Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság - II. osztály, Kelet - Döntő

Nem ígérkezett könnyű falatnak már az elődöntő sem, hisz a házigazda BRSE csapat ellen kellett megvívnia a fináléért a DVTK fiataljainak. A találkozó rendkívül élvezetesre sikerült, hisz mind a két csapat kiegyensúlyozott teljesítmény és magas színvonalú játékot nyújtott a pályán. Az első szettben a BRSE ragadta magához a kezdeményezést, ám a szett előrehaladtával pontról pontra dolgozta le hátrányát a DVTK és végjátékhoz érve a fordítás is sikerült, így megnyerték az első szettet. A második játékrészben ismét a csabai lányok kezdtek jobban, bár ekkor is jól küzdöttek a diósgyőri lányok, ezt a szettet nem sikerült megnyeri. A folytatásban is igazi küzdelem és harcos játék jellemezte a találkozót és a harmadik szettet egy végletekig kiélezett csatában, 26:24 arányban sikerült megnyerni a DVTK csapatának. A negyedik szettben aztán a diósgyőri lányok domináltak, és ennek köszönhetően nem csak a játszmát, de a mérkőzést is megnyerték, ezzel pedig be is léptek a finálé kapuján.

A döntőben azzal a Jászberénnyel kellett farkasszemet nézni, akik a Szolnok csapatán léptek át az elődöntős párharc során. A diósgyőri lányok számára álomszerűen indult a találkozó, az első játékrészt magabiztos játékuknak köszönhetően domináns fölénnyel sikerült megnyerniük. A folytatásban azonban ez a dominancia megszűnt, a Jászberény magához ragadta a kezdeményezés és kiegyenlítette a mérkőzés állását. A harmadik szett nagy csatát hozott, fej-fej mellett haladt a két csapat ebben a játszmában, de a végjátékot a jászberényi lányok bírták jobban és megszerezték a vezetést is. A negyedik játékrészben folyatódott a kiélezett küzdelem, látszott mond két csapaton a győzni akarás. A szett elején minimális előnyre tett szert a Jászberény, ám ekkor megdobbant a diósgyőri szív és fiataljainknak sikerült pontról-pontra ledolgozni hátrányukat és 20:20-nál egyenlíteni. Azonban ez csak pillanatnyi öröm volt, az utolsó labdamenetekben ismét az jászságiak akarata érvényesült, így ők nyerték a találkozót és lettek ezzel a másodosztály bajnokai.

2023. május 20. - szombat
Békéscsaba, Békéscsabai Röplabda Akadémia

Békéscsabai RSE – DVTK 1:3 (-22; 22; -24; -15)

DVTK – Jászberény RK 1:3 (8; -15; -21; -21)

A csapat tagjai

Bari Csenge, Baricska Alíz, Perhács Dóra, Kovács Lili, Divinyi Gréta, Német Barbara, Nagy Flóra, Hollósi Dóra, Tóth Csenge, Bátori Panna, Endrédi Natália, Horváth Lili, Mátyás Zsófia

Vezetőedző: Surányi István
Másodedző: Kundrák Eszter

Edzői értékelés

Surányi István: A két mérkőzésen azt kaptam, amit vártam, jól felkészített csapatok játszottak egymás ellen, magas színvonalú játékot nyújtva a pályán. Ma ugyan nem sikerült megnyerni a döntőt, de mérhetetlenül büszke vagyok a lányokra az egész évben elvégzett munkáért, hisz a kemény munka eredménye, hogy a harmadosztályból indulva a másodosztály döntőig meneteltünk.