"Együtt építhetünk fel valami maradandót"

- Két hét telt el a Békéscsaba elleni találkozó óta. Elhiszed már, bajnokok vagytok?
- Igazából el, hisz az egész szezonnak ez volt – ha nem is kimondott – célja és ezért küzdöttünk, hogy a végén a mi nyakunkba akasszák az aranyérmet. A TFSE meccs után is hittem, akkor is mondtam a lányoknak, hogy bár nem a mi szánk íze szerint alakult az a találkozó, a bajnokságnak még nincs vége. Akkor és ott elszúrtuk, lépéshátrányba kerültünk, de végig hittem és ezt a hitet igyekeztem táplálni a játékosaimban is. Kértem, hogy bárhogy is alakul majd a bajnokság, a TFSE elleni találkozó utáni öt meccsen bizonyítsák be, hogy igenis méltóak a DVTK címeres mezére, és tegyenek tanúbizonyságot arról, hogy az osztálytól függetlenül lehet rájuk számítani a jövőben is. Adjuk meg magunknak arra is az esélyt, hogy ha lehetőséget kapunk a sorstól, akkor élni is tudjunk vele. Az utolsó hetek munkája ennek jegyében telt és utolsó hétbe is úgy vágtunk bele, hogy nem alapozhatjuk az ellenfelünk szombati napjára a mi vasárnapunkat.

- A TFSE elleni vereségnek mintha lett volna egy olyan pozitív eredménye, hogy lekerült a teher a játékosok válláról.
- Igen, valóban mintha valami megváltozott volna a bajnokság hajrájára, kiderült, hogy óriási tartása van ennek a csapatnak. Az, hogy technikailag, taktikailag milyen szinten van ez a csapat, az egy állapot, de ez fejleszthető. Ellenben, hogy egyénileg, pszichésen milyen sportolók, az egy adottság, ami nagyban függ az egyén hozzáállásától is. A fővárosi vereség után kezdtek el egy olyan fordulatszámon pörögni, ahogy abba a találkozóba is bele kellett volna menni. Azt, hogy ezt el tudtam érni náluk, óriási igazolása annak, hogy van bennük potenciál.

- Mondhatni, hogy a szezon legnagyobb kihívását – edzői szemmel – nem is a csapat taktikai felkészítése, hanem a mentális koordinálása jelentette?
- Amikor tavaly nyáron megkezdtem a munkát, akkor egy Extraligából kiesett, morálisan mélyen lévő együttest kellett tűzbe hoznom, annak ellenére, hogy a keret jelentősen átalakult. Újra meg kellett nekik tanítani, mi a hit, az akarat, a küzdelem és miben lakik egy csapat ereje. Az edzői hitvallásom szerves része, hogy a mentális egyensúly ugyanolyan fontos, mint a fizikális adottságot fejlesztése. Én is a pályáról jövök, rengeteg mérkőzést játszottam, tudom, hogy ha fejben nem vagyok rendben, akkor lehetek én a világ legjobb játékosa, villoghatok hétfőtől-péntekig az edzéseken, hétvégén az előadás nem fog úgy elsülni, ahogy azt szeretném. Folyamatosan önbizalmat építettünk, sőt, alapoztunk, hisz számos játékosunk még nem játszott ilyen szintű mérkőzéseket. Ma már ott tartunk, hogy ezek evidenciává váltak a mindennapjaikban, senkit nem kell – a természetes minimumok mellett – ilyen téren külön motiválni, önmaguktól is sokat dolgoznak, önmagukért és csapatért.

- Jó példa erre a csapatszellemre, hogy közösen szurkoltátok ki az utolsó fordulóban a bajnoki címhez elengedhetetlen Vasas sikert a TFSE ellen.
- Az a találkozó lelkiekben nem volt egyszerű... Amikor lefújták,  akkor sem ujjongva ünnepeltünk, hanem tudtuk, ránk másnap egy bajnoki döntő vár, annak ellenére, hogy a tabella kilencedik helyezettjéhez látogatunk. Vettünk egy mély levegőt, tudtam, hogy a neheze csak most jön, ami be is bizonyosodott a találkozó folyamán. Ám mikor az utolsó labda földet ért vendéglátónk térfelén Békéscsabán, olyan érzelmi gátak szabadultak fel bennünk, ami csodálatos visszaigazolása volt az egész éves befektetett kemény munkának.

- Tekintsünk vissza, hogyan is alakult ez a szezon. A tavalyi nyár folyamán sikerült olyan keretet kialakítani, amivel szerettél volna dolgozni a bajnokság során?
- A diósgyőri munkába én két fontos alapelvvel vágtam bele. Az első – ami mondhatni természetes is - hogy visszakerüljünk az Extraligába. Az, hogy mikor, nem volt sohasem kimondva, hisz egy teljesen új koncepció mentén építettünk és építünk csapatot. A másik, hogy adjunk lehetőséget azon fiataljainknak, akikben látunk potenciált, és akik a jövő emberei lehetnek. Ez egy remek lehetőség volt nekik arra, hogy megmutassák, hogyan reagálnak egy újfajta edzésmunkára és a felnőtt bajnokság jelentette kihívásra. Ez a kettő együtt azt eredményezte, hogy a tizenhatos keret tizennégy tagja magyar, tizenhárom pedig miskolci és diósgyőri, ami még az NB I-ben is példátlan ritkaság. Továbbá jól példázza azt, hogy ebben a városban van jövője a röplabdának, érdemes erre a sportra is pénzt, időt és energiát áldozni. Szintén egy óriási pozitív hozadéka lehet ennek az a tény, hogy ha jól sáfárkodunk a tehetségeinkkel, remélhetőleg Diósgyőrbe nem kell magyar játékost igazolni, bátran támaszkodhatunk az utánpótlásunkra. Summázva a kérdésre a választ, igen, olyan volt ez a keret, akivel dolgozni tudtam és dolgozni akartam a bajnokság folyamán. 

- A mérkőzések döntő többségét egy hét fős mag játszotta végig, időnként szálltak be fiatalok egy-egy labdamenetre. Nem volt mégis kevés ez így?
- Tulajdonképp arra tűnhetett ez kevésnek, hogy kőbe véssük a szezon előtt, igenis, célunk a bajnoki cím megszerzése és a feljutás kiharcolása. Az alapcsapatunkat összhangba kellett hozni fiataljainkkal és együtt kellett megérteniük azt, hogy csapatként kell edzéseken a maximálisat nyújtaniuk, hogy aztán a mérkőzésen ez eredményekben mutatkozzon meg. Most még ezek a fiatalok szolgálták ki azt a hét fős magot, akiknek a feladata az eredmények szállítása volt. Az edzésmunkában fokozatosan léptünk ebben előre, főleg a fiatalok fejlődtek ebben látványosan, ami érthető is. Igyekeztünk mindenki fejéhez elérni, hogy minden egyes tréningen – ha csak egy kicsit, csak pillanatokra is – de lépjenek túl a határaikon. Hisz, ha megtapasztalnak egy magasabb szintet, akkor másnap már egy jobb alapról indul. Senkitől nem kértünk soha olyat, amire ne lenne képes, még ha elsőre lehet, néha ezt is gondolták. Ez egy hosszú folyamat, aminek még mindig az elején járunk, de már vannak látványos eredményeink az egyéni fejlődésben.

- Mered állítani akkor, hogy nyugodt szívvel nyúltál a fiatal játékosokhoz?
- Egy hosszú bajnokság során törvényszerű, hogy lesznek egyéneknek gyengébb napjaik, előfordul, hogy valaki meginog. Ilyenkor a padról be kell tudni szállni, amit a fiatalok az esetek döntő többségében jól megoldottak. Teljes szettekre vagy egész mérkőzésekre még nem alkalmasak, hisz nincs meg bennük a megfelelő rutin és tapasztalat, de egy-egy labdamenetre bátran be lehet őket dobni. Lehet néha ez úgy tűnt, mintha az óceán közepén lubickolnának egyedül, de az is kiderült, nagyon jó úszók! Ékes példa erre az utolsó mérkőzés, ahol kiélezett szituációban két fiatal „nyerte meg" a szettet és jelentette a különbséget a két csapat között. Ők még nem azért lépnek pályára, hogy húsz pontokat szerezzenek és mérkőzést nyerjenek, hanem hogy pozitív energiát és új színt vigyenek a mérkőzésbe.

- Tudom, hogy mindig csapatban gondolkodsz. Mindezek ellenére feltenném azt a kérdést: van olyan egyéni teljesítmény, amit szívesen kiemelnél?
- Valóban nem szeretek egyéneket kiemelni, egy-két embert reflektorfénybe helyezni, hisz a sikert a csapat éri el. Michael Jordan mondta: „a tehetség nyeri a meccset, de a csapatmunka és az értelem nyeri a bajnokságot". Én ezzel maximálisan egyetértek, valóban csapatban gondolkodom. Inkább azt mondom, hogy voltak olyan egyéni fejlődések – például Kiss Emese, Kundrák Eszter, Egri Klaudia vagy épp Hollósi Dóra – akik játéka látványosan átalakult az elmúlt szezon során. Vegyük Kiss Emese esetét, aki az utolsó fordulóban centerként tizenhat pontot szerzett, ami extra teljesítményt feltételez. A tavaly nyári, Extraligából kiesett, önmagát kereső, bizonytalan Emeséhez képest a szezon során egy olyan mentalitást vett fel, aminek eredménye az lehet – ha a jövőben is ilyen alázatos és céltudatos marad – amellett, hogy a diósgyőri röplabda oszlopos tagja lehet, ki merem jelenteni, a válogatott kapujába is odalendítheti. De ő csak egy pozitív példa, semmiféleképp sem jelenti azt, hogy mások nem léptek volna előre hatalmasat önmagukhoz képest.

- Miben változhat meg a DVTK csapata az Extraligára?
- A folytonosságban hiszek. Nem kívánunk az Extraligába – bármennyire is más kávéház – egy komplett csapatcserével belevágni, hisz azzal az elmúlt egy év szisztematikus munkáját tennénk semmissé és kezdhetnénk mindent elölről. Biztos, hogy lesz változás, várhatóak érkezők, szükséges a csapat erősítése. A magyar magunk megvan, hogy ezeket milyen külföldi játékosokkal egészítjük ki, az az elkövetkező hónapok kérdése. A fiataljaink feladatai az Extraligában sem változnak, senki nem fog tőlük megváltást várni, de lehetnek ők majd a mérleg nyelve egy-egy labdamenet során. Fontos lesz helyesen beállítani és megtalálni majd az öltözői hierarchiát is, hisz egy szezon sorsa bár nagyrészt kint a parkettán dől el, de legalább olyan fontos a kohézió és a csapategység.

- A szezonzáró után említetted, hogy most egy kicsit örülünk, aztán dolgozunk tovább. Hol tart most ez a munka?
- A tervezésnél. Van egy jó alapom, most már erre akarunk építkezni. Említettem már, a magyarok adottak, a külföldiek még alakulnak. Mind Vajdováról, mind Tosicról elégedetten tudok nyilatkozni, hisz oroszlánrészt vállaltak a csapat által elért sikerben. Most már azt kell vizsgálnunk, hogy az Extraliga által támasztott elvárásoknak ezek a személyek, mentálisan, taktikailag, személyiségben megfelelnek-e. Még nincsenek kikristályosodva a gondolataink, szerencsére van személyes tapasztalatom a legmagasabb osztályról, így tudom, hogy milyen is azt Extraliga szintje, milyen játékosok kellenek hozzá. Egy biztos, hogy olyan emberek van szükség, akik értik és tudják, mit jelent viselni a DVTK címeres mezét. 

- A szezon során folyamatosan szépen emelkedett a hazai találkozókon a nézőszám, a csapat utolsó mérkőzését majd 500 fő tekintette meg a helyszínen.
- Úgy gondolom, hogy ez annak is köszönhető az új otthonunk költözés mellet, hogy egy fiatal, küzdeni tudó csapatot ismertek meg bennünk szurkolóink. Kialakult egy jó kis nézőközönség, akiket biztos vagyok benne, hogy az Extraliga még tovább fog motiválni, és létszámban is növekedni fog. Ez persze azzal az „apró" teherrel is fog járni, hogy őket majd ki kell szolgálni, hisz így tudjuk majd megtartani a kilátogató szimpatizánsokat. A szezon előtt nem tudtuk, mit is fog jelenteni majd a DVTK Aréna számunkra, de a szisztematikus munka eredményeképp szép számú szurkolót sikerült behívni és a játéknak, valamint az eredményeknek köszönhetően itt is tartani. Egy patinás klub fiatal szakosztályaként még rengeteg terünk van az előre lépésre és fejlődésre. Külön öröm, hogy ennek én is szerves része lehetek, és együtt építhetünk fel valami maradandót a diósgyőri röplabdázás számára.

- És a végére egy személyes kérdés: mennyivel másabb ember a mai Németh Szabolcs az egy évvel ezelőttihez képest?
- A rengeteg itt szerzett tapasztalatnak köszönhetően azt gondolom, hogy sokkal tudatosabb emberré váltam. A magyar női röplabdázás szintjén egy nagy múltú klubbal nyertem már Extraligát és Magyar Kupát is, ám az merőben másabb feladat volt. Ott egy már felépített rendszerbe tökéletesen passzoló, általunk kiválasztott játékosokat tudtunk igazolni, akiket mondhatni „csak irányba kellett állítani". Itt hiába „csak" egy másodosztályú bajnokságot nyertünk, edzőként sokkal komplexebb kihívást jelentett a mindennapi munka. Képezni kellett a csapatot és az egyéneket mind mentálisan, mind taktikailag és technikailag, aminek köszönhetően szerintem én is rengeteg fejlődtem szakmailag és talán picit jobb edzővé is válltam. Napi szinten, egyénre bontva kellett kitalálni, hogy kit, hogy lehet fejleszteni, kinek milyen edzésmunkával tudjuk segíteni a kibontakozását, ami „mellesleg" váljon a csapat hasznára is. Szép, de nehéz feladat, ami a következő szezonban sem válik egyszerűbbé. Azzal természetesen mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a következő pontvadászat merőben más lesz, számunkra más célokkal. Aki valaha is sportolt, az tudja, hogy minden sportoló minden pillanatban a bajnoki címért és a dicsőségért küzd, amit egyszer a jövőben szeretnénk mi is elérni. Egyértelműen ez nem a következő szezon vagy épp szezonok feladata, de minden nap azért fogunk dolgozni, hogy egyszer Diósgyőrben aranyérmes Extraligás csapat legyen!