Szivics Tomiszláv (Fotó: Szabó Gábor)


- Az előző idényben Ligakupát nyert és Magyar Kupa-döntőt játszott a DVTK, a bajnokságban az elmúlt harminc év legjobb teljesítményét nyújtva az 5. helyen végzett a csapat. Sikerült ősszel előrébb lépni?
- Szerintem igen. Nyáron nagyon rövid idő állt rendelkezésre csapatot építeni - pedig szükség volt rá, hiszen kilencen távoztak és kilencen érkeztek -, de jól rajtoltunk, ami lendületet adott. Idén ősszel mindössze tíz napig tartott a hullámvölgy, ami természetes dolog egy ilyen hosszú szezon során. A dobogóról várjuk a folytatást és négy ponttal többet gyűjtöttünk, mint tavaly az első 17 fordulóban. A harmadik hely értékét növeli, ha hátranézünk és látjuk, kik állnak mögöttünk. Erre alapozva fogalmazhatunk úgy, hogy jó szezont zártunk.

- Miért volt szükség erre a nagy játékosmozgásra?
- Volt, akire mi nem tartottunk igény, mások olyan ajánlatot kaptak, amivel nem tudtunk versenyezni. Összességben jól zártuk az átigazolási szezont, erős keret jött össze Diósgyőrben. Ebben az idényben húsz minőségi és motivált játékosunk van, akik közül bárki kezdő lehet. Nekem az a feladatom, hogy hét közben figyeljem, ki milyen formában készül, és ez alapján alakítsam az összeállítást. Azért volt sok rotáció, mert minden egyes váltással tudtunk valami pluszt adni a csapatnak.

Szivics Tomiszláv
a krasznodari kispadon (Fotó: Szabó Gábor)

- Az Európa Ligával kezdődött az idény. Számítottál rá, hogy három kört megy a DVTK?
- A máltai csapat a sorsolás után kötelező továbbjutásnak tűnt, majd az első mérkőzésen bebizonyította a Birkirkara, hogy ez nincs így. A visszavágón azonban helyre tettük a dolgokat. A bolgár Litex Lovecs elleni továbbjutással bravúrt hajtottunk végre. Az orosz FK Krasznodar egy másik dimenziót képvisel - az erős orosz bajnokságban küzdenek a dobogóért és az EL csoportkörben sem szerepeltek le -, arra jó volt ez a két mérkőzés, hogy belekóstoljunk a magas színvonalú labdarúgásba. Őszintén szólva nem volt sok esélyünk, de ebből is levontuk a tanulságot, amit kamatoztatni tudtunk a bajnokságban.

- Más taktikával játszik a DVTK, mint tavaly, ez volt az eredeti elképzelésed?
- Nem. Egészen mást terveztem, hiszen Barczi Dávid mellé nem véletlenül igazoltuk Bognár Istvánt és Bori Gábort, hogy a középpálya tele legyen kreatív játékosokkal. Amikor rájöttem, hogy nem tudják az elvártat hozni, akkor egész más útra léptünk. A keret kialakításánál próbáltunk mindenre felkészülni, erre az eshetőségre is. A beadásokra és középen jól fejelő játékosokra épülő játék eredményre vezetett, így nem kellett harmadik verziót begyakorolni. Nem véletlenül kerestünk nyáron gyors és a támadásokat szívesen támogató szélső hátvédeket, valamint magas, jól fejelő csatárokat. Ebbe a játékba illeszkedik Jenner is, aki tavasszal hatalmas erősítést jelent majd.

- Az idei év utolsó pillanatában esett Griffiths-gólban összesűrűsödött minden, ami az egész évet jellemezte: hátrányból sikerült fordítani, az utolsó pillanatban, egy fejesgóllal. Valóban ilyen volt az ősz?
-  Erővel és mentális erővel sokat értünk el, megmutattuk, hogy karakteres csapat vagyunk. Második éve dolgozok a csapattal, tavaly is a kiváló erőnlét volt az egyik erősségünk. Erre rátettünk még egy lapáttal és folyamatosan fejlesztjük a mentalitást is. Hogy hogyan? Ez is egy hosszú folyamat, ahogy a testet, úgy a fejet is lehet edzeni. Az edzéseken minden gyakorlatnak célja van, ha azt akarjuk, hogy jól versenyző játékosaink legyenek, akkor minden feladatba bele kell csempészni a versengést. Ezen kívül voltak közös és egyéni beszélgetések, úgy látom, kezd beérni ez a munka is.

