Szabó Gábor

- Mesélj kicsit magadról!
- 1991-ben születtem Miskolcon, itt végeztem az iskoláimat. Mindig is a képi világ érdekelt, a fotózás, a filmezés. Kezdetben inkább az utóbbi. A történet egyszerű, fotósra volt szüksége a klubnak, megkerestek, és már több mint másfél éve itt vagyok.

- Honnan volt az ismeretség?
- Dolgoztam a DVTK-val már előtte is, az MHD Film nevű céggel készítettünk promóciós videókat, meccsbeharangozó filmeket. Aztán a Diósgyőr eljutott arra a szintre, hogy igény tartottak egy fix fotósra, aki ott van az összes hazai, idegenbeli, és utánpótlás-mérkőzésen, sőt ekkor már visszatért a kosárlabda is a klub életébe. Körmöndi Zoltán, az akkori marketingigazgató hívott fel (az említett filmek miatt már ismertük egymást személyesen), hogy lenne-e kedvem ezzel foglalkozni. Megbeszéltük, hogy három hónap próbaidőt eltöltök, és ha működik, ha tudunk együtt dolgozni a játékosokkal, akkor hosszú távon is számítanak rám. Eltelt a három hónap, és nem volt kérdés számomra, hogy szeretnék maradni, mert magával ragadott az a közeg, ami nekem kicsit új volt, de nyilván a szurkolóknak nem kell bemutatni.

- A szavaidból azt veszem ki, hogy előtte nem nagyon voltál meccsen.
- Nem voltam az a nagy meccsre járó típus. Kiskoromban nagyapámmal voltam egy-két mérkőzésen, illetve édesapámmal is kilátogattunk egyszer-kétszer, de nem voltam szurkoló.

- Szakmázzunk, hogyan döntöd el, hogy egy kép jól sikerült-e vagy sem?
- Elvégeztem egy kétéves fotós iskolát, ahol a fotózás minden szegmensébe bepillantást nyerhettünk, így a sportfotózásba is, igaz nem olyan mélyrehatóan, hiszen a két év alatt nincs mindenre idő. Volt róla elképzelésem, hogy hogyan működik a sportfotózás, de az elején sok időm ment el a tanulással, a gép beállításaival, hogy minden tökéletesen működjön, és be kellett ruháznia a klubnak is, meg kellett vásárolni a megfelelő fényképezőgépet, optikát is, hiszen vannak technikai feltételei annak, hogy komoly munkát tudjunk végezni. A fotós lehet a világ legjobbja, ha nincs a kezében a megfelelő gép, nem lesz olyan a végeredmény, amilyet szeretne. Most hogy visszanézem az első képeimet a meccsekről, és összehasonlítom a maiakkal, egyértelműen látszik a fejlődés.

- Meg lehet örökíteni minden pillanatot?
- Elég sok tényező van, ami a munkámat befolyásolja. Megvannak a szabályok, hogy melyik stadionban, hová állhatnak a fotósok és hová nem. A FIFA és a Magyar Labdarúgó Szövetség és egyes klubok is külön szabályozzák, hogy csak a tizenhatos vonaláig, vagy az alapvonal mögött dolgozhatunk. Most már a meccsek többségén öt bíró van, így ha a kapu mögött az egyik oldalon az alapvonali játékvezető van, akkor csak a másik oldalon tartózkodhatunk, ahol mondjuk éppen melegítenek a játékosok, ilyenkor észnél kell lenni, hogy el tudd kapni azt a pillanatot, amikor helyzetbe kerül és gólt lő valaki. Az említett okok miatt ez nem mindig jön össze, de igyekszem, és általában szokott sikerülni.

- Milyen szempontok alapján válogatod ki a képeket?
- Fontos, hogy a mérkőzés utáni galériában lehetőség szerint minden játékosról és a 12. játékosról, azaz a szurkolókról is legyen kép. Nem árt, ha rajta van az ellenfél is, és fontos, hogy ne lógjon bele a bíró a képbe. Látszania kell a küzdelemnek, a harcnak, a labdának is, annak, hogy itt most nem szórakoznak a fiúk.

