Lates Tamás


- Hogy lesz valaki a DVTK grafikusa?
-
Én speciel úgy lettem, hogy a klub meghirdetett egy pályázatot, amiben grafikust keresett, jelentkeztem és engem választottak ki. Ennek már két éve. Ez a szakmám, így ez egy viszonylag egyszerű történet.

- Miért van szüksége egy DVTK szintű klubnak grafikusra?
- Azokat a munkákat, melyek hozzám tartoznak, el lehetne végeztetni egy külső céggel is, de feltételezem, hogy akkor (ismerve a piaci viszonyokat) az lényegesen drágább lenne, úgyhogy a költséghatékonyság is szempont lehetett. Aztán sok olyan munka is adódik, amely egy külső céggel nehezen lenne kivitelezhető. Sokszor a marketingnek és a kommunikációnak kis túlzással azonnal szüksége van tervekre, grafikákra, amiket egy alkalmazásban álló ember rögtön el tud készíteni, nincs átfutási idő. De talán a legfontosabb, hogy amikor idekerültem ki kellett alakítanunk egy egységes arculatot, mely méltó a DVTK-hoz, és elsősorban egy belső ember tud e szerint, a DVTK arculati elemeit ismerve megfelelően dolgozni.

- Miért fontos, hogy egy klubnak arculata legyen?
-
A DVTK számára nem a magyar klubok jelentik a mércét, hanem a külföldi példák. Meg kell nézni például egy Liverpool, egy Bayern München vagy egy AC Milan arculatát, ha az emberek meglátják a logót vagy a különféle, a klub által forgalmazott termékeket bárhol a világon, rögtön tudja mindenki, mit jelent. Sokszor nem is a csapat aktuális teljesítménye, hanem ez az, ami igazán számít. A szurkolónak azonosulni kell tudnia a klubbal, a csapattal, a vasgyári és diósgyőri örökséggel. Ha ez megvan, akkor kis túlzással majdnem mindegy, hogy mit játszik egy adott hétvégén a csapat.

- Mi tartozik ebbe bele?
- Sok olyan dolog van, amellyel a szurkolók nem találkoznak nap mint nap (levélpapír, névjegykártyák, brandbook), hozzám tartozik a Gólöröm magazin grafikai része, az utánpótlás kiadványok, melyeket például Olaszországba vittek legutóbb az U16-os csapat tagjai. De ilyenek a mezeken elhelyezett grafikák (a Borsodi logó például – a szerk.), a webes kreatív munkák, egyes ajándéktárgyak, sálak, bögrék, stb. dizájnja, ezeknek mind egységes képet kell mutatniuk.


- A Gólöröm, vagy az egyéb belső kiadványok esetében milyen feladataid vannak pontosan?
-
Az emberek fejében, a grafikus azt jelenti, hogy rajzol, rézkarcokat, illusztrációkat készt, ebben az esetben alkalmazott grafikáról, tervező grafikáról beszélünk. A Gólöröm egyébként úgy épül fel, hogy készítünk egy layoutot (alapot - a szerk.), és azt töltjük fel hirdetésekkel, cikkekkel, statisztikákkal, tabellákkal, fotókkal. Nincs külön tördelőnk, mint egy nagyobb újságnál, így ezeket a feladatokat is én végzem.

- Ha már szóba került a Gólöröm. Nekünk természetes, hogy minden meccsen a kezünkbe vehetjük, de nem tudjuk azt, hogy mennyi munka van mögötte. Gondolom nem kevés.
-
Ez egy közös munka. Szabó Gabitól megkapom a képeket, Kocsis Norbitól a szöveges részt és én is hozzá teszem a magamét. Gábor jó fotókat csinál, Norbi jó cikkeket ír, csapatban dolgozunk. Az én felelősségem abban van, hogy a végtermék jól nézzen ki.

- Napi nyolc órában dolgozol, de a te esetedben sem napi nyolc a napi nyolc, hiszen amikor munka van, akkor nincs nappal és nincs éjszaka sem, ugye?
- Azokon a hétvégéken, amikor hazai pályán játszunk, a hét eleje semmi másról nem szól, csak a Gólörömről, hiszen szerdán délben nyomdába kell adni az anyagot. A munka ezért valójában már vasárnap elkezdődik, de az aktualitás miatt ez nem mindig egyszerű, hiszen sok eredményt ekkor még nem ismerünk. Ebben a három napban csak pár órát alszom, a többi munkával telik, lapzárta után pedig mindig alszom egy nagyot, ez már rutinná vált.

- Mivel telik a többi nap?
-
Leginkább azzal, hogy állandóan rendelkezésre kell állni, ha eszébe jut például Demkó Norbinak, hogy azonnal kell egy banner egy bérlet cikkhez, vagy az 1%-os kampányhoz, ezek általában „tegnapra” kellenek, így leülök a géphez és megcsinálom. De ez is normális, mert egy folyamatos működés esetén nem biztos, hogy mindent meg lehet tervezni két hétre előre. De van olyan feladat is, ami több időt vesz igénybe, ilyen a hamarosan debütáló tanulmányi kampány, amelyről Fuhrmann Géza már beszélt a vele készült interjúban, ezzel a szurkolók is találkozhatnak nemsokára. Ezzel már hetek óta foglalkozunk, megvoltak a fotózások, elkészültek a szórólapok, plakátok, és a kampányfilm, már csak a startpisztoly eldördülésére várunk. Összefoglalva, nincs olyan, hogy reggel nyolctól négyig a gép előtt ülök, és csak ebédidőben állok fel, de azt sem mondom, hogy nincs olyan, hogy egy határidős munka miatt nem állok neki hajnal kettőkor dolgozni, mert reggel le kell adni.

- Mi az, amivel nap, mint nap találkozhatnak a szurkolók, és a te kezed munkáját dicséri?
-
Apróságnak tűnhet, de például egy bérletnek vagy klubkártyának is ki kell dolgozni a dizájnját. Látva a többi klub által kiadott kártyát szerintem a miénk nem lett csúnya, és mivel több mint 12 ezren kiváltották, remélem van olyan is, akinek tetszik. Sok szurkoló barátom van, sokan tudják, hogy mit csinálok, ezért kapok instrukciókat, hogy mi sikerül jobban és mi nem, ez sokat segít.

- Ha már szóba került, a szurkoláson kívül kötődsz valamilyen formában a Diósgyőrhöz?
-
Én ’71-ben itt kezdtem sportolni, úgyhogy igen. Később jártam az országot, most pedig pár lépésre lakom a stadiontól, szóval eléggé meghatározta a DVTK az életemet.

- Mivel foglalkoztál, mielőtt a Diósgyőr munkavállalója lettél?
-
Dolgoztam reklámügynökségeknél Budapesten és Pécsett, leginkább grafikai munkákat csináltam. De én készítem a Miskolci Nemzeti Színház anyagait, kiadványait is, talán azokat is sokan kézbe vették a szurkolók közül.

- Van olyan diósgyőri munkád, amire különösen büszke vagy?
-
Nem szeretnék egyet sem kiemelni, ez soha nem személyes történet, inkább arról szól, hogy a klub hasznára váljak. Törekszem arra, hogy naprakészen, napról napra jobb minőséget tegyek le az asztalra. Az ember találkozik a munkájával, megfogható, látható, de nem az ember, hanem a klub az első.

- Mi az, amin jelenleg dolgozol?
-
A kabalafigurának megválasztott lovag terveit véglegesítem. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy nem már egy létező grafikát szedtünk le az internetről. Egyedi lesz minden porcikájában, pályafutását egyszerű ceruzarajzként kezdte és hamarosan meg is elevenedik majd a mérkőzések előtt.

- Köszönöm, hogy időt szakítottál ránk, várjuk a lovag végleges terveit.
-
Én köszönöm, igyekszem.

A háttérembereket bemutató sorozat korábbi részei

Szűcs Ákos marketing vezető
Tamás Gábor gazdasági vezető
Szemán Norbert ügyveztői asszisztens
Molnár Ákos rendezvényszervező
Kocsis Norbert főszerkesztő
Nagy Judit értékesítési vezető
Demcsik Iván technikus
Szabó Gábor fotós
Fuhrmann Géza utánpótlás szervezési igazgató

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!