Bognár István (Fotó: Szabó Krisztián)


- Több mint egy éve a DVTK játékosa vagy. Hogyan látod az eddigi teljesítményed?
- Hullámzik a helyzetem Diósgyőrben, amikor kikerültem a csapatból, mintha hosszú időre elfelejtett volna a szakvezetés, amikor viszont újra játszhattam, akkor sorra kaptam a lehetőséget, köztes helyzet nem volt. És ez nem feltétlenül edzőfüggő, mert az előző idényben Szivics Tomiszláv idején ősszel sokat játszottam, tavasszal viszont kispadra ültetett, Vitelki Zoltán ismét beállított a csapatba, majd az idei bajnokságot ismét a cserék között kezdtem, most viszont élvezem Bekő Balázs bizalmát. Minden játékos örül, ha bíznak benne, de engem különösen feldob, ha kulcsszerepet kapok a csapat játékában. Szeretem azt a fajta nyomást, hogy rajtam múlik a támadások eredményessége.

- Az idei bajnoki rajtot a kispadról nézted, majd néhány forduló óta nélkülözhetetlen vagy.
- Most sem edzek másként, mint korábban, különben is a mérkőzésen mutatott teljesítmény az, ami igazán számít. Viszont próbáltam néhány apróságon változtatni annak érdekében, hogy eredményesebb legyek a pályán. Borbély Erik erőnléti edzővel az edzések előtt rendszeresen külön edzünk a konditeremben. Előkerülnek a súlyzók is, de elsősorban a saját súlyomat használom erőfejlesztésre. Emellett a táplálkozásra is fokozottan figyelek. Alkatom miatt bármit és bármennyit ehetnék, akkor sem híznék el, azonban 10-20 százalékkal is jobb teljesítményre vagyok képes azért, mert sokkal tudatosabban választom meg az étkezések idejét és azt, hogy mit fogyasztok. Ezek eredményeként jobb erőben érzem magam.

Bognár István (Fotó: Szabó Krisztián)

- A javuló erőnlétnek köszönhető, hogy többet vagy játékban?
- Igen, hiszen több futással sokkal közelebb tudok helyezkedni a labdához. Emellett fontos a társak szerepe is, érzem, hogy bíznak bennem, illetve egyre inkább formálódik a csapat, jobban megismerjük egymás erősségeit a pályán, ami gördülékenyebbé teszi az összjátékot.

- Nem sajnálod, hogy a jégkoronggal ellentétben a fociban nem számít gólpassznak az asszisztot megelőző passz is? Hat meccs, egy gól, három gólpassz helyett 6/1/6 lehetne a mutatód.
- A góljaim, gólpasszaim számát tudom, a kulcspasszokat viszont statisztikai értelemben nem számolom, de pontosan tudom, melyik átadásom után ért el végül gólt a csapat. Ebből is lehet önbizalmat meríteni.

- És még arra is jó, hogy odaszólj az Instagramon annak a társnak, aki nem köszöni meg a tökéletes beadást.
- Mint minden jó társaságban, nálunk is folyamatosan megy a zrika, csak annyi a titok, hogy nem szabad komolyan venni a megjegyzéseket. A téma bármi lehet, Oku (Dražen Okuka - a szerk.) például hatalmas Djoković-rajongó, míg én Federernek szurkolok, egy győztes Grand Slam-döntő után hétfőn alig várjuk, hogy a másik belépjen az öltözőbe. Régen volt már a kezemben teniszütő, de mindig beszéljük, hogy egy szabad vasárnapon elmegyünk játszani. A szombati meccs ide vagy oda, biztosan vérre menne, de így, hogy hallom, Okuka korábban versenyszerűen teniszezett, újra át kell gondolom. (Nevet - a szerk.) Visszatérve a csapaton belüli hangulatra, nagy divat most a másik helytelen szóhasználatának kijavítása, hirtelen tele lett az öltöző nyeltvannácikkal, akik a legkisebb hibára is lecsapnak.

- Az öltözőben Németh Milán ül közvetlenül melletted, valamint Lipták Zoltán és Bacsa Patrik foglal helyet a közelben.
- Az ülésrend teljesen véletlenül alakult így, hiszen az új érkező oda ül, ahol szabad helyet talál. Jól elvagyunk a sarokban, a világért nem cserélnék senkivel. A pályán kívül viszont Bacsa Patrik, Novothny Soma és Tamás Márk az, akivel több időt töltök együtt, hiszen nagyjából egyidősek vagyunk. A csütörtököt például kineveztük játéknapnak, amikor szinte végig együtt vagyunk. Mivel ez a regenerációs tréning napja, amikor a keddi és a szerdai dupla edzést követően már nem kapunk komoly terhelést, lábtenisszel mozgatjuk át az izmainkat. A párokat sorsoljuk, de akárhogy alakul, mindig komoly csata alakul ki. Véleményem szerint a lábtenisz kiváló képességfejlesztő játék, az elmúlt hónapokban, mióta a program része lett, látni lehet a fejlődést. A nap folytatásában darts következik, majd fifázunk. Este pedig a vesztes páros meghívja moziba a győzteseket.

- Milyen filmeket néztek meg?
- A jókat. Eddig mindig meg tudtunk állapodni, hogy melyik legyen a választékból. Én személy szerint a krimit - korábban rengeteg Agatha Christie-regényt olvastam, szinte mindegyik Poirot filmfeldolgozást láttam -, thrillert, vígjátékot szeretem, a horror és a romantikus filmek állnak távolabb tőlem. És persze a sportfilmek is jöhetnek, ha nem gagyik.

Bognár István (Fotó: Szabó Krisztián)


- A pályán is szereted a stresszt?
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretem az adrenalint. A fociban és azon kívül is azt vonz, ha nem csak csinálok valamit, hanem annak van értelme, célja. A meccsek hajrájában vagy éppen a hosszabbításban, amikor már nincs javításra lehetőség, akkor engem nem nyomaszt a felelősség, hanem nagyobb koncentrációra serkent a helyzet. Most is vissza tudok emlékezni arra az érzésre, amikor az Újpest ellen a szabadrúgáshoz és a szöglethez, vagy a Puskás Akadémia ellen az oldalszabadrúgáshoz tettem le a labdát. Meg kellett csinálni, nem volt más lehetőség. Kizártam minden külső tényezőt és sikerült pontosan lőnöm, beadnom.

- Egy korábbi interjúban elárultad, hogy a világsztárok játékából is tanulsz, de akkor nem beszéltél arról, hogy szurkolsz-e valakinek.
- Amikor édesapám Franciaországban játszott, akkor a bátyám a Marseille csapatának kezdett szurkolni. Jó testvérként ezek után nekem nem maradt más, mint az ősellenség, Paris Saint-Germain. Azóta is kitartok mellettük, játsszon a csapat a kiesés ellen vagy a Bajnokok Ligájában. Úgyszintén gyerekkori kedvenc az AC Milan, még Andrij Sevcsenko miatt szerettem meg őket, illetve Francesco Totti miatt az AS Roma csapatát. A választásokban biztosan közre játszott az is, hogy imádom Franciaországot, a francia nyelvet, a francia kultúrát, a kedvenc európai városom pedig Róma.

- A sokszoros magyar válogatott labdarúgó Bognár György fia vagy. Volt esélyed, hogy ne legyél labdarúgó?
- Nem sok. A testvéremnek, ifj. Bognár Györgynek is szenvedélye a foci, legmagasabb szinten az NB II.-ben játszott. Ameddig vissza tudok emlékezni, nekem is a foci töltötte ki a gyerekkorom, mindig ez érdekelt, az külön szerencse, hogy tehetség is társult hozzá. De nem csak ezt, hanem az adottságokat is örököltem, így sem csatár, sem védő nem lehettem, hanem édesapámat követtem a középpályán.

- Nem akarlak visszavonultatni, de elképzelhető, hogy a kispadon is kövesd?
- Ahogy felnő az ember, elgondolkodik rajta, mihez kezd az életével, majd ahogy telnek az évek, arra is kell gondolni, hogy mi legyen a labdarúgás után. Most úgy gondolom, hogy szeretnék később is a fociban maradni, ami még mindig több lehetőséget jelent, azonban az adrenalin miatt az edzői pályában gondolkodom. Ennek nincs köze édesapámhoz, egyszerűen a foci világában érzem jól magam.

- Kovács Gáborral és Nikházi Márkkal ellentétben neked még nincs edzői végzettséged, egészen mást tanulsz az egyetemen.
- A Corvinus Egyetemen kommunikációt és médiatudományt hallgatok és reményeim szerint nyáron diplomázok, valamint nemzetközi tanulmányok szakra járok, most passzív félévem van. Az utóbbi érdekel jobban, amikor elkezdtem, a sportdiplomáciai pálya lebegett a szemem előtt, de most nem látom magam öltönyben és nyakkendőben. Ahogy mondtam, az adrenalin-függőség miatt közelebb szeretnék maradni a pályához, de még az is lehet, hogy másfelé vet az élet. Amit elkezdtem, az élet minden területén szeretem befejezni, így vagyok a kommunikáció szakkal is.

- És Diósgyőrben mit szeretnél "befejezni"?
- Szeretnék a most megkezdett úton tovább menni, mert úgy érzem, jó irányba tartok. Nem csak egy-két alkalommal, hanem folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanom és akkor messzire juthatok.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!

Bognár István (Fotó: Szabó Krisztián)