Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság II. osztály - Középszakaszának, 6. forduló
Az első mérkőzést a Békéscsaba csapat ellen játszotta a DVTK. Az nyitó szettet a BRSE kezdte jobban és ő akaratuk érvényesült a pályán. A diósgyőri lányok sok hibával játszottak a szettben, küzdöttek, hogy utolérjék a BRSE csapatát, de ez már nem sikerült és így a vendégeké lett az első játszma. A második szettet a DVTK kezdte jobban, de a vendégek a szett közepére kiegyenlítették az állást. Ezt követően a diósgyőri lányok nagyobb fokozatba kapcsoltak és megnyerték a szettet. A harmadik szettben a DVTK állva hagyta a békéscsabai lányokat és remek játékkal magabiztosan nyerték a szettet. A negyedik játékrészben a BRSE a szett elejétől a közepéig folyamatosan 1-2 ponttal vezetett, 16:16-nál a diósgyőri lányok utolérték a béléscsabai fiatalokat és egy nagy hajrával megnyerték a szettet és a mérkőzést is!
Az második mérkőzést a Dunakanyar csapata ellen játszotta a DVTK. Mind a három játszmában nagyot kellett küzdeni a lányoknak a győzelemért. Az első szettben a Dunakanyar végig vezetett, a piros-fehéreknek csak a végjátékban sikerült utolérni és ellépni két ponttal és megnyeri a szettet 25:23-ra. A második szettben a DVTK akarata érvényesült a pályán és magabiztosan nyerte meg ezt a szettet a házigazda. A harmadik szettben is magabiztosan játszottak a diósgyőri lányok, ám a végjátékban kicsit kiengedtek fejben, de ennek ellenére a szettet és a mérkőzést is sikerült megnyerni.
2023. április 15. szombat
Miskolc - Egyetemváros
DVTK - Békéscsabai RSE 3:1 (-16; 21; 17; 22)
DVTK - Dunakanyar LSN 1:3 (23; 18; 20)
A csapat tagjai
- Bari Csenge
- Baricska Alíz
- Perhács Dóra
- Kovács Lili
- Divinyi Gréta
- Német Barbara
- Nagy Flóra
- Horváth Lili
- Tóth Csenge
- Bátori Panna
Vezetőedző: Surányi István
Edzői értékelés
Surányi István: A Békéscsaba ellen nehéz mérkőzésre számítottam, ez meg is lett. Két jól felkészült csapat játszott egymás ellen. Az első szettet leszámítva, végig koncentráltan játszottunk és a lányok betartották azokat, amiket kéret tőlük. A Dunakanyar ellen kicsit döcögött a gépezet. Többször kiengedtünk fejben, ami meglátszott az eredményen. Mikor odafigyeltünk és koncentráltunk akkor ismét nőtt a különbség a két csapat közt. Gratulálok a lányoknak, hogy sikerült megnyerni a két mérkőzést és közelebb kerülni a döntőhöz.