Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság II. osztály - Középszakaszának, 4. forduló

Az első mérkőzést a Szolnok csapata ellen játszották fiataljaink. Jól kezdték az első szettet a diósgyőri lányok, a jó játéknak köszönhető 8:2-re megléptek a Szolnok csapatától. A szett közepétől kezdve rendkívül sok hibáztak a piros fehérek. Ennek eredményeképp a végjátékhoz érve már a szolnoki lányok vezettek 21:20-ra. Izgalmas és kiélezett labdamenetekben végül a Szolnok csapatáé lett a szett 26:28 arányban. A második játékrészt a Szolnok kezdte jobban (3:8). Sok hiba jellemezte ekkor is a DVTK játékát, és hiábavaló küzdelmet folytattak a Szolnok utolérésében, így ezt a szettet is a vendégek nyerték. A harmadik szettre rányomta a bélyegét az első kettő sikertelensége így a Szolnok végig kézben tartva 18:25-re megnyerte a játszmát és a mérkőzést is.

A második találkozón a debreceni Eötvös DSE csapatával csaptak össze a piros-fehér lányok. Az első játékrészt kiélezett, fej-fej melleti küzdelmét a vendégek nyerték 25:27-re. A második szettben a debreceni csapat irányította a játékot, 11:18-ra is vezetett, de egy nagy hajrával sikerült a diósgyőrieknek utolérni a sárga kékeket. A végjátékra sajnos megtört a lendület és a szettet a debreceniek nyerték 21:25. A harmadik szettet jól kezdte a DVTK, végig kézben tartották a labdameneteket, az Eötvös ekkor nem tudta tartani a piros-fehérekkel a lépést, így ezt a játékrészt megnyerték fiataljaink. A negyedik szettben újra a küzdelem dominált, aminek a végjátékát ismét a Eötvös csapata bírta jobban, ennek köszönhetően megnyerte a találkozót.

2023. február 11. szombat
Miskolc - Egyetemváros

DVTK  - Szolnoki SPC 0:3 (-26; -17; -18)

DVTK - Eötvös DSE 1:3 (-25, -21, 15, -18)

A csapat tagjai

  • Mátyás Zsófia
  • Bari Csenge
  • Perhács Dóra
  • Kovács Lili
  • Bódis Blanka
  • Divinyi Gréta
  • Német Barbara
  • Nagy Flóra
  • Endrédi Natália
  • Horváth Lili
  • Tóth Csenge
  • Bátori Panna 

Vezetőedző: Surányi István

Edzői értékelés

Surányi István: A Szolnok ellen sajnos ma tudásunk alatt játszottunk. Ugyan jól kezdtük a mérkőzést, de nem láttam azt a tüzet és lelkesedést, amit kellett volna, hogy legyen a pályán. Rengeteg hibát vétettünk, ami ma megpecsételte a játékunkat. Az Eötvös ellen már sikerült a jobban és kevesebb hibával játszani, itt a fontos pillanatokban nem koncentráltunk úgy, ahogyan kell. Dolgozunk tovább, hisz lesz még egy kör ezen csapatok ellen, ahol ki tudjuk harcolni a célunkat. 

A tabella és menetrend ide kattintva elérhető.

dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság III. osztály Kelet-B - Középszakasz, 3. forduló

Egy nehéz és egy könnyebb találkozó várt az harmadosztályú U15-ös csapatra az aktuális hétvégi fordulóban. A nap nyitómérkőzése volt a keményebb dió, hisz a házigazda és listavezető Nyíregyháza együttesével kellett szembenézni a DVTK fiataljainak. Az első két szettben látszott is a két csapat közötti különbség, ám a harmadik játékrészre feljavultak a diósgyőriek és megszorongatták a piros-kékeket.

A nap második összecsapásán aztán domináltak a piros-fehér fiatalok, a Dunakeszi csapatát nagyszerű nyitásaikra alapozva állva hagyták. A három szett alatt összesen 32 pontot engedtek az ellenfelüknek, így rendkívül sima győzelmet arattak Pest megyei ellenfelükkel szemben. Ezzel három játéknap után a DVTK továbbra is dobogós, a harmadik helyről várják a folytatást fiataljaink.

