A fiatal szakvezetővel, aki egy szerdai bejelentés és az azt követő csütörtöki döntés következtében szombaton, Pakson foglal helyet a DVTK kispadján először vezetőedzői minőségben (mármint a jelenlegi helyzetben; de van már múltja e poszton, erről még lesz szó), pénteken délelőtt ültünk le beszélgetni. Tulajdonképpen jelen interjú révén hangzik el a fenti bejelentés hivatalosan: Tóth László helyét, amint arra elmúlt napokbeli híreink utaltak, eddigi segítőinek egyike veszi át mostantól, az idény hátralévő részére. Benczés Mikivel - korára, ugyanakkor régi piros-fehér kötődésére tekintettel még a szurkolók is becenevén ismerik és szólítják - a stadionban, stílszerűen a kispadoknál találkoztunk, ahol mindjárt az lett a nyitótéma, hogy milyen "koreográfiára" készül: a hazai mérkőzések hevében ülni avagy állni fog-e, netán oldalvonalig rohangálni, bírót számon kérni... Mint mondta, készülni nem készül, de alighanem többnyire állva fogja nézni a találkozókat, viszont közismerten nem az a személyiség, akit kiállítás, lelátóra küldés fenyegetne vehemens magatartása miatt. Ezután azzal folytattuk: gratulálunk a megbízatásához.

- Van mihez? Hogyan éled meg ezt a szituációt? Kitüntetés vagy átok?

- Igen, és köszönöm szépen. Egyrészt mindenképpen óriási megtiszteltetés. Ugyanakkor óriási teher is. Még ha azt mondják is, hogy nem az. Hogy a kiesés az elsőosztályból Benczés Miklóssal fog megtörténni... nem felemelő érzés, noha most már borítékolható. Ha nekem ezt a szerepet szánta a sors, kiesni a centenáriumi évben, az szomorú.

- Pláne úgy, hogy a kívülálló, a szurkoló csak keresi az okot, az indokot, a magyarázatot.

- Nincsenek titkok emögött. Sokan keresik, de hiába. Egy klub stabilitása és eredményei szempontjából nagyon fontos az állandóság, mind a játékoskeret, mind a szakvezetés, mind a menedzsment terén. Ha mind megvan, se biztos a siker, de ha egy is hiányzik, az kétségessé teszi. Ha pedig minddel gond van... A DVTK-nál az utóbbi években nem volt biztosított egyik sem. Előre látható volt, hogy hosszú távon baj lesz belőle. Hogy ez pont most, az ünnepi évforduló idején következik be? Ez a legnagyobb szívfájdalmam.

- A bizonytalan helyzet képét erősítette a drukkerek szemében, hogy a mostani edzőváltás is amolyan ad hoc ügynek tetszett. Vagy hetekre előre meg volt tervezve?

- Nem, ez így tényleg szerdán, a bajnoki után merült fel először. Én onnan tudtam meg, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatót követően - ahol nem voltam jelen - egy újságíró rákérdezett. Gratulált. Kérdezem: mihez? Aztán Laci elmondta, mit nyilatkozott. Ugyanakkor szó sincs róla, hogy úgymond hirtelen felindulásból, a vereség miatti csalódottságában határozta volna el, hogy csere lesz köztünk. Mikor kértem, hogy ezt a négy meccset már vigye végig, mert szerintem nincs értelme a váltásnak, ő ragaszkodott hozzá, hogy előrébb lépjek.

 

- Mire te?

- Később még Nagy Bélával is beszéltem, ismertette a klubvezetés elképzelését. Aludtam rá egyet, és elvállaltam.

- Tóth László az elmúlt napokban utalt rá, hogy jó kapcsolat van köztetek, ahogy ő fogalmaz, "alany-állítmány" viszonyban dolgoztok, emiatt is bízik benned, jó szívvel adja a kezedbe az irányítást.

- Ez igaz, noha hozzá kell tenni, a hierarchikus rend megvolt, vezetőedző és segédedzők, gyakran kikérte a véleményemet, de természetesen az ő elképzelései szerint folyt a szakmai munka. Tehát jó a viszonyunk, most is, semmi okát nem látom, hogy megváltozzon. Viszont mától azt kell mondani: az elsőszámú felelős a játékért és az eredményért én vagyok. Nem feledkezve meg, persze, segítőimről, Veréb Györgyről és Vitelki Zoltánról.

- A szurkolók azon része, amely tüzetesen figyeli szeretett egyesülete életét, jól ismer téged, jól emlékezhet diósgyőri szerepvállalásod fontosabb állomásaira. Sokan mások viszont nemigen tartják számon, ki a klubnál a segédedző. Nekik mutassunk be kicsit alaposabban, a kezdetektől.

- Salgótarjánban születtem...

- Futballváros!

- Hajaj! Hogy csak egy híres edzőt mondjak, aki szintén onnan származik: Szabó Géza. Őt nem kell külön bemutatni. Ami engem illet, kilencéves korom óta miskolci vagyok. (Miklós idén 41 esztendős - a szerk.) Még Tarjánban ismerkedtem meg gyerekként a futballal. Az ideköltözés után a DVTK serdülőcsapatában játszottam. Csakhogy fiatalon abbahagytam, 15 évesen; későn érő típus voltam, alacsony növésű... feladtam. Úgyhogy ha olvassa most ezt egy ilyen korú kissrác, üzenem, ő ne adja fel! Folytatva a történetet, a Bláthyba jártam iskolába; mint Veréb Gyuri bácsi, persze, ő jóval korábban. Diákként még az ő korosztályát láttam játszani, mikor osztálytársaimmal rendszeresen kijártunk, az NBII-be, idegenbe is sokszor elkísértük a csapatot. Nagy szurkoló voltam.

- Ezzel most az olvasók egy részénél újabb jó pontokat gyűjtöttél...

- Főiskolára Nyíregyházára jártam...

- ...Ezzel meg egy pici fekete pontot...

- Testnevelő tanár szakon tanultam, s akkor kezdtem amatőrként újra futballozni, majd utánpótlásedzőként kerültem ismét a DVTK-hoz, még Nyíregyházáról jártam emiatt haza. Nagy örömöt okozott, hogy Diósgyőrben dolgozhatok, sokat jelent nekem a klub. Nem felejtem máig sem a piros-fehér mezes gombfocicsapatomat, Veréb Gyurival a kapuban... Ami a karrier további alakulását illeti, sosem voltam afféle törtető típus. Bár kell hogy az emberben legyen ambíció, ami előreviszi. Azt álmaimban sem reméltem - mondtam is épp tegnap a feleségemnek -, hogy egyszer majd én vezethetem a DVTK csapatát a Ferencváros ellen... Pedig ez egy megvalósult álom. Igaz, kicsit keserű álom.

 

- Eljutottunk a sztoriban a máig. Milyennek látod a jelent és a jövőt?

- Bizonytalanság van a klubnál. Nem tudják, de legalábbis én nem tudom, hogy nyártól ki lesz a befektető, a tulajdonos. Márpedig a célokat és a megvalósításukhoz szükséges eszközöket a tulajdonosi kör határozza meg. Ha engem kérdeznének, nekem az a meggyőződésem, hogy a klub építése most előrébb való, mint a csapaté.

- Tekintsünk egész rövid távra előre. Mi lesz holnap?

- Holnap? Nem akarom mentegetőzéssel kezdeni. De akár eredmény, akár eredménytelenség következik, az még nem lehet az én munkám következménye. Azt még nem találták ki, hogy egyetlen edzésen valaki úgy készítse fel a csapatát, hogy másnap minden működjön! De azt jogosan várhatom el, hogy az általam pályára küldött játékosok elszántságukat bizonyítsák. De kitől lehet ilyesmit egyértelműen elvárni? Kiben van a szükséges szív és lelkesedés? Nos, ezért kell helyi kötődésűekre építeni. Ezek a srácok alig várják, hogy a DVTK-stadion füvére léphessenek.

- Szakmai körökben is, szurkolói beszélgetésekben is örök téma, hogy a "jöjjenek a fiatalok" csak jól hangzó szlogen-e, hogy milyen arányban van szükség rutinos játékosokra, idegenlégiósokra, sztárokra, illetve saját nevelésű tehetségekre, idejekorán bevetett ifikre. Szóval olyan egyszerű volna a képlet, mint a laikusok képzelik?

- Végül is a futball nagyon egyszerű játék. Csak az edzők túlbonyolítják. A konkrétumra rátérve: ma még nem tudjuk, kikkel számolhatunk az NBII-re. Én azt mondom, minél nagyobb arányban helyi fiatalokra építsünk. De végül azon múlik majd, mik lesznek a klub igényei, és mik a játékosok igényei. Ennek kell összhangban lennie. Tudom, hogy a szurkolók megújulást várnak, és máris "kombinálnak" a folytatást, a jövő csapatát illetően. Én nem üzenek nekik. Csak kérni szeretnék tőlük. Hogy a DVTK itt tart, abban nekem is van szerepem. A kudarcot is fel kell vállalni. Minden itt dolgozónak. De mégis kérem - mert csak kérhetem -, erre a kis időre, erre a négy meccsre szavazzanak bizalmat a fiataloknak, és minden pályára lépőnek.

- És egyúttal neked.

- Ezt nem is kérem.

- Apropó, az elmúlt egy esztendő azt mutatta, hogy fogadjon az ezerfejű nagyérdemű bármilyen bizalommal és szeretettel, pár hét, pár hónap sikertelenség után rendre mindenkinek a neve elé odakerült a "takarodj", mint afféle eposzi jelző... Tartasz ettől? Felkészültél ilyesmire?

- Félek-e attól, hogy vereségek után kikezdenek a szurkolók? Nem szabad, mert ha félek, be is következik... Egyébként úgy vélem, nem véletlen, hogy ilyen magatartást tanúsítanak a csalódott drukkereink. Mint ahogy nem véletlen, hogy Németországban vagy Angliában a lelátókon inkább tapsolnak, énekelnek, családostul. És nem véletlen, hogy nálunk meg a futballstadionban találják meg sokan az alkalmat, hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek. Magyarországon ma itt tart a futball. Itt tart, Miskolcon is - de ez akkor is a miénk.

 

Benczés Miklós pályafutása főbb állomásairól:

- az NBII-ben voltam először pályaedző, Pajkos János mellett

- a vezetőedzőséget először amatőr osztályban próbáltam ki, Arnóton, szép sikerekkel, majd Hejőcsabán, óriási kudarccal. De az is "én" voltam. Talán életemben a legtöbbet akkor tanultam.

- visszakerültem a DVTK utánpótlásához, Vityával közösen dolgoztunk

- Pajkos János hívott maga mellé újfent pályaedzőnek

- azután még a következőkkel dolgoztam együtt: Csank János, Vágó Attila, Gálhidi György, Sisa Tibor, Aczél Zoltán, Tornyi Barnabás, Tóth László

- pályafutásomban vezetőedzőként két elsőosztályú bajnokin ültem a diósgyőri kispadon, valamint három Ligakupa-meccsen, és két nyári felkészülést vezettem le. Az NBI-es mérkőzések egymás után következtek, egy héten belül, mielőtt Sisa Tibor vette volna át a posztot. A Nyíregyházán elért bravúros döntetlen (2-2) felejthetetlen: mindig emlékezni fogok a szurkolók szeretetére.

 

.