezést és két jó támadást egymás után lejátszani. Sajnálom, mert a spanyolok sem játszottak ma extrán, van még egy hazai Euroliga-mérkőzésünk a válogatott ablak után az Avenida ellen, megpróbáljuk akkor egy sokkal jobb játékkal lezárni ezt a csoportkört hazai pályán. Gratulálok a spanyoloknak, nagyon várjuk már és nagyon ráfér a csapatra egy hosszabb pihenő.

Bernat Canut Font: Ez mindenképpen egy nagyon fontos mérkőzés volt számunkra, nagyon nehéz itt nyerni, több csapat is megszenvedett már itt. Tudtuk dominálni a mérkőzést, jól védekeztünk és egy nagyon fontos győzelmet sikerült aratnunk. Voltak sérültjeink, ennek ellenére tudtuk kontrollálni a mérkőzést, a harmadik negyed elején volt egy kisebb megingás, de a játékunk rendben volt, elégedett vagyok.

Kányási Veronika: Nem voltunk egyszerű helyzetben, egy nagyon komoly menetelés vége felé járunk itt januárban. Euroligás meccs, ismét erős csapattal találkoztunk, sajnos az elején nem is feltétlenül védekezésben, inkább támadásban voltunk tompák, sajnos sok könnyű kosarat engedtünk a Gironának, rendre leindítottak minket. Ma nem volt meg bennünk az az erő, hogy megfordítsuk a mérkőzést, ez pecsételte meg a sorsunkat. Voltak jó momentumaink is, második félidőben volt egy pillanat, mikor úgy éreztük, meg tudjuk fordítani az állást, de ez végül nem sikerült ma. Dolgozunk tovább, pénteken van egy nagyon fontos meccsünk a Vasas ellen.

Maria Araujo: Ma a védekezésünk volt a kulcs, jól működött amit kitaláltunk és ez hozta meg számunkra ma a győzelmet. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen számunkra ez egy kulcsfontosságú siker volt, büszke vagyok a csapatra.