2023. február 12. vasárnap
Nyíregyháza, Atlétikai Sportcentrum

Nyíregyháza-Piros - DVTK 3:0 (17, 8, 21)

DVTK - VS Dunakeszi "B"  3:0 (7, 19, 6)

A csapat tagjai

  • Aggod Zsófia
  • Bachner Blanka
  • Ujfalussy Luca
  • Tóth Hanga Ágnes
  • Dulai Flóra
  • Duró Dorka
  • Vadász Vivien
  • Magyar Aliz
  • Herperger Dóra
  • Tóth Diána

Vezetőedző: Kundrák Gáborné

Edzői értékelés

Kundrák Gáborné: A nap első találkozóján sajnos nem tudtuk megnehezíteni a Nyíregyháza dolgát csak csak egy szett erejéig. Sok hibát vétettünk ezen a találkozón és a nyíregyiek erős szerváival nem igazán tudtak mit kezdeni a lányok - a nyitásfogadásban még fejlődnünk kell. Sok ki nem kényszerített hibát követtünk el, ha ezek számát csökkenteni tudjuk, akkor játékban is fejlődni fogunk! Alapozni kell azokra a szép labdamenetekre, amiket megnyertünk. A nap másik találkozóján azt kértem, hogy a nyitásainkra koncentráljunk, mert azzal megnyerhetjük az összecsapást, ami szerencsére sikerült. Tanulunk ezekből és dolgozunk tovább, hogy minél pontosabb és szebb, a lányok által is élvezhető röplabdát játszunk röplabdát játszunk, amit a lányok élveznek is. Örülök, hogy mind a két találkozón mindenek játéklehetőséget tudtam adni.

A tabella és menetrend ide kattintva elérhető.

Dr. Kocsis Attiláné leány U15 Országos Bajnokság IV. osztály Észak-Magyarország "Északi csoport" - 1. forduló

Negyedosztályú U15-ös csapatunk nagy túra után Nógrád megyében lépett pályára, ahol is a Gyöngyös mellett a megyei rivális Kazincbarcika volt az ellenfél. Szajkó Tímea tanítványai bár mind a két találkozójuk elveszítették, rengeteg tapasztalatot szereztek, amire a jövőben bátran lehet építeni.

2023. február 11. szombat
Salgótarján, Arany János Általános Iskola és Szakiskola

Gyöngyösi Röplabda SE - DVTK-Fehér 3:0 (17, 19, 4)

Vegyész RCK - DVTK-Fehér 3:0 (16, 12, 18)

A csapat tagjai

  • Ádám Zsófia
  • Bráz Panka
  • Darab Nikola
  • Divinyi Regina
  • Farkas Dalma
  • Horváth Krisztina
  • Huber Imola
  • Lengyel Hanga
  • Nagy Zsófia
  • Takács Bianka
  • Tardosi Brigitta
  • Trajcsik Dalma
  • Varga-Kovács Kinga

Vezetőedző: Szajkó Tímea

Edzői értékelés

Szajkó Tímea: Ezen a tornán játszottunk először élesben az 5-1-es rendszerben. Néhány hete kezdtük el gyakorolni ezt a felállást, így rendkívül örültem, mert a lányok tudták a forgásokat, végig figyeltek erre. A gyöngyösiek nagyon jól nyitottak, a második szettben sokáig vezettünk, de bátortalanságunk miatt nem tudtuk elcsípni ezt a játékrészt. A Kazincbarcika ellen több felállást kipróbáltunk, mindenkinek játéklehetőséget adtam, hiszen csak így tudnak egyre több rutint szerezni a lányok. Ezen a mérkőzésen már láttam a mentális és fizikális fáradtság jeleit, sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. Összességében nem örülök a vereségeknek, annak ellenben igen, hogy amit hetek óta gyakoroltunk, azt sikerrel alkalmazták a fiatalok. Dolgozunk tovább, hogy a játékunk összeérjen és bátrabbak, illetve magabiztosabbak legyünk.

A tabella és menetrend ide kattintva elérhető.