A sajtótájékoztató anyaga látható lesz az M4-en, a Miskolc Televízióban, hallható a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban és a Nemzeti Sportban is. A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót.

OTP Bank Liga 33. forduló

2016. április 30., szombat
19:00 Diósgyőri VTK - Paksi FC

Egervári Sándor: - Bizakodó vagyok, hogy a sérült játékosaink rendelkezésünkre állnak és remélem, hogy győzelemmel sikerül befejeznünk ezt a szezont. Szeretnénk szórakoztatni a közönségünket, hogy kellemes szájízzel tudjunk emlékezni a bajnokság végére. A Paks nagyon kiszámíthatatlan csapat. Képesek meghatározó, jó játékot produkálni. Egy harcos, fiatal gárdáról van szó, akik idegenbeli szerepléseik alkalmával nagyon sok nehézséget okoztak már a hazai pályán játszó csapatoknak. Bízom abban, hogy szombaton a mi akaratunk fog érvényesülni.

Csertői Aurél: - Ez lesz a bajnokság utolsó mérkőzése, de ettől függetlenül, vagy pont ezért, ez is fontos a számunkra. Minden meccs számít, minden pontra szükségünk van. Úgy alakult, hogy vannak eltiltott játékosaink, ami nem könnyíti meg a helyzetünket, de így is a győzelem reményében lépünk majd pályára. Ez nem lesz könnyű, mivel a DVTK hazai környezetben roppant veszélyes.

A szezon utolsó sajtótájékoztatója 2
Fotók: Szabó Krisztián

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!