Röplabda Női NB I. - 12. forduló

2023. február 5., vasárnap (Miskolc, DVTK Aréna)
19:00 DVTK - Békéscsabai RSE

Németh Szabolcs: - Nagyon jó ritmusban volt a csapat, már az utolsó Vasas elleni mérkőzésünket megelőzően is. Erről ugye már beszéltünk, hogy nem úgy sikerült az a találkozó, ahogy szerettük volna. Nem egy kisiklás volt az az eredmény, hanem egy nagy csatában maradtunk alul, ahol a Vasas bizonyult egy pár ponttal jobbnak. Az már a múlt, alaposan kielemeztük azt a találkozót és levontuk a tanulságokat. Ebben a két hétben azokra a játékelemekre fókuszáltunk, amiket ott kevésbé éreztem precíznek. Úgy gondolom, elvégeztük azt a munkát, ami megint arra enged következtetni, hogy nyugodtan menjünk bele a következő összecsapásba. Én hiszem, hogy a lányok felfogták azt is, hogy mi az amit mi kitűztünk magunk elé és ehhez teljes precízitás és koncentráció szükséges. Napi szinten azt látom rajtuk, hogy nagyon készülnek a hétvégi mérkőzésre, és felfogták azt is, hogy innentől kezdve nekünk minden egyes mérkőzés egy döntő, hiszen minden sikeresen megvívott mérkőzés eggyel közelebb visz minket a hőn áhított célunkhoz. A lányokat próbáljuk a győztes mentalitásra sarkallni, és arra, hogy higgyenek magukban. Nagyon várjuk, hogy vasárnap legyen és újra mérkőzést játsszunk, ráadásul majd egy hónapos szünetet követően újra hazai pályán, ami egy plusz motivációt jelent számunkra. Bízunk benne, hogy sokan kilátogatnak majd vasárnap este a DVTK Arénába, és örömet tudunk mindenkinek szerezni!

Helyszín

DVTK Aréna
3533 Miskolc, Vanger Vilmos utca 6/A

Jegyinformáció

A 2022/2023-as szezonban a röplabda mérkőzésekre a belépőjegyek egységesen 1.000 forintba kerülnek. Jegyeket kizárólag a DVTK Aréna E szektorába lehet váltani. További információ az alábbi linkre kattintva.

Kapunyitás: 18:00