Ha Ön e portál oldalait meglátogatja, elfogadja az alábbi feltételeket:
A portálon fellelhető szöveges, fotós és multimédiás tartalom a Diósgyőr FC Kft. szellemi tulajdona.
Fent nevezett szervezetek fenntartanak minden jogot a lap másolásával és terjesztésével kapcsolatban.
Előzetes írásos hozzájárulásuk nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek feldolgozása és értékesítése. A portál egyes felületeinek egyes részeit (cikkek, fotók, kvízek, apróhirdetések) is csak írásos engedéllyel szabad újraközvetíteni. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. A Diósgyőr FC Kft. követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
A laptól csak a lapra való hivatkozással (internetes átvétel esetén linkelt hivatkozással) lehet értesüléseket felhasználni. A szó szerinti utánközlés csak előzetes, írásbeli engedéllyel történhet.
A hírügynökségeknek a portálon felhasznált anyagai szintén szerzői jogvédelem alatt állnak.
A Diósgyőr FC Kft. pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
A portál részét képező nyilvános kommunikációs csatornákat (például a cikkekhez írható bejegyzések, kommentek űrlapját) minden felhasználónk saját felelősségére veszi igénybe. Portálunknak joga van e megjegyzéseket moderálni, a hozzászólási szabályzattal ellentétes bejegyzéseket törölni. Az ezeken a csatornákon felvitt különböző hozzászólások szerzői joga adott felhasználót illeti.
Kérjük, hogy az egyes cikkekhez tartozó kommentelés / Fórum / használatának megkezdése előtt figyelmesen olvassa el az alábbi feltételeket.
A Fórumok használatának megkezdésével a használó ráutaló magatartással elfogadja a jelen Szerződés feltételeit. Amennyiben az alábbi feltételeket nem fogadja el, nem jogosult használni a Fórumokat. Az üzemeltető jogosult a Szerződés egyoldalú módosítására azzal, hogy a módosításról rövid tájékoztatás formájában jelen oldalon tájékoztatja a Fórumok felhasználóit. A módosítást követően a Fórumok használata a Szerződés módosításának elfogadását jelenti. Amennyiben valaki a jelen Szerződés rendelkezéseibe ütközően vagy egyébként visszaélésszerűen használja a szolgáltatást, az üzemeltető jogosult a felhasználói hozzáférési jogait felfüggeszteni, megszüntetni, továbbá felhasználói adatait és az általa közzé, vagy elérhetővé tett tartalmat előzetes értesítés nélkül törölni. Ezek az intézkedések a felhasználókkal szemben más néven történő bejelentkezés vagy más adataival történő visszaélés esetén is alkalmazhatóak.
A Fórumok nyilvánosak, azokat bárki ellenszolgáltatás nélkül használhatja. A Fórumokon hozzászólásokat elhelyezni csak a regisztrált felhasználók jogosultak. A Diósgyőr FC Kft. a Fórumokat az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (EKT) rendelkezési szerint közvetítő szolgáltatóként működteti. A felhasználók által a Fórumokon közzé- vagy elérhetővé tartalmat a Diósgyőr FC Kft. jogosult, de nem köteles ellenőrizni és a Fórumokon vagy a Fórumokon közzétett információk által hivatkozott oldalakon vagy helyeken a Diósgyőr FC Kft. jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.
Egyes fórumokat az üzemeltető megbízásából moderátorok felügyelhetnek; a moderálás célja a fórumban a kulturált hangnem és a szolgáltatás zavartalan működésének biztosítása. A moderátorok jogosultak egyes hozzászólások törlésére, felhasználók felfüggesztésére és törlésére, ugyanakkor munkájukat szúrópróbaszerűen és eseti jelleggel, a kizárólagosság igénye nélkül végzik. Az üzemeltető nem vállal felelősséget a moderálás elégtelenségéből adódó kárért vagy kényelmetlenségért. A törlések során a moderátorok nem jogi fórumként és nem is feltétlenül jogi megfontolások alapján járnak el, de amennyiben olyan hozzászólással vagy tartalommal találkoznak, amely feltehetően jogsértő, azt jogosultak előzetes értesítés nélkül eltávolítani. A moderátorok jogosultak fellépni a nick-hamisítások, témarombolások (tartalmi és technikai rombolásnak minősül például ugyanazon hozzászólás többszöri elhelyezése) és a moderátorok álláspontja szerint elfogadhatatlan hangvétel, viselkedés illetve közösségbomlasztás ellen is - az ilyen hozzászólások törlésre kerülnek.
Kérjük, hogy a kifogásolt hely és hozzászólás, illetve tartalom megjelölésével haladéktalanul jelezze nekünk, ha a Fórumokon elérhető valamely információ jogsértő. A Diósgyőr FC Kft. fenntartja a jogot, hogy a megalapozatlan és visszaélésszerű panaszok teljesítését megtagadja, egyébként amennyiben az üzemeltető jóhiszemű eljárása során a panaszt megalapozottnak találja, az EKT rendelkezéseinek megfelelően gondoskodik az információnak a panaszban megjelölt helyről történő eltávolításáról. A jogsértő információkkal kapcsolatos panaszaidat a következő címekre továbbíthatod: info@dvtk.eu
A felhasználók által közzé, vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag maga a felhasználó tartozik felelősséggel. Következésképpen ő köteles gondoskodni arról is, hogy az általa hozzá - vagy elérhetővé tett tartalom (például harmadik személyek személyes vagy különleges adatai, hozzászólások, szerzői vagy jogi oltalom alá eső szellemi alkotások) harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon (például bűncselekmény elkövetésére buzdítással) nem sértik. A felhasználó köteles többek között gondoskodni arról is, hogy megfelelő jogosultságokkal rendelkezzék a tartalom Fórumon történő elérhetővé tételére. Amennyiben a Fórumokon a felhasználó által közzé, vagy elérhetővé tett tartalommal kapcsolatban harmadik személy, hatóság vagy bíróság igényt támaszt vagy eljárást indít, a felhasználó az ilyen igényekkel vagy eljárásokkal kapcsolatban felmerülő valamennyi kiadást, költséget és kár megtérítését magára vállalja.
A Fórumokkal kapcsolatos jogsértések esetén az üzemeltető a jogszabályok által megkívánt keretek között együttműködik a hatóságokkal a jogsértést elkövető személyek felelősségre vonása érdekében. A felhasználó viseli továbbá a Fórumok használatával járó valamennyi kockázatot és felelősséget is, ideértve többek között a más felhasználók által a Fórumokon közzé - vagy elérhetővé tett káros tartalmak (például vírusok ) által a felhasználó számítógépes rendszerében okozott károk és egyéb veszteségek kockázatát, valamint a Fórumok használata során a felhasználó által keletkezett és a másoknak okozott kárt is.
DVTK- KecskemétMi lesz a mérkőzés végeredménye?
Kommentek