- A szezon elején meghirdetted, hogy a “Diósgyőri vár” egy bevehetetlen erőd és veretlen is a csapat hazai pályán.
- Szoktam tartani a szavam. Azért hangsúlyoztam ezt, mert olyan szurkolói támogatást kapunk, amit meg kell hálálni. Viszont tavaly jól szerepeltünk idegenben, ebben a bajnokságban kevésbé. Ennek az az oka, hogy érkeztek nyáron olyan játékosok, akiknek még meg kell tanulni, hogy idegenben is ugyanúgy kell játszani, mint itthon. Tavaly Futács Márkó igazi vezéregyéniségként mentálisan nagyon erős volt és bíztak benne a többiek. Ugyanezt várom Griffithstől, bízom benne, hogy ő is hátára veszi a csapatot.

Így ünnepelt Szivics Tomiszláv
az FTC legyőzése után (Fotó: Szabó Gábor)

- Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés ebben a félévben?
- Szerencsére sok volt. Nem szeretnék kiemelni egyet sem, még akkor sem, ha megvan a súlya annak, amikor egy csapat 32 év után győzi le a Ferencvárost, vagy ha a legeslegutolsó pillanatban diadalmaskodik az Újpest ellen. A Kecskemét elleni győzelem azért emlékezetes, mert még sosem nyertem ellenük. Vagy az MTK elleni mérkőzés első félideje, ami vitathatatlanul a legjobb 45 percünk volt, azt szeretném, hogy mindig úgy játsszunk.

- Mi volt az oka annak, hogy a Bozsik Stadionban jött ki legjobban a lépés?
- Tavaly a rangadókat sorra elbuktuk, idén viszont megvertük az FTC-t, az MTK-t és az Újpestet, ikszeltünk a Győr és a DVSC ellen is. Garami József csapata ellen a taktika mellett megvolt az a motiváció, hogy győzelmünkkel versenyben maradtunk a dobogóért, ellenkező esetben visszaestünk volna a középmezőnybe.

- Már ahhoz is előrébb kell lépni, hogy a harmadik helyet meg lehessen tartani. Mi kell ehhez?
- Ezeket az erényeket meg kell tartani, tavasszal a játékon kell még javítani, hogy ne legyenek ilyen szoros mérkőzések, szeretném, ha egyszer nem kellene az utolsó pillanatig izgulni. Az biztos, hogy tavasszal sok munka vár ránk, és azt ígérhetem, hogy a motivációval és fegyelemmel nem lesz probléma.

- Összesen tíz játékos szerzett gólt az OTP Bank Ligában, ez is a csapat erejét mutatja?
- Korábbi csapataimnál sem építettem egyetlen játékosra, mert egy okos edző ráállít két védőt és máris megöli a játékot. Az a jó, ha sok játékos jelent veszélyt - Grumić, Griffiths 5-5; Takács, Marjanović, Bacsa 3-3 gólt szerzett -, nem tudja az ellenfél, hogy kire figyeljen jobban, bárki veszélyes lehet. Még várom, hogy Bognár és Barczi is felzárkózzon hozzájuk a házi góllövő listán.

- Az előző idényben minden őszi mérkőzés után azt mondtad, tavasszal még jobb lesz, és úgy is lett. Mered most is ezt mondani?
- Előbb várjuk meg, milyen kerettel tudunk dolgozni! Lássuk, ki távozik, és ha távozik, akkor tudjuk-e hasonló kaliberű játékossal pótolni!

- Véget ért a bajnokság, jut-e idő a pihenésre, vagy egy edző gondolatai ilyenkor is a csapata körül forognak?
- Néhány napig még foglalkozni kell az új igazolásokkal, de azt ígértem a családomnak, hogy utána tíz napra kikapcsolom még a telefonomat is, hiszen ennyi nekik is jár. Elmegyünk Olaszországba síelni, az újévet is ott köszöntöm. Január 15-én pedig már kezdődhet a közös felkészülés előbb tesztekkel, majd edzőmérkőzésekkel, edzőtáborral.

Végezetül szeretném megköszönni ezt a gyönyörű esztendőt a szurkolóknak, a játékosoknak, a vezetőknek, és mindenkinek, aki kivette a részét a sikerből. Kellemes ünnepeket és egy még sikeresebb évet kívánok!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!