Már első néhány edzőmérkőzésén, a próbajátékok alkalmával gólokkal, passzokkal vétette észre magát, a műfüves pályára kilátogatott szurkolókat is hamar megnyerve magának - talán azokat is, akik saját szemükkel nem látták, csak neve, múltja, és mások elmondása alapján próbáltak képet alkotni a külföldi klasszis által képviselt nívóról. A pénteki Barcika-meccs után találtunk rá módot, hogy először bővebben elbeszélgessünk vele - Huszovszky Mária tolmács segítségével -; az elkészült interjú az alábbiakban olvasható.

- A drukkerek jelentős része, s talán nem is csak Miskolcon, még most sem tért magához a meglepetéstől: egy, már a spanyol elsőosztályban, igen neves csapatoknál is szerepelt, második ligás gólkirályi címet birtokló játékos hogy kerül hazánk... Az NBII-be. Szóval megkerülhetetlen a kérdés, s nem is nagyon ragoznánk: tulajdonképpen hogy kerülsz ide?

- Futballozni jöttem. Azt szeretnék, méghozzá most a Diósgyőr színeiben.

- De azért szeretnénk valamit tudni a szenzációs ideigazolás részleteiről, hátteréről!

- A spanyolországi ügynökömmel csapatot kerestünk számomra. Miután végeztem a Murciánál decemberben a játékosok szervezete révén játszhattam meccseket. És akkor jött a külföldi lehetőség. Az ügynököm kapcsolatba lépett a Diósgyőrrel.

- Spanyol játékosokra amúgy sem jellemző, hogy idegen bajnokságokban próbáljanak szerencsét.

- Esetemben egyszerű a helyzet: otthon nem volt csapatom. Felajánlották ezt a lehetőséget. És én szeretnék játszani. Ez a három tényező adódott össze. A magyar fociról amúgy valóban keveset tudtam, de amikor elért a megkeresés, elkezdtem utánanézni, érdeklődni, tájékozódni. Miskolcról vagy a DVTK-ról pedig nem tudtam azelőtt semmit. De mára utánanéztem a neten.

José Luque a havas pályán (fotó: bp)

 

- Ha magyar labdarúgás, akkor egy spanyoltól kérdezni sem kell, hogy ami elsőre eszébe jut, az nyilván Puskás Ferenc.

- Igen, természetesen.

- Ez itt most viszont a magyar másodosztály. Ezek szerint nem riasztott el a tény.

- Mindig is szerettem a kihívásokat. Az élet maga egy nagy kihívás.

- A miskolci szurkolók találgatják, elsősorban csatárként, avagy középpályás poszton érdemes rád számítani.

- Középpályás vagyok, bal oldali. De játszottam már pályafutásom során csatárt, sőt, baloldali védőt is.

- Azt azért tudjuk, hogy a gólszerzés az erősséged.

- Még inkább a passzolás.

- És a szabadúgások, ugyebár?

- Igen.

- És még védekezni is tudsz.

- Igen.

- Ha már a pályafutásod eddigi szakasza szóba került: a karrieredben hova helyezed el ezt a miskolci szereplést?

- Kihívás, ahogy mondtam. Új ország, új nyelv, itt minden új számomra.

- Apropó, nyelv. Tanulsz magyarul?

- Angolul kezdtem tanulni. Úgy hallottam, itt az emberek 80-90 százaléka tud angolul.

- Ebben nem vagyunk biztosak...

- De, a villamoson, meg a taxiban is azt tapasztaltam, hogy értenek angolul. Még a kisgyerekek is.

- És arról mennyire szereztél benyomásokat, hogy a helyi szurkolók mekkora várakozással tekintenek a játékod elé?

- Várakozások? Valószínűleg ugyanazt várják tőlem, mint máshol: gólokat, jó focit. Hogy mindent megtegyek ennek érdekében. Egy új kihívás, aminek meg kell felelnem. Hogy lássák, valóban megérdemeltem a bizalmat.

- Pár hete úgy utaztál haza, hogy a családod körében szeretnél dönteni a hogyan tovább kérdésében. Hallhatunk róluk valamit?

- Nős vagyok, két gyermekünk közül a fiú hatéves, a kislány három. Mit szóltak az ideszerződésemhez? Először meglepődtek. De tudják, hogy otthon szinte lehetetlen volt munkát találnom. A feleségem amúgy is mindenben segít, támogat. Lelkesedett a magyarországi lehetőség miatt ő is.

- Követnek téged ide?

- Egyelőre semmiképp sem, júniusig egyedül leszek.

- De meglátogatnak talán?

- Minden bizonnyal.

- Egy könnyedebb, ám annál aktuálisabb kérdés a végére: otthon jászottál-e már havas pályán? Mert úgy néz ki, itt fogsz...

- Talán kétszer-háromszor. De nem akkora hóban.