Dr. Simone Ripamonti pályafutása során több nagy klubnál is megfordult, a hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatát pedig most az érdeklődőkkel is megosztja. Az olasz szakember előadása a sportolók felkészítésével kapcsolatban a prevenció és a rehabilitáció fontosságáról szól. 

- Azt szeretnénk, ha nemcsak a csapataink jutnának el nemzetközi tornákra, hanem a nálunk dolgozó sportszakemberek is olyan képzésben részesülnének, ami előre viszi a tudásukat, a karrierjüket - fogalmazott az előadással kapcsolatban Hegedűs Tamás, a DVTK LSA a nemzetközi feladatokért felelős munkatársa - Éppen ezért hétfőn egy belső képzést tartunk a kollégák számára, kedden viszont dr. Simone Ripamonti nagyobb plénum előtt fog előadást tartani. 

A Magyar Labdarúgó Szövetség felnőttképzési intézete ugyanis kreditpontokat biztosít azoknak az érdeklődőknek, akik jelentkeznek, és személyesen hallgatják végig az olasz szakember előadását. Már maga a helyszín is impozáns lesz, hiszen a programot a DVTK Stadion VIP termében bonyolítják le. 

- Előzetesen közel százan regisztráltak már az eseményre, tehát az érdeklődés óriási a keddi nappal kapcsolatban - folytatta Hegedűs Tamás. - Hétfő estig azonban bárki előtt adott a lehetőség, tudunk még vendégeket fogadni. Dr. Simone Ripamonti jelenleg a szardiniai Caeli egyetemén oktat, külön sportrehabilitációs rendszerrel dolgozik. Neves labdarúgók járnak hozzá a sérülésük után, számos sportolóknak nyújtott már segítséget, hogy minél hamarabb visszatérhessen a pályára. Simone korábban dolgozott a Sampdoriánál, a Cagliáriál, ausztráliában a Melboure csapatánál és az arab világban is jól ismerik. A klubok közül egyértelműen az élre kívánkozik a Real Madrid, ahol ugyancsak számítottak a tevékenységére. 

A DVTK Labdarúgó Sportakadémia a multisportban gondolkodik, ezt jelzi, hogy Dr. Simone Ripamonti előadására a Magyar Röplabda Szövetségtől egy nagyobb delegáció érkezik, és az MLSZ több sportszakembere is érdeklődve várja február utolsó napját. 

Az olasz szakember szakmai munkájának középpontja és előadásának tartalma

- A sporttevékenységgel járó sérülésekből visszatérés az aktív versenyzésbe;
- A sérülések megelőzése téma aktualitása;
- A gyógyulás folyamatának felgyorsítása, a maradandó szövetkárosodások elkerülése és az újrasérülés veszélyének csökkentése;
- Aktív terápia alkalmazása, ami nem csak személyre szabott, de egyben problémaspecifikus is.