- Az időjárás mennyiben nehezíti meg a munkádat?
- Nem tudok olyan meccset mondani, ahol optimálisak lettek volna a körülmények, mindig van valami, amihez alkalmazkodni kell. Amikor nagyon süt a nap, akkor jobb a gépnek, jobban tud dolgozni, én sem fázok, de olyankor mindig van egy nagyon fényes és egy nagyon árnyékos rész is, ez sem jó. Ha villanyfényes meccs van, akkor a világítás sok helyen nem megfelelő. Ma már egyre több hazai pályán optimálisak a fényviszonyok, jók a lámpák, de nem ez az általánosan jellemző. Ilyenkor számít sokat a technika, az eszköz.

- Voltunk együtt Máltán, és utána az UEFA hivatalos fotósának a tízmilliós gépéről áradoztál. Ennyit számít, hogy milyen a fényképezőgép és az optika? Lehet kompenzálni a különbséget?
- Kompenzálni lehet, de eltüntetni nem. Mondjuk pont Máltán jók voltak a fényviszonyok és az időjárás is. De ha már szóba került Málta, az ottaniakat nem érdekelte, hogy honnan fotózol, nem értették azt sem, miért kérem az itthon kötelező kelléknek számító fotósmellényt. Be tudtam járni a pálya szélét és tudtam készíteni olyan képeket mérkőzés közben a középpályáról és a hátvédekről, mint a támadósorról. De a kérdésre visszatérve, ha rossz az idő, akkor sokat számít, mi van a kezedben. Szerencsére idén ősszel a DVTK tudott vásárolni egy jó fényképezőgépet, és ez látszik már a képek minőségén is.

Szabó Gábor egyik kedvenc fotója


- Van kedvenc sztorid?
- Szerencsére elég jó kapcsolatba kerültem a kollégákkal és a játékosokkal. Mindenki nagyjából velem egy idős. Sok sztori van, de ezek inkább a pályán kívül, mérkőzések után történtek, ezekbe nem is szívesen avatnám be az olvasót. (nevet - a szerk.) A kedvenc történetem, ami egy EL-mérkőzéshez kötődik, az az, amikor Gruma gólt lőtt (Miroslav Grumić Bulgáriában a Litex ellen - a szerk.) és ahogy a labda átlépte a gólvonalat az volt az első pillanat, hogy engem keresett a szemével, hogy hol vagyok. Megtalált, felém futott és kiabálta, hogy fotózzam le. Így az én fényképezőgépembe néz gólöröm közben ő is és a többi játékos is, aki szaladt vele ünnepelni. Akkor úgy éreztem, hogy most célba értünk. A Magyar Kupa-döntő a másik nagy élményem, amikor a csapattal együtt voltam a szállodában, láttam mennyire komolyan veszik a srácok. Együtt mentünk a busszal, hihetetlen volt. Végül kevesen tudják, hogy a megye 145 pontjára kikerülő Ligakupa-győztes csapatfotó is az én képem. Bárhová mentem, mindenhol "szembejött velem", ez is nagy büszkeség volt számomra, ahogy az is, hogy sok utánpótlás és felnőtt játékos profil képe az én fotóm a közösségi oldalakon.

- Mennyit látsz te egy mérkőzésből?
- Ha akció van, azt lefotózom, és ha éppen kevesebb esemény történik a pályán, akkor vissza szoktam nézni a képeken, hogy mi történt, mert én olyankor csak arra összpontosítok, hogy el tudjam kapni a pillanatot. Hogy a kérdésedre is válaszoljak, nem annyit, mint egy szurkoló, én olyankor dolgozom.

- Az első csapatról sokat beszéltünk, de van ezen kívül más dolgod is, amikor éppen nem ők játszanak.
- Vannak például sajtótájékoztatók, Aluinvent-DVTK-, DVTK-Vénusz- és utánpótlás-meccsek, ez mind más és másféle rutint igényel. Prioritása minden esetben a nagy csapatnak van, ha rendezvényre mennek, ha promotálnak valamit, ha bárhol játszanak, nekem ott kell lenni. Utánuk jönnek a kosaras lányok, akiknek az összes hazai meccsén ott vagyok, illetve velük is voltam már idegenben. Ezek után jön az utánpótlás, a futsal, a sakk és minden más. Nagyon nagy előrelépés, hogy most már minden utánpótlás játékosról készítettünk műtermi képet, a szülő a DVTK weboldalán meg tudja nézni a saját csemetéjét. Fotózni kell a webshop termékeit, és sok minden mást is.

- Mi az, amiben fejlődhetnénk szerinted?
- Három dolgot tudnék említeni, de ezek előtt megjegyezném, hogy Magyarországon benne vagyunk a legjobb háromban kommunikáció, és ezen belül fotó szempontból. A Videoton és a Ferencváros a másik két csapat, ahol nagyon odafigyelnek még erre, anélkül, hogy bárkit meg szeretnék bántani, a többi klubnál ez gyerekcipőben jár. Tudni kell, hogy az említett másik két csapatnál előttünk járnak technikában és egyiknél sem egy fotós van, ez nagyban megkönnyíti a munkájukat. Elsőként tehát abban tudnánk fejlődni, hogy ha lenne egy másik fotós is, mert én csak egy helyen tudok lenni, de általában a pályának nem csak egy részén történnek dolgok. A másik a technika, de ott a határ a csillagos ég. A harmadik az, ha mondjuk az új stadionban lenne egy műtermünk, ahol egy reklámfotózást, egy portéfotózást helyben meg tudnánk oldani.

Szabó Gábor

- Ha a szurkoló egy unalmasabb meccsen szeretne téged megkeresni a szemével, merre keressen?
- Említsük meg példaként a Ferencváros elleni hazai meccset, ahol a fotósok többsége Budapestről, országos napilapoktól jött és a mérkőzésen mindkét félidőben a DVTK tizenhatosánál várták a gólokat. Ezzel szemben én és még egy-két helyi kollégám, a vendégek kapuja mögött voltunk, mert oda vártuk a gólt. Én mindig ott vagyok, ahová mi támadunk, ezt Boti (Antal Botond - a szerk.) többször szóvá is tette, hogy róla sosincs jó kép, ezért volt olyan meccs, ahol csak azért maradtam a mi kapunk mögött, hogy róla és a védőinkről is legyenek jó fotóink. Amíg a helyi média fotósai ott vannak, ahol a szurkolók és sokszor őket figyelik, az én dolgom elsősorban, hogy a csapatot fotózzam, mert a gólörömöt megörökíteni mindennél fontosabb.

- Úgy kezdtük, hogy nem voltál az a tipikus drukker, mielőtt ide kerültél Diósgyőrbe. Ha egyszer úgy alakul, hogy nem ez lesz a munkád, ki fogsz járni meccsre?
- Nem csak a Diósgyőrnek nem szurkoltam, magyar focit sem nagyon néztem, de mára megszerettem. Az utánpótlás csapatoknak is ugyanúgy tudok szorítani a meccseken, mint az első csapatnak, ez valami fertőzés lehet, amit elkap az ember, és nem tud belőle kigyógyulni. Ha úgy alakul, hogy egyszer már nem itt fogok dolgozni, azt is megkockáztatom, hogy idegenbe is fogok járni.

- Volt olyan mérkőzés, amin nem voltál ott az elmúlt másfél évben?
- Egy Ligakupa-meccs volt. Ennyi idő alatt talán ez megbocsátható.

- Köszönöm, hogy az ünnepek között rendelkezésünkre álltál, pihend ki magad, Boldog Új Évet!
- Én köszönöm, és neked is, a kollégáknak is és a szurkolóknak is BÚÉK!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!