 |
| Boros Gábor fogadja a szurkolók gratulációját (Fotó: Szabó Gábor) |
- Milyennek láttad a múlt szombati Nyíregyháza - DVTK mérkőzést?
- Az első félidőben a Nyíregyháza kicsit tüzesebben játszott. A második játékrészben mi voltunk a harcosabbak, és az utolsó harminc percben már a helyzeteink is megvoltak, amiből kettőt értékesítettünk. Hátul pedig jól zárt a védelem, és Boti (Antal Botond - a szerk.) is kiválóan védett.
- Bajnoki mérkőzésen Dunaújvárosban kerültél be először a DVTK keretébe. Nyíregyházán vártad a lehetőséget?
- A félidőben elkezdett mozgás után a második félidő alatt intenzíven melegítettünk. Azt sejtettem, hogy Zoli bá’ nem védőt fog beállítani, reménykedtem, hogy Dave (Vitelki Zoltán és Barczi Dávid - a szerk.) és közülem rám esik a választása. A vége előtt néhány perccel szólt Pilu bá’ (Kriston István - a szerk.), hogy menjek, be fogok állni. Ilyen gyorsan még életemben nem öltöztem át a kispadon, mint szombaton. Zoli bá’ nem mondott sokat, csak rám mosolygott és azt kérte, döntsem el a meccset. Sikerült.
- Hogyan emlékszel a gólodra?
- Nagyon jó labdát kaptam, pont a lábamhoz érkezett. Egyből ellőttem, ugyanakkor abban a pillanatban feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem vettem át. Ám amikor láttam, hogy bement, nagyon megörültem.
- Az ilyen kapu előtti helyzetekben máskor is ösztönösen döntesz?
- Többnyire nincs idő gondolkodni, ha minden lehetőséget egyesével végigvennék, akkor biztosan odaérnek a védők.
- A gólodhoz kellett egy hatalmas sprint is, de eggyel korábban is vágtáztál egy hatalmasat. Ilyen jó erőben vagy?
- Két perce voltam a pályán, nem gondolkodtam, hogy elinduljak-e, az az igazság, hogy korábban nem értem labdához, és ha jobban belegondolok, utána sem (húzza hatalmas mosolyra a száját - a szerk.). De, ha már 90 perc lett volna a lábamban, akkor sem lett volna kérdés, hogy lenyomjam a sprintet, nálam ez alapnak számít.
- Apukád élvonalbeli labdarúgó volt Csehszlovákiában, hogyan értékelte a bemutatkozást?
- Sajnos a mérkőzésre nem tudtak eljönni a szüleim, utána persze egyből őket hívtam. Nagy volt az öröm a tévé előtt, a hírek szerint apukám fogadta higgadtabban a gólomat, anyukám sikítozott, talán még sírt is egy keveset.
- És te hogyan élted meg, mit éreztél?
- Mindent és semmit, még most sem tudom szavakba önteni az érzéseimet. A meccs után nehezen aludtam el, hajnali 2-3-ig csak ez járt a fejemben.
- Vasárnap délután fél öttől az MTK ellen fejezi be a bajnokságot a DVTK.
- Lőttem egy gólt az NB I.-ben, de sokkal többet szeretnék, ezért dolgozom az edzéseken. Bízom benne, hogy ismét lehetőséget kapok, és akkor a többi csak rajtam múlik.
