Már első néhány edzőmérkőzésén, a próbajátékok alkalmával gólokkal, passzokkal vétette észre magát, a műfüves pályára kilátogatott szurkolókat is hamar megnyerve magának - talán azokat is, akik saját szemükkel nem látták, csak neve, múltja, és mások elmondása alapján próbáltak képet alkotni a külföldi klasszis által képviselt nívóról. A pénteki Barcika-meccs után találtunk rá módot, hogy először bővebben elbeszélgessünk vele - Huszovszky Mária tolmács segítségével -; az elkészült interjú az alábbiakban olvasható.
- A drukkerek jelentős része, s talán nem is csak Miskolcon, még most sem tért magához a meglepetéstől: egy, már a spanyol elsőosztályban, igen neves csapatoknál is szerepelt, második ligás gólkirályi címet birtokló játékos hogy kerül hazánk... Az NBII-be. Szóval megkerülhetetlen a kérdés, s nem is nagyon ragoznánk: tulajdonképpen hogy kerülsz ide?
- Futballozni jöttem. Azt szeretnék, méghozzá most a Diósgyőr színeiben.
- De azért szeretnénk valamit tudni a szenzációs ideigazolás részleteiről, hátteréről!
- A spanyolországi ügynökömmel csapatot kerestünk számomra. Miután végeztem a Murciánál decemberben a játékosok szervezete révén játszhattam meccseket. És akkor jött a külföldi lehetőség. Az ügynököm kapcsolatba lépett a Diósgyőrrel.
- Spanyol játékosokra amúgy sem jellemző, hogy idegen bajnokságokban próbáljanak szerencsét.
- Esetemben egyszerű a helyzet: otthon nem volt csapatom. Felajánlották ezt a lehetőséget. És én szeretnék játszani. Ez a három tényező adódott össze. A magyar fociról amúgy valóban keveset tudtam, de amikor elért a megkeresés, elkezdtem utánanézni, érdeklődni, tájékozódni. Miskolcról vagy a DVTK-ról pedig nem tudtam azelőtt semmit. De mára utánanéztem a neten.
José Luque a havas pályán (fotó: bp) |
- Ha magyar labdarúgás, akkor egy spanyoltól kérdezni sem kell, hogy ami elsőre eszébe jut, az nyilván Puskás Ferenc.
- Igen, természetesen.
- Ez itt most viszont a magyar másodosztály. Ezek szerint nem riasztott el a tény.
- Mindig is szerettem a kihívásokat. Az élet maga egy nagy kihívás.
- A miskolci szurkolók találgatják, elsősorban csatárként, avagy középpályás poszton érdemes rád számítani.
- Középpályás vagyok, bal oldali. De játszottam már pályafutásom során csatárt, sőt, baloldali védőt is.
- Azt azért tudjuk, hogy a gólszerzés az erősséged.
- Még inkább a passzolás.
- És a szabadúgások, ugyebár?
- Igen.
- És még védekezni is tudsz.
- Igen.
- Ha már a pályafutásod eddigi szakasza szóba került: a karrieredben hova helyezed el ezt a miskolci szereplést?
- Kihívás, ahogy mondtam. Új ország, új nyelv, itt minden új számomra.
- Apropó, nyelv. Tanulsz magyarul?
- Angolul kezdtem tanulni. Úgy hallottam, itt az emberek 80-90 százaléka tud angolul.
- Ebben nem vagyunk biztosak...
- De, a villamoson, meg a taxiban is azt tapasztaltam, hogy értenek angolul. Még a kisgyerekek is.
- És arról mennyire szereztél benyomásokat, hogy a helyi szurkolók mekkora várakozással tekintenek a játékod elé?
- Várakozások? Valószínűleg ugyanazt várják tőlem, mint máshol: gólokat, jó focit. Hogy mindent megtegyek ennek érdekében. Egy új kihívás, aminek meg kell felelnem. Hogy lássák, valóban megérdemeltem a bizalmat.
- Pár hete úgy utaztál haza, hogy a családod körében szeretnél dönteni a hogyan tovább kérdésében. Hallhatunk róluk valamit?
- Nős vagyok, két gyermekünk közül a fiú hatéves, a kislány három. Mit szóltak az ideszerződésemhez? Először meglepődtek. De tudják, hogy otthon szinte lehetetlen volt munkát találnom. A feleségem amúgy is mindenben segít, támogat. Lelkesedett a magyarországi lehetőség miatt ő is.
- Követnek téged ide?
- Egyelőre semmiképp sem, júniusig egyedül leszek.
- De meglátogatnak talán?
- Minden bizonnyal.
- Egy könnyedebb, ám annál aktuálisabb kérdés a végére: otthon jászottál-e már havas pályán? Mert úgy néz ki, itt fogsz...
- Talán kétszer-háromszor. De nem akkora hóban.