U13-as felkészülési mérkőzés

Újpesti TE U13 - Diósgyőri VTK U13 4-4 (2-1), büntetőkkel 7-8

Diósgyőri VTK U13: Vass Á., Béner F, Puskás Z., Juhász H., Martis M., Almási Á., B. Samsyka, Kiszely M., D. Dzobko, T. Pashaev, Kelemen Z., Szabó B., A. Kharchenko, Tóth B., Kozma B., Kiszely N., D. Shalfieiev, Bialkó Z., S. Ziadi, Derzsényi Á. Vezetőedző: Tarnai Dániel. 
Gólszerző: Szabó B.(2), T. Pashaev,  S. Ziadi.

Tarnai Dániel: - Hétközi mérkőzésünkön Budapesten léptünk pályára ismét 10+1-es játékrendszerben. Egy jó futballt játszó Újpesttel találkoztunk, és remek iramú mérkőzés vívtunk, amit rengeteg átmenet jellemzett. A találkozó hullámvasút volt számunkra, amiben voltak jobb és egy gyengébb periodusunk is, ahol egy jó csapat ellen a kis hibák is felértékelődnek. Az első negyedben elégedettek lehettünk a látottakkal, törekedtünk a játékstílusunknak megfelelően futballozni és végig nyomást helyezni az ellenfelünkre, nem úgy mint a második negyedben.. Mérkőzés nagy részét nézve viszont megfelelő formában futballoztak a játékosok, de néhány kiemelkedő egyéni teljesítmeny is akadt. Kezdeményezőek voltunk támadásban és védekezésben egyaránt, már az ellenfél térfelén számos labdát tudtunk szerezni. Az újpesti mérkőzés teljesen elérje a fejlesztés célját. A végén a játékosok tapasztalatot szerezhettek nagypályás büntetőpárbajból és a hozzá tartozó lélektanáról is, amit végül 4-3-ra sikerült megnyerni. Gratulálok a csapatnak!