A Dalmainko Cup-on az U13-as korosztályban nem kevesebb, mint húsz együttes vág neki az eseménynek. A rendezők előzetesen négy, egyenként ötcsapatos csoportot alakítottak ki. A DVTK az A jelűbe került, ahol a GNK Dinamo, az NK Omladinac, a HNK Slaven és a NK Gosk Dubrovnik lesz az ellenfele. Az eredmények függvégényében ezután helyosztókat is rendeznek Splitben. 

- Nagyon örülök, hogy ezen a nemzetközi tornán is tíz plusz egyes játékrendszerben léphetünk pályára Horvátországban - fogalmazott Tarnai Dániel, az U13-as csapat vezetőedzője. - A tornán több futballkultúraval is találkozhatunk, de a fókuszban természetesen a saját játékstílusunk megvalósítása lesz. Fontos szempont az is, hogy a játékosok nemzetközi mérkőzéseken eltöltött játékperceinek számát növeljük, a külföldi tapasztalatszerzés rendkívül lényeges. Célunk, minden futballkúltúra és csapat ellen megőrizzük a ránk jellemző vonásokat. Erre már pénteken lesz is lehetőségünk, hiszen a csoportban horvát csapatokkal találkozunk. Ezek közül kiemelném a Dinamo Zagreb elleni találkozót, ahol egy jó képet kaphatunk arról, hogy a mi jatékstílusunkat és elveinket hogyan és milyen minőségben tudjuk alkalmazni Horvátország legjobb utánpótlás csapata ellen is.

Dalmatinko Cup

Helyszín: Split, Horvátország
Időpont: 2023. június 2-4. 

A Diósgyőri VTK U13 mérkőzései

2023. június 2., péntek
9:30
Diósgyőri VTK U13 - NK Omladinac U13 (horvát)
11:45 Diósgyőri VTK U13 - HNK Slaven U13 (horvát)
17:30 Diósgyőri VTK U13 - NK GOSK Dubrovnik U13 (horvát)
2023. június 3., szombat
10:15
Diósgyőri VTK U13 - GNK Dinamo Zabreb U13 (horvát)