A Junior bajnokság országos döntőjében a nyolc között a DVTK Akadémia U18 "A" csapata a Kecskeméti KC együttesével mérkőzött meg az elődöntőbe jutásért. A mérkőzésen végül fölényes diósgyőri siker született, Stefan Svitek tanítványai 92-42-re ütötték ki a kecskemétieket, biztosítva ezzel helyüket a legjobb négy között. A DVTK HUN-Therm felnőtt csapatában is bemutatkozó Aho Tyra 27 perc alatt 17 pontot, 8 lepattanót és 3 gólpasszt jegyzett, így 30 VAL-lal zárta a mérkőzést, de mellette Fárbás Eliza és Poczkodi Zsófia játéka is kiemelésre méltó.

A DVTK Akadémia csapata ma 17 óra 30 perctől a Darazsak Sportakadémia együttesével vív meg a nagydöntőbe kerülésért. A soproniak szintén nagy arányú győzelemmel jutottak be az elődöntőbe, 96-47-re múlták felül a Zsíros Akadémia együttesét. a találkozót a élőben Hunbasket TV közvetíti majd.

Junior bajnokság országos döntő

2023. május 19., péntek (Budapest, Csata Csarnok)
DVTK Akadémia/A - Kecskeméti KC 92-42 (25-9, 23-19, 25-9, 19-5) Statisztika

A mérkőzés visszanézhető az alábbi linken:

Edzői értékelés

Stefan Svitek: Sokat készültünk az elmúlt edzéseken konkrétan erre a mérkőzésre, örülök, hogy a lányok megértették az első mérkőzés fontosságát. Ha igazi csapatként léptünk pályára, mindenki hozzátette a magáét! Gratulálok a játékosaimnak, jöhet az elődöntő!