A Diósgyőri Lovag (Fotó: Szabó Gábor)

- Mi az, amit elárulhatsz magadról?
- Zoltánnak hívnak, a vezetéknevem maradjon titok. Kezdeném azzal, hogy néhány barátommal együtt mi vagyunk a Kóborlovagok, és a látogatók minket láthatnak a Diósgyőri Várban minden hétvégén. 21 éve foglalkozom középkori hagyományőrzéssel. 2009 óta hivatásszerűen dolgozom lovagként, az első évet Boldogkőváralján töltöttük a társaimmal, 2013 óta vagyunk a Diósgyőrben.

- Hogy emlékszel vissza az első telefonhívásra?
- Amikor lezárult a szavazás a DVTK weboldalán, és kiderült, hogy a lovag nyert, akkor Dr. Szűcs Ákos és a munkatársai kijöttek a Várba és felvázolták az elképzeléseiket. Elmondták, hogy a terv az, hogy a bajnoki mérkőzések előtt körbe kellene lovagolni a stadionban. Hamar megegyeztünk, hiszen mi első szóra mondtuk, hogy meg tudjuk csinálni. Néhány hét alatt elkészült a ruha, a zászló, kiválasztottuk a lovat is.

- Ha már szóba került a ló, róla mit kell tudni?
- Hollónak hívják, ő egy több, mint tíz éves kanca, és a Szilvásvölgyi Lovas Egyesület tulajdonában van. Ott is lakik a Csanyik völgytől nem messze, ahol az egyesület található. Nagyon szép, hidegvérű jószág, rajta tanulnak a Szilvásvölgyben a gyerekek és a felnőttek lovagolni. Sőt, most már ő lett a DVTK lova is, hiszen neki ez most az elsőszámú feladata.

- Olvastam hozzászólásokat, a szurkolók közül sokan félelmeiknek adtak hangot, hogy mi lenne, ha megbokrosodna és berohanna a játékosok közé?
- Ennek nagyon pici az esélye. Azért nem mondom, hogy nulla, mert egy állatról beszélünk, nem pedig egy gépről. Neki is van saját akarata, de egy tanult, okos, hidegvérű jószág. Ha bármi történne, és mégis megbokrosodna, azért ülök én a hátán, hogy igyekezzem az ilyen helyzeteket kezelni. Fontos, hogy bár tiszteljük az állatot, mégis az ember uralkodik a ló felett és nem fordítva. Olyan előfordulhat, hogy kicsit engedetlenkedik, forgolódik, de hogy kárt okozzon, azt kizártnak tartom.

- Milyen érzés a Kóborlovagoknak, hogy te vagy a Diósgyőri Lovag?
- Maga a történet nagyon szép, hiszen itt van a Diósgyőri vár, turisztikailag ez Miskolc egyik zászlóshajója, amely a felújítás után különösen szép lett. E mellett itt van a Diósgyőri VTK, amely hazánk egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező és legnépszerűbb vidéki egyesülete. Valahol adta magát, hogy a kettőnek egymásra kell találnia. Nagy öröm számunkra, hogy részese lehetünk ennek. Ahogy említettem is, nekem a főfoglalkozásom az, hogy lovag vagyok a hétköznapokban is, így azt hiszem, kabalafiguraként is hiteles tudok maradni.

A Diósgyőri Lovag (Fotó: Szabó Gábor)

- Köszönjük ezt a szurkolóknak, hiszen ők választották ki az új kabalafiguránkat, de volt egy másik szavazás is pár héttel ez előtt, amelynek végeredménye szerint a Diósgyőri Lovag lett az ország legjobb kabalája.
- Ez is igazolja azt, hogy nagyon jó az ötlet. Remek húzás volt a klub részéről, de a városnak is nagyon jó, hiszen egy újabb attrakcióval bővült a kínálat. Remélem, hogy a Diósgyőri Stadionba kis idő elteltével miattunk is kilátogatnak majd az emberek.

- Lesz arra lehetőség, hogy a Várban ugyanabban az öltözetben lépj fel, mint amiben a stadionban is szerepelsz?
- Állandóan biztosan nem, de bizonyos rendezvényeken megjelenhet majd a DVTK lovag, egy előadás részeként. Ne felejtsük el, hogy hamarosan átadják a Lovagi tornák terét, ahol komplett lovasbemutatókat is tudunk majd tartani. Én már nagyon várom.

- Esetleg meghívhatnánk az új Fradi sast is egy ilyen tornára.
- Nem tudom, milyen fegyvernemben tudna helyt állni egy sas egy lovaggal szemben (nevet – a szerk.), de egy próbát megérne. Sőt, szervezhetnénk egy országos kabalatalálkozót, ahol a labdarúgó csapatok kabalái összemérik tudásukat valamilyen vicces vetélkedőben, a helyszínt mi biztosítjuk. (nagyon nevet - a szerk.) Ez alapjában véve nem is rossz ötlet.

- Kanyarodjunk vissza a lovakhoz. Neki is lehet rossz napja. Van tartalék lovunk?
- Természetesen van. Közel tíz ló lakik a Szilvásvölgyben, így van miből választanunk, ha esetleg Hollóval bármi történne. Mindegyik csodálatos állat.

- Természetesen ne történjen, de veled is történhet bármi. Lovag nélkül nincsen mérkőzés. Van tartalék lovagunk?
- Erről is gondoskodtunk. Bármi előfordulhat, sűrű a mi programunk is, és betegség is előfordulhat. Az első tavaszi mérkőzésen is egy beugró lovagunk volt, én a Paks, a Videoton, a Pápa és a Győr ellni meccsen voltam idáig a lovag és remélem még nagyon sok mérkőzésen én leszek